Magyarország díszvendég a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon

Közzétéve: 2014. június 19.

null

A világviszonylatban is egyedülálló és különleges magyar animáció lesz a díszvendége idén a 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválnak. Három magyar versenyfilmen túl több mint kétszázötven alkotással képviselteti magát hazánk a nemzetközi színtéren.

A japán nagykövet, Tadamichi Yamamoto részvételével csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács elnöke a magyar megjelenést összefogó delegáció nevében, hogy Magyarország három versenyfilmmel, több mint 250 alkotás közel 1600 percnyi műsoridővel lesz jelen az idei, immáron 15. Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

Karas Monika elnök a magyar animációs filmekről mint a kultúránk elvitathatatlan értékeiről szólva kiemelte: „a jelenben készülő filmek lesznek a jövő emblematikus alkotásai, azaz a jövő generáció kultúrájának meghatározó elemei és emlékei”. Hozzátette, „a meghívás óriási elismerés a hazai alkotóknak, az éppen idén 100 éves magyar animációs filmművészetet ünneplő teljes magyar szakmának és ezen túl rendkívüli megtiszteltetés egész Magyarországnak”.

Tadamichi Yamamoto, Japán magyarországi nagykövete beszédében elmondta, „Japán kormánya nagy megtiszteltetésnek tekinti Karas Monika elnök asszony vezetésével a magyar animáció szereplését a filmfesztiválon, amely tovább erősíti a két ország között kölcsönös érdeklődésen alapuló kulturális kapcsolatok erősítését. Egy régi álom vált valóra, és biztos vagyok abban, hogy a magyar filmek le fogják nyűgözni a japán közönséget is”.

A filmek összeállításában és a szervezésben részt vesz Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, aki évek óta koordinálja a magyar animációs filmek külföldi bemutatását és szerepléseit. Mikulás Ferencet idén beválasztották a hirosimai fesztivál hat fős nemzetközi zsűrijének tagjai közé. Kollarik Tamás Médiatanács-tag a sok résztvevős szervezés koordinátora. A fesztiválon való szereplés lebonyolításához hozzájárul az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Nemzeti Filmalap, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Turizmus Zrt., a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra programjának keretében az országhatárokon belül támogatja a színvonalas magyar filmek elkészülését és népszerűsítését. 2011 óta a Macskássy Gyula-pályázaton összesen 488 millió forinttal támogatott 75 animációs filmet, a most induló Dargay pályázaton pedig 250 milliót költ sorozatok finanszírozására. Az eddig támogatott filmek máris fesztiválsikereket tudhatnak magukénak, így például a 2013-as Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon három mecenatúrás alkotás is díjat nyert, többek között az Egy komisz kölyök naplója című rajzfilmsorozat, amit a Kossuth-díjas művész, Gyulai Líviusz készített.

Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál

A Hirosimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál az annecyi, ottawai, kecskeméti és a zágrábi animációs filmfesztiválok mellett az egyik legfontosabb animációs rendezvény, amelyet kétévente rendeznek meg. A filmszemlét támogatja az ASIFA (Animációs Filmművészet Nemzetközi Szervezete). Az idén 74 országból 2217 pályázat érkezett a főprogramra, a versenyre, ebből 20 ország 59 alkotását választotta ki az öt fős Nemzetközi Szelekciós Bizottság, amelynek tagjai: FUKUMOTO Takashi (Japán), Kaisa Penttila (Finnország), Michaella Müller (Svájc), Greg Holdfeld (Ausztrália) és Valentas Askinis (Litvánia). A válogatás május 9-26. között zajlott Hirosimában. A szakemberek csupán az animáció címének és hosszának ismeretében tekintették meg a több ezer filmet és minden egyes alkotással kapcsolatosan kizárólag a pozitívumokat kiemelve értékelték azokat.

A fesztivál 2014. augusztus 21-25. között zajlik Hirosimában, az eredményhirdetésre augusztus 25-én kerül sor. A nemzetközi zsűri 6 fős lesz – egy japán és 5 külföldi, közte Mikulás Ferenc. A fesztivál tiszteletbeli nemzetközi elnöke Bruno Bozzetto olasz filmrendező lesz. Nagy meglepetést okozott, hogy egy japán alkotás sem került versenybe, ezt a szervezők a külföldi alkotások rendkívül magas színvonalával magyarázták.

A fesztivál történetében eddig négy alkalommal szerepelt magyar animációs rendező a válogató- vagy a bíráló zsűri tagjai sorában, és négy hazai film nyert díjat a fesztivál történetében.

A fesztivál honlapja: http://hiroanim.org/en2012/e01about/1-10e.html.

Szlogenje: Love and peace – Szeretet és béke

Mára hagyománnyá vált, hogy a fesztivál nagydíjáért (Grand Prix) folyó verseny mellett egy-egy ország animációs ágazata is bemutatkozási lehetőséget kap a fesztivál keretén belül. Korábban több ázsiai (Vietnam, India, Thaiföld, Malajzia) és európai (Svájc, Finnország, Norvégia) ország is levetíthette legjobb animációs alkotásait a fesztiválon. A Hirosimai Animációs Nemzetközi Fesztivál közönsége nagyon hozzáértő közönség, az eseményt élénk sajtófigyelem kíséri, így nagymértékben alkalmas egy adott ország animációs filmművészetének sikeres megismertetésére, szakmai kapcsolatok kiépítésére.

Sayoko Kinoshita asszony, a fesztivál igazgatója, idén januári megkeresésében hívta meg Magyarországot, hogy legyen a 15. Hiroshimai Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége.  A magyar különprogramhoz, amely több szekcióban dolgozza fel a magyar animáció aranykorát és jelenét, több mint 250 alkotást több mint 1600 percnyi időtartamban választott ki, közte tucatnyi olyan filmet is, amelyet a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra programjában támogatott.

Az idei versenyre bejutott három magyar film:

Gelley Bálint: Otthon (Hearth) (augusztus 23-i program 11. filmje) Bodor Ádám Tanyai lány című novellája alapján készült animációs rövidfilm.

Bucsi Réka: Symphony no. 42 (augusztus 21-i program 15. filmje) Rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet.

Ruska László és Ringeisen Dávid: Papírvilág (Paper World) (augusztus 23-i program 6. filmje).

A fesztiválon a nagydíjon kívül a következő kategóriákban osztanak még elismeréseket:

  • Hirosima-díj,
  • Elsőfilmes díj
  • Renzo Kinosita-díj
  • Közönségdíj
  • A nemzetközi zsűri különdíja – öt db
  • Különdíj – öt db