Hiánypótló kiadvány a szerzői és a médiajog összehasonlításáról

Közzétéve: 2013. február 7.

A szerzői és a médiajog egymással összefüggésben való értelmezését, valamint történeti áttekintését adja Sarkady Ildikó és Grad-Gyenge Anikó A média-értéklánc szerzői jogi vonatkozásai című kötete.

A szerzői jogot hasonlóan áttekintő, valamint a két jogterületet egymásra reflektálva értékelő munka a közelmúltban nem készült – méltatta a tanulmányt Faludi Gábor, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának docense. A szerzői jogot a technika fejlődése is mozgatja – hangsúlyozta az egyetemi oktat -, a kötet ezt a többi közt a rádió és az azzal kapcsolatos jogi szabályozás megjelenésével illusztrálja.

könyvbemutató (cikktestbe)

Koltay András, a Médiatanács tagja, aki a könyv előszavát írta, a munka értékei közé sorolta, hogy nemzetközi keretbe helyezi a szerzői és a médiajog kérdéseit, emellett azt is, hogy nem von éles határt a korábbi és a jelenlegi médiaszabályozás között.

Az audiovizuális média és a szerzői jog kérdései illeszkednek a Médiatudományi Intézet által elindított Médiatudomnyi Könyvtár sorozatba – számolt be a kötet egyik szerzője, Sarkady Ildikó médiajogász. Szerzőtársa, Grad-Gyenge Anikó, a Károli Gáspár Református Egyetem docense azt mondta, hogy a jövőben a közös jogkezelés területével akarnak foglalkozni, erre az uniós tagállamok mellett az Európai Bizottság is egyre nagyobb érdeklődéssel tekint.

könyvbemutató 2 (cikktestbe)

A tavaly útjára indított Médiatudományi Könyvtár sorozat 2012-ben négy kötettel gyarapodott, amelynek utolsó darabja a jelenleg bemutatott mű – mondta Nyakas Levente, a Médiatudományi Intézet vezetője.