Talán mi, magyarok szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy éppen 2015. március 15-én jelentette be a Facebook, hogy leporolja közösségi irányelveit. Ez praktikusan azt jelentette, hogy az említett irányelveket a közösségi médium eddigi gyakorlatából következően újabb és részletesebb magyarázatokkal látta el.

A Facebook lépése érthető, hiszen egy több mint 1 milliárd felhasználót számláló, kulturálisan heterogén közösségeket elérő médiumról van szó, amelyben fontos tudatosítani közösen vallott normákat azért, hogy a közösség egyben maradjon, és így a médium is életképes legyen.

A közösségi irányelvek magyarázatát azonban érdemes egy tágabb kontextusban is szemlélni, méghozzá a szólásszabadság szemszögéből. A Facebook magyarázatai tulajdonképpen a médiaszabályozás (értsük utóbbi alatt az állami normaalkotást) klasszikus tárgyköreit, problémáit tárgyalja, és alkot azokban határokon átívelő érvényességgel tartalmi és eljárásjogi normákat.

Mit értünk ez alatt? A Facebook a szólásszabadság korlátait szabja meg – magánjogi alapon álló – normarendszerével, hiszen megmondja, mely szólásokat nem tolerálja a közösségen belül. Ilyenek például az erőszakos és fenyegető tartalmú közlések (ide tulajdonképpen a közrendet, közbiztonságot, tulajdont, személyes biztonságot fenyegető tartalmak/szólásokat sorolja a Facebook), az erőszakos, durva beszéd és meztelenséget ábrázoló tartalmak (ez a kiskorúak védelme, közerkölcs kérdésének feletethető meg), vagy éppen a gyűlöletbeszéd.

Külön érdekesség ezen belül, hogy a Facebook az irányelveinek magyarázatával tulajdonképpen kénytelen meghatározni adott fogalmat (akár körülírással), hogy érthető legyen a felhasználók számára a szabály. Előbbire példa a meztelenség, ahol különbséget tesz a szexualitás öncélú és művészi ábrázolása között (hasonlóan az állami szabályozáshoz), emellett pontos definícióját adja például annak, hogy mit tart gyűlöletbeszédnek.

Az egyes korlátozások indoka hasonló a nyugat-európai értelembe vett állami médiaszabályozáséhoz: egy sokszínű felhasználói közösségnek szeretne biztonságos környezetet teremteni a Facebook, melyben a tolerancia, az elfogadás jellemzi az emberi kapcsolatokat, és amely által így kiteljesedhet a felhasználók szólásszabadsága.

A tartalommal összefüggő szabályokon túl érdemes az eljárási szabályokra is egy pillantást vetni. Utóbbiak tulajdonképpen a Facebook által el nem fogadott tartalmak (azaz másokat sértő szólások) kezelését és következményét (szankció) írják elő. Az általános eljárási szabályok szerint az irányelvekbe ütköző tartalom bejelentését követően belső vizsgálatot (review) folytat le a Facebook. Ha megállapításra kerül, hogy normasértő a tartalom, sor kerülhet annak eltávolítására, illetve adott esetben jogi eljárás kezdeményezésére.

Az általános szabályok melletti speciális eljárási szabályok pedig azt a helyzetet próbálják meg kezelni, amikor egy vizsgált tartalom megítélése során a Facebook által alkotott norma ütközik adott nemzeti (local law) joggal! Itt a problémát legtöbbször az okozza, hogy bár nem sérti egy szólás a Facebook normáit, viszont egy adott állam normarendszerét igen.

Az új normákat magyarázó vezetők éppen a blaszfémia példáját hozzák utóbbi esetre. Ilyenkor is bejelentéssel indul az eljárás, a Facebook megállapítja, hogy nem sérti a közösség normáit, majd arról dönt, hogy ténylegesen sérti-e a helyi jogot (sic)! Amennyiben utóbbi megállapításra kerül, akkor adott tartalmat nem távolítják el, viszont blokkolják az inkriminált tartalom elérhetőségét az érintett államból.

Az említett példákból tehát azt láthatjuk, hogy tulajdonképpen a Facebook úgy viselkedik, mint bármely más szuverén állam: a szólásszabadságot érintő normákat bocsát ki, azok betartását ellenőrzi, sőt, kollízió esetén, saját normáit részesíti előnyben, bizonyos kompromisszumok mellett.

Az utóbbiakkal kapcsolatban Perry Keller átfogó összehasonlító médiajogi művének általános megállapítása jut eszünkbe, mely az egyes nemzeti médiaszabályozásokról azt állítja, hogy azok hiába reagálnak ugyanazokra a problémákra, külön-külön mindegyiket „[…] a nyelv, a kultúra, a vallás, a földrajz és az adott helyre jellemző számos egyéb megkülönböztető jegy különleges keveréke alakította.” Keller tehát arra utal, hogy a médiatartalmakkal összefüggő szabályozás mindig kulturális kérdés, ezért megoldásaiban eltérő.

A kérdés tehát adott: a Facebook mint transznacionális szuverén ’normaalkotó’ melyik kulturális közegben (nemzeti jogban) érvényes normarendszer alapján dönt a szólásszabadság korlátairól? Talán az USA-ban érvényes normák és gyakorlat alapján, amire a székhelyéből és alávetési nyilatkozatából következik? Vagy globális helyzetéből következően ettől, és más államok szabályozásától teljesen függetlenül hoz létre új, leginkább a médiaszabályozás körébe eső normákat, melyek valamennyi – különböző kulturális háttérrel és állampolgársággal rendelkező – felhasználóra érvényesek?

A kérdés nehezen megválaszolható, hiszen a normák megalkotásának hátterére, folyamatára nem igazán láthatunk rá. Választ erre leginkább csak úgy kaphatnánk, ha transzparens lenne a Facebook normaalkalmazási gyakorlata, azaz a bejelentések nyomán olyan nyilvános döntések születnének, melyből kiderülne, hogy a Facebook milyen indokok mentén talált egy tartalmat közösségi irányelvekbe ütközőnek vagy annak megfelelőnek.