Vezetékes gyorsjelentés: szeptemberben már majdnem 600 ezer optikai szálon nyújtott internet-előfizetés volt az országban

Közzétéve: 2017. október 30.

Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül.

2017. szeptember végére, a hagyományos telefonvonalon nyújtott szélessávú xDSL-internetszolgáltatás előfizetéseinek száma 758 ezerre csökkent, miközben a gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók internet előfizetéseinek száma 1,194 millióra, az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott internet szolgáltatás előfizetéseinek száma pedig 592 ezerre emelkedett. A vizsgált hónapban a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,808 millióra nőtt.

A szélessávú internet-hozzáférés esetében, a teljes (becsült) piacra vonatkozóan – valamennyi vezetékes technológiát figyelembe véve – a Telekom a piacvezető, piaci részesedése 35,2 százalék volt szeptember végén. A második helyen a UPC áll 22,1 százalékos, a harmadik helyen pedig a DIGI 16,2 százalékos piaci részesedéssel. A lista negyedik helyén az Invitel csoport található, amely az előfizetések 8,9 százalékát birtokolta. Ezen kívül több száz kisebb vállalkozás nyújt szolgáltatást a piacon, amelyek együttesen 17,6 százalékos piaci részesedést értek el.

A vezetékeshang-szolgáltatás tekintetében a teljes hangcsatorna-számon belül – a beérkezett adatok alapján – a hagyományos PSTN vonalak száma szeptember végére 447 ezerre csökkent az előző havi 450 ezerről. A kábeltelevíziós hálózaton működő hangcsatornák száma 985 ezer volt, ami 10 ezerrel több, mint az egy hónappal korábban regisztrált érték. Az IP-alapú hangcsatornák száma 1,636 millió volt az időszak végén. A hangcsatornák teljes piacra vonatkozó becsült értéke szeptember végén 3,131 millió volt.

Szeptember végén a vezetékes hangszolgáltatások esetében, a teljes (becsült) piacot alapul véve hangcsatorna szám alapján a legnagyobb, 51,4 százalékos piaci részesedéssel a Telekom rendelkezett. A második helyen a UPC állt 18,4 százalékkal, a harmadik pedig az Invitel csoport és a DIGI egyaránt 12,1 százalékkal. A piac fennmaradó részén több tucat kis szolgáltató osztozik, amelyek együttesen 5,9 százalékos részesedést értek el.

Szeptemberben a száz főre jutó vezetékes hangátviteli csatornák száma 31,29 darab volt, a háztartások vezetékes telefon penetrációja, azaz az egyéni hangcsatornák számának és a háztartások számának aránya pedig 64,17 százalék. Az előfizetők hagyományos telefonvonalon 40 millió, IP-alapon pedig 270 millió percnyi hívást kezdeményeztek. A vizsgált hónapban az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama 101 perc volt.

2017. szeptember végéig az előfizetők – a szolgáltató váltást megkönnyítő – számhordozhatóság keretében összesen 834 ezer földrajzi számot hordoztak.