Blogbejegyzés
Média és Társadalom
2016. október 28. 11:13

Bárki lehet felnőttfilm-szereplő – csak nem biztos hogy szeretne is…

Egy Facebook-poszt alapján tegnap látott napvilágot a sajtóban az a hír, mely szerint Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton egy parkoló kisbuszban felnőttfilme(ke)t forgatnak. A kisteherautó rakterét egyoldalú üvegfalakkal úgy alakították át, hogy kívülről lehetetlen belátni, azonban bentről minden látszik ami az utcán folyik. Ez pedig azt jelenti, hogy bárki aki elsétál az autó mögött, szereplője lehet egy pornófilmnek.

Bár kétségtelenül izgalmas téma, hogy vajon hogyan nézhet ki egy ilyen forgatás, és mi is zajlik az autón belül, jelen blogbejegyzésünkben inkább az eset személyiségi jogi oldalát szeretnénk megvizsgálni. Az autó oldalára ugyanis egy A/4-es papírra a következőket írták magyar és angol nyelven: „A gépjárműben filmforgatás zajlik, mely során adott esetben az elkészült felvétel hátterében tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplés keretében az Ön vagy az Ön felelősségébe tartozó személy képmása is rögzítésre kerülhet. Kérjük Önt, hogy amennyiben nem járul hozzá ahhoz, hogy a felvételen szerepeljen a háttérben, szíveskedjék a gépjárművet és annak környezetét elkerülni.”

kisbusz

Fotó: Papp Gábor / Facebook

Bár a „forgatási helyszín” üzemeltetői bizonyára úgy gondolják, hogy ezzel a tájékoztatással tevékenységük, jobban mondva a háttérben elsétálók képmásának felhasználása jogszerűvé válik, sajnos tévednek.

A képmásvédelem jelenlegi szabályozása szerint ugyanis a másról készült felvétel elkészítéséhez és felhasználáshoz is – kifejezett, vagy ráutaló magatartással megvalósuló – engedély szükséges. Előbbi jelen esetben kizárt, hiszen nem kértek minden járókelőtől kifejezett hozzájárulást a róluk készült felvételek elkészítéséhez és felhasználásához. Ráutaló magatartással megvalósulhat a felvétel elkészítéséhez való hozzájárulás, amennyiben az érintett személy tisztában van azzal, hogy képmását rögzítik, és nem tiltakozik ellene, engedi hogy felvétel készüljön róla. Jelen esetben azonban a kívülről rejtett kameráknak köszönhetően a járókelő nem tud róla, hogy felvétel készül róla, a kocsi oldalára kihelyezett messziről nem látható, apró betűs tájékoztatás pedig nem minősülhet kellő tájékoztatásnak a filmforgatás tényéről. De ha adott esetben még el is fogadnánk, hogy az arra járók tudhattak róla, hogy felvétel készül róluk, és „nem tiltakozásukkal” beleegyeztek ebbe, a felhasználáshoz ekkor is külön engedélyre lenne szükség. Minden olyan eset felhasználást jelent, amikor a felvétel bárki számára hozzáférhetővé válik, az elkészítéshez adott (pláne nem kifejezetten tudatos) hozzájárulást pedig nem lehet kiterjesztően értelmezni, különös tekintettel arra, hogy még a kihelyezett tájékoztatóból sem derül ki, hogy milyen jellegű film hátterében fog megjelenni az adott személy.

A tájékoztató jogilag már csak azért is sántít, mert azt írja, hogy a háttérben elsétáló személy tömegfelvétel és nyilvános közszereplés keretében fog szerepelni a filmben. Nyilvánvaló, hogy az utcán gyanútlanul sétáló magánszemélyek semmiféle nyilvános közszereplést nem végeznek, de még az egyébként közszereplő politikusok vagy egyéb hírességek sem végeznek hasonlót ebben a kontextusban. A forgatást végző produkció egyetlen mentsvára valóban a tömegfelvételhez kapcsolódó kivétel lehet.

A Ptk. szerint ugyanis nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és annak felhasználásához tömegfelvétel esetén. Erre akkor nyújt lehetőséget a joggyakorlat, ha lehetetlen lenne minden egyes érintettől külön hozzájárulást kérni. A kivétel alkalmazása egyértelmű olyan esetekben, amikor az érintettnek egyébként is számolnia kell azzal, hogy róla felvétel készülhet (pl. felvonulás, sportesemény, tüntetés, stb.). Jelen esetben azonban, amikor az érintett nem számol azzal, hogy róla felvétel készülhet, a felvételen történő kiemelt, vagy felismerhető ábrázolására csak hozzájárulásával kerülhet sor. Ez a hozzájárulás ugyan lehet hallgatólagos is, de ahogyan már fentebb említettük ehhez szükséges, hogy tisztában legyen azzal, hogy róla felvétel készül.

A kihelyezett tájékoztató tehát jogilag teljesen hibás, pláne annak utolsó mondata, mely alapszabályként azt sugallja, hogy tiltakozás nélkül a forgatás során teljesen jogosan használják fel az arra járók képmását, holott ez a hatályos jogban pont fordítva van. Az pedig, hogy ha nem szeretnénk hogy szerepeljünk a filmben kerüljük el az autót végképp abszurd, hiszen bárkinek joga lenne jelezni a forgatást végző személyeknél hogy nem szeretné hogy felvétel készüljön róla, ráadásul igencsak kétséges, hogy egyáltalán rendelkeznek-e köztéri forgatási engedéllyel, ami megalapozhatná, hogy a járókelőknek kellene elkerülnie egy lezáratlan útszakaszt.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink