Blogbejegyzés
Kárpát-medencei médiakutatás
2018. június 18. 16:29

Egy Fórum a múltból

Sajtótörténeti kuriózumot mutattak be nemrég Háromszéken, a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Az egykori szerkesztők és újságírók kötetbe gyűjtötték a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján oly népszerű Megyei Tükör c. napilap mellékletének, a Fórumnak anyagát. A melléklet, bár a megyei pártvezetőség szoros ellenőrzése alatt állt, hamarosan Erdély-szerte népszerűvé vált, amelyben szívesen publikáltak olyan jeles szerzők is, mint Sütő András, Kányádi Sándor, Egyed Ákos, Bretter György és mások.

Fórum, első kötet (a Megyei Tükör című napilap melléklete)

Az Erdély Ma hírportál tudósítása szerint valójában nem is egy kötetről, hanem egy négyrészes sorozat első darabjáról beszélhetünk, mert a kiadó és a szerkesztők úgy döntöttek, nem válogatást készítenek, hanem a megjelent tizenegy lapszám teljes, mintegy 1600 oldalnyi anyagát megjelentetik. (Nem biztos, hogy okvetlenül olvasóbarát megoldás, de a jövő sajtótörténészei bizonyára hálásak lesznek érte.)

A Megyei Tükör hetilap 1968–ban, Románia közigazgatási átszervezésekor, az egykori Háromszék területén létrehozott Kovászna megye hetilapjaként indult, felvállalva a Sepsiszentgyörgyön egykor megjelent lapelődök, így a Székely Nép örökségét. Alapító főszerkesztője, Dali Sándor korábban az Ifjúmunkás főszerkesztője volt, így munkatársait is fiatal, frissen végzett publicistákból válogatta. A lapalapítás időszakában Ceaușescu Romániájában, a megelőző évekhez viszonyítva valamelyest kedvezőbb sajtóviszonyok alakultak ki, s a lapalapítók ezt kihasználva a nép- és tájismeretet, a vidék hagyományainak feltárását és ápolását, a nép mindennapi életének erkölcsi és sokszínű művelődési értékeinek, hagyományainak bemutatását, végső soron a nemzeti tudat gazdagítását ígérhették programjukban. A mindenkori cenzúra azonban végig jelen volt és a munkatársak, szerkesztők jelentős energiát voltak kénytelenek fektetni annak kijátszásába, az értékek elrejtésébe a kötelező, hivatalos anyagok közé. Így aztán a s Fórum nem volt soha forradalmi, de tisztességes maradt és stabil értékrendet, minőségi újságírást képviselt.

„Ezek a lapszámok nem forgatták fel a rendszert, de még a vívmányriportok is tisztességgel meg voltak írva, mindenikkel azt igyekeztünk sugallni, érdemes hazajönni, itthon dolgozni. A Fórum nem vezetett a ’89-es változáshoz, de tartalmas volt, és fontos szerkesztőknek, olvasóknak egyaránt” – fogalmazott a könyvbemutatón Gajzágó Márton, egykori szerkesztő.

Az első, most megjelent kötetet tehát további három követi majd, de tervezik egy ötödik megjelentetését is, ami kifejezetten az egykor oly népszerű újság kiadásának viszontagságos történetét dolgozná fel.

Apró István

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink