Tanulmány
Médiajog
2017. május 2. 10:50

Az újságírók vallomás megtagadási joga a büntetőeljárásban

Intézetünk az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójába nevezhető dolgozatok támogatására kétévente hirdet meg pályázatokat, amire médiajog és hírközlési jog témakörben várunk pályaműveket. A nyertes pályaműveket közzétesszük. 2016 évben kiírt pályázatunkra érkezett Szilágyi Veronika Az újságírók vallomás megtagadási joga a büntetőeljárásban című dolgozata.

A vélemények szabad megnyilvánulásához való jog, sajtószabadság: valamennyi
demokratikusan működő államban alkotmányos szinten szabályozott alapvető jogok, amelyek a mindennapi közbeszéd megannyiszor hangoztatott témái. A 2012-ben kikristályosodott újságírói forrásvédelmi szabályok között rögzített felfedésre kötelezés feltételeinek megsértése ugyanakkor a sajtószabadsághoz való jog, mint alapjog korlátozásához vezethet, ugyanis A büntető eljárásról szóló törvény 2012. július 3-án történt módosítása óta a jogalkotó egyértelműen rögzíti, hogy a taxatíve felsorolt kivételektől eltekintve az újságíró nem vonható felelősségre a forrás kilétére vonatkozó vallomásmegtagadás kapcsán. 

A téma időszerűségét mindenekelőtt az Emberi Jogok Európai Bíróságának iránymutató döntései, illetve a hazai ítélkezési gyakorlat forrásvédelemmel kapcsolatos tapasztalatai adják. A téma aktualitását tanúsítja továbbá, hogy a forrástitok védelme a rá vonatkozó szabályozás hatálybalépése óta úgy társadalmi, mint politikai, sajtószakmai és jogi érdeklődésre számot tartó témává vált hazánkban. Mind ezen felül a forrásvédelem szabályainak A büntetőeljárásról szóló törvényben történő rögzítésével nem önmagában az információt átadó személy kilétét övezi védelem, hanem a forrásszemély és az (oknyomozó) újságíró közötti bizalmi viszony részesülhet jogi oltalomban, ami a hagyományos értelemben vett nyomtatott sajtó és újságírás, illetve az online médiafórumok létjogosultságát hivatott biztosítani, továbbá közvetett formában, tágabb értelemben a lakosság tájékoztatáshoz való jogát képes előremozdítani.

A szerző kiindulópontja intézmény eljárás-dogmatikai központú és ezzel párhuzamosan alapjogi (alkotmányjogi) megközelítés volt, ahol különösen a nyelvtani, logikai, rendszertani és teleologikus értelmezési módszert alkalmazott. Fontosnak tartotta továbbá a kutatás során, a szakirodalom feldolgozása mellett a kialakult joggyakorlatot is bemutatni. Dolgozatában az EJEB témába vágó ítéleteinek vizsgálatával, illetve más jogrendszerek forrásvédelemmel kapcsolatos esetjogának tanulmányozásával arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezik-e hatékony forrásvédelmi szabályozás a magyar büntetőeljárás területén, és melyek azok a garanciák, amelyeknek A büntetőeljárásról szóló törvényben történő rögzítésével a forrásvédelem a véleménynyilvánításhoz való jog sarokköveként funkcionálhat.

Szilágyi Veronika

Az újságírók vallomás megtagadási joga a büntetőeljárásban

letöltöm
Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink