A Médiatanács 76 millió forinttal támogatja a helyi rádiós műsorokat

Közzétéve: 2014. március 10.

null
A Médiatanács legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a Magyar Média Mecenatúra programon belül további 24 helyi rádiós hír- és magazinműsor gyártásához járul hozzá 76,3 millió forintértékben. A mostani határozattal együtt a Médiatanács a Radioallando2013 elnevezésű pályázaton a négy fordulóban 302,3 millió forint értékben összesen 57 rádió 96 műsorát támogatta.

A helyi és körzeti rádiók számára tavaly kiírt pályázat utolsó fordulójának eredményeit ma tette közzé a Médiatanács a honlapján, amelynek értelmében 17 médium kapott 24 hír- vagy magazinműsorára összesen 76,3 millió forint forrást.

Az utolsó, negyedik fordulóban múlt csütörtökön meghozott döntés szerint a Magyar Média Mecenatúra programban támogatott szolgáltatók között található a kiskunfélegyházi Sirius Rádió, a veszprémi Mária Rádió, a pécsi, komlói, orosházi és békéscsabai Rádió 1, a soproni Magyar Katolikus Rádió, a szentgotthárdi szlovén nemzetiségi Radio Monoster, a miskolci Rádió M és a Debrecen FM 95. Sikeresen pályázott a szentesi Rádió 451, a kaposvári Rádió Most, a Rádió Szarvas, a jászberényi TRIÓ Rádió, a szekszárdi Rádió Antritt, a székesfehérvári Fehérvár Rádió és a szolnoki Aktív Rádió is.

A nyertes médiaszolgáltatók egyenként 12 havi hozzájáruláshoz jutnak. A támogatott rádióműsorok készítői hírműsorok esetén adásonként legfeljebb 9 ezer forint, szolgáltató vagy tematikus magazin esetén 45 ezer forint támogatásban részesülnek.

A  Médiatanács összesen 57 rádió 96 műsorát finanszírozta 302,3 millió forint értékben a Radioallando2013 elnevezésű pályázat négy fordulójában, a Magyar Média Mecenatúra programon belül. A Médiatanács korábbi határozata szerint az idei rádiós hír- és magazinműsorokra szánt forrás 300 millió forint lesz, az első forduló jelentkezési határnapja március 19-én lesz.