Ez egyrészt „rávilágít újságírói köreinknek a háborús követelményekkel szembeni teljes értetlenségére, és arra is, hogy a cenzúra szervei semmilyen tekintetben nem tudnak megfelelni feladatuknak” – állt a Főparancsnokság helyzetértékelésében. Az AOK aláhúzta a sajtó magatartásának „lehetséges veszélyei”-t is. „Katonai sikerek hiányában ellenségeink a központi hatalmak gazdasági kimerülésében bíznak. A sajtó hangja teljesen alkalmas arra, hogy őket ebben a reményeikben megerősítse. Nem kell csodálkozni rajta, ha az ellenséges táborban az nézet erősödik meg, hogy csak ki kell várniuk, amíg az éhségtől és a nyomortól összeomlunk. (…) A fronton harcoló katona harci moráljára sincs jó hatással, ha a legszigorúbb háborús cenzúra idején azt olvassa az újságokból, hogy feleségét és gyermekeit az éhenhalás fenyegeti.”

Tisza felhívta a sajtó figyelmét, hogy az élelmezési nehézségek tárgyalásánál kerüljön minden „pánikjellegű vagy felizgató hangnemet”. Ugyanakkor a magyar miniszterelnök azon a véleményen volt, hogy az élelmezési nehézségek objektív tárgyalását a közvélemény előtt előnyösnek tartja, akkor is, ha a sajtó kritikus magatartást tanúsít a hatóságokkal vagy a kormánnyal szemben. Egyrészt – érvelt Tisza – mindenkinek szüksége van a nyilvánosság kontrolljára és a „közvélemény kritikai ösztönzésére”, aki ezzel a nehéz és komplikált kérdéssel foglalkozik, másrészt pedig a kérdés higgadt tárgyalása a közvélemény hangulatának helyes irányú befolyásolását is szolgálja. A lakosságot ugyanis – folytatta – „fel kell világosítani a fennálló nehézségekről, és meg kell győzni: mindannyiunk hazafias kötelessége, hogy ellenségeink szörnyű harcmódja által ránk kényszerített szükséghelyzetből keletkező szenvedést és nélkülözést önmegtagadással és áldozathozatallal viseljük”. A kormányfő szerint a kisebbik rossz, ha a kritika néha kifogásolható hangnemet üt meg, „mint a sajtó teljes hallgatása, és az azzal összefüggő részvétlen erjedés a lakosság körében és annak kiszámíthatatlan következményei”.*