Tanulmány
Médiajog
2017. május 2. 10:57

A gyermek és a szülő alapjogi versenye online közegben

Intézetünk az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójába nevezhető dolgozatok támogatására kétévente hirdet meg pályázatokat, amire médiajog és hírközlési jog témakörben várunk pályaműveket. A nyertes pályaműveket közzétesszük. 2016 évben kiírt pályázatunkra érkezett Evellei Evelin Molli és Tamás Bianka A gyermek és a szülő alapjogi versenye online közegben című dolgozata.

Abszurdnak tekinthető-e az a helyzet, hogy egy 18. életévét betöltött személy pert indít szülei ellen a 18. életévének betöltését megelőzően kialakult sérelmes helyzet miatt, melyet a róla nyilvánosságra hozott képek okoztak? Mindeddig annak tűnt. Ám egy osztrák lány megelégelte, hogy bár éveken keresztül kérte szüleit arra, hogy a közösségi oldal felületéről a róla készült képeket távolítsák el – valamint tartózkodjanak újabb képek megosztásától – mivel ennek a kérésnek nem tettek eleget, nagykorúsága elérését követően beperelte a szüleit.

Azonban felmerül a kérdés ezen szélsőséges eset kapcsán, hogy a gyermek egyetlen
lehetősége-e, hogy megvárja, míg nagykorú lesz, s csak ekkor lép fel az őt éveken keresztül sértő, esetlegesen megalázó, bántó helyzet ellen? Tehát egy kiskorú gyermek nem tehet semmit a szülei által okozott, számára sérelmes szituáció ellen? Köteles-e tűrni, hogy nagykorúsága eléréséig sértő képek kerüljenek fel a határokat nem ismerő internetes felületre? Vagy nem csak a gyermek felelőssége és érdeke az ezen jogsértések elleni fellépés?

Evellei Evelin Molli - Tamás Bianka

A gyermek és a szülő alapjogi versenye online közegben

letöltöm
Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink