MN/14629-4/2015. számú határozat – a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése (TV2, 2015. január 6., 12. és 29.)

Hatósági döntés dátuma: 2016. április 25.

null

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala (a továbbiakban: Hivatal) a személyes adat TV2 Média Csoport Kft.-vel (1145 Budapest, Róna u. 174., a továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2015. január 6-án, 12-én és 29-én, összesen három alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a JBE lineáris audiovizuális médiaszolgáltató köteles biztosítani, hogy valamennyi közérdekű közlemény, politikai reklám, hírműsorszám – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést –, politikai tájékoztató műsorszám, valamint a fogyatékos személyekről szóló, illetve esélyegyenlőségről szóló műsorszám magyar nyelvű felirattal vagy jelnyelvi tolmácsolással is elérhető legyen, ezért a Médiaszolgáltatót

felhívja,

hogy a jelen határozat közlésétől számítva haladéktalanul tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményének és tartózkodjék a jövőbeni jogsértésektől.

A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2015. január 12-én, összesen két alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a feliratozott műsorszámok előtt a médiaszolgáltatásban jelezni kell, hogy az érintett műsorszám feliratozott formában is elérhető a médiaszolgáltatáshoz kapcsolódó teletext szolgáltatáson, ezért a Médiaszolgáltatót

felhívja,

hogy a jelen határozat közlésétől számítva haladéktalanul tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményének és tartózkodjék a jövőbeni jogsértésektől.

A Hivatal figyelmezteti a Médiaszolgáltatót, hogy ugyanezen médiaigazgatásra vonatkozó szabályok következő alkalommal történő megsértése esetén a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 187. §-ában meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására jogosult.

A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2015. január 6-án és 12-én, valamint 2015. február 26-án, összesen három alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a feliratozott műsorszámot a médiaszolgáltató köteles annak teljes időtartama alatt feliratozni, ezért a Médiaszolgáltatót

525.000,- Ft, azaz ötszázhuszonötezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

 

A Hivatal megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a TV2 elnevezésű médiaszolgáltatásán 2015. január 12-én, valamint 2015. február 1-jén, 18-án és 26-án, továbbá 2015. március 3-án, összesen öt alkalommal megsértette a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó azon törvényi rendelkezést, amely értelmében a műsorszámok szövege feliratozott változatának pontosnak kell lennie, és a képernyő történéseivel szinkronban kell állnia, ezért a Médiaszolgáltatót

950.000,- Ft, azaz kilencszázötvenezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

 

A bírságot a Médiaszolgáltató a határozat közlését követő hét napon belül köteles befizetni a Hivatal Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára. A pénzfizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Médiaszolgáltató késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.

E határozat ellen a közlésétől számított 15 napon belül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához (továbbiakban: Médiatanács) címzett, de a Hivatalnál (1015 Budapest, Ostrom utca 23-25.) benyújtandó, halasztó hatályú fellebbezéssel lehet élni. A Médiatanács másodfokú eljárásáért – amennyiben a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben megállapítható – a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 Ft, de legalább 5000 Ft, legfeljebb 500 000 Ft összegű díj fizetendő. Ha a fellebbezési eljárás tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés díja 5000 Ft. A díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára kell megfizetni. A Médiatanács, mint másodfokú hatóság a fellebbezést annak beérkezését követő naptól számított negyven napon belül bírálja el.