Tanulmány
Médiajog
2017. május 2. 10:56

Tiltott gyümölcs. A kiskorúak védelme az európai unió médiajogában, valamint a védelem eszközei a lekérhető szolgáltatások terén

Intézetünk az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójába nevezhető dolgozatok támogatására kétévente hirdet meg pályázatokat, amire médiajog és hírközlési jog témakörben várunk pályaműveket. A nyertes pályaműveket közzétesszük. 2016 évben kiírt pályázatunkra érkezett Kiss Ferenc Tiltott gyümölcs. A kiskorúak védelme az európai unió médiajogában, valamint a védelem eszközei a lekérhető szolgáltatások terén című dolgozata.

A kiskorúak védelmének fontossága az utóbbi évtized technológiai fejlődésének, a személyi számítógépek, az internet és a mobiltelefonok minden korábbi találmánynál gyorsabb elterjedésének köszönhetően folyamatosan napirenden szerepel az Európai Unió médiapolitikájában. A gyermekek védelmének alapvető indoka, hogy életkori
sajátosságukból, hiányos élettapasztalatukból kifolyólag sebezhetőbbek, nem képesek felmérni egyes cselekményeik következményeit, így sokszor védtelenek a külső hatásokkal szemben. Ugyanakkor a digitális média elterjedésével, és a Web 2.0 térnyerésével a gyermekek kezébe olyan eszközök kerültek, melyek szocializációjukat, egymás közötti és társadalmi kapcsolataikat is teljes mértékben átalakították...

A jelenleg hatályos európai audiovizuális irányelv átfogó módosítás előtt áll, a felülvizsgálata jelenleg is zajlik. A főbb módosítandó témakörök között szerepel a kiskorúak védelme is, és az eddigi javaslatok a terület teljes átalakítása mellett szólnak. Jelen dolgozat célja, hogy bemutassa a közösségi médiajog szabályainak kiskorúak védelmét célzó előírásainak fejlődését, a jelenlegi szabályozást, valamint azok várható módosításait.

Mivel a legnagyobb kihívást a káros online tartalmakkal, illetve az online térben megjelenő veszélyekkel szembeni védelem megvalósítása okozza, a dolgozat középpontjában az internet által jelentett problémák tárgyalása áll, a televíziós tartalmakkal kapcsolatos szabályozás csak történeti, összehasonlító, példálózó jelleggel kerül bemutatásra. A szerző véleménye szerint szerint a téma
nem vizsgálható a védelem eszközeinek ismerete nélkül sem, ugyanis hiábavaló bármely hangzatos célkitűzés vagy ígéret, ha a megvalósítására nem létezik megfelelő technikai eszköz. Ennek megfelelően a dolgozat második felében a lekérhető szolgáltatások főbb technikai eszközei kerülnek bemutatásra.

Kiss Ferenc

Tiltott gyümölcs. A kiskorúak védelme az európai unió médiajogában, valamint a védelem eszközei a lekérhető szolgáltatások terén

letöltöm
Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink