Tábori gyermekfelügyelő munkatárs (Sopron)

Közzétéve: 2023. május 17.

Jelentkezem

Az NMHH Médiaértés-oktató központja, a soproni Bűvösvölgy közszolgálati jogviszony keretében betöltendő munkakörbe határozott időre tábori gyermekfelügyelő munkatársat keresnek.

A munkatárs főbb munkaköri feladatai:

  • közreműködik a Bűvösvölgy napközis tábor programjainak megvalósításában, a résztvevő gyermekek felügyeletében;
  • közreműködik a nyári napközis tábor előkészítő és záró munkálataiban.
  • részt vesz a tábori szabadidős feladatok megvalósításában, játékos foglalkozások szervezésében, lebonyolításában;
  • felügyeli a gyerekcsoportokat a napközis tábor ideje alatt hétfőtől péntekig;
  • megfelelő kapcsolatot alakít ki a gyermekekkel, aktívan részt vesz a gyermekek felügyeletében;
  • a heti program részét képező, külső helyszínre történő utazás(ok) során felnőtt kíséretet biztosít, és ügyel a gyermekek biztonságára;
  • segíti a gyerekcsoportok gördülékeny étkeztetésének megvalósítását;
  • együttműködik a médiaértés-oktatókkal;
  • felelős a munkakörére vonatkozó valamennyi külső és belső szabályozó betartásáért, és az NMHH értékrendjében megfogalmazott alapelvek szerinti munkavégzésért.

A munkakör betöltésének feltételei:

  • szakirányú pedagógiai és/vagy bölcsészettudományi végzettség, vagy legalább középfokú végzettség és releváns tapasztalat;
  • szakmai felkészültség;
  • magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet.

Személyes elvárások/kompetenciák:

  • jó kommunikációs, és szervezőkészség, problémamegoldás, megbízhatóság;
  • szociális érzékenység;
  • jó kapcsolatteremtő készség, terhelhetőség, rugalmasság.

Előnyt jelent:

  • általános iskolai tanári végzettség, többéves pedagógiai gyakorlat;
  • kommunikációs és/vagy médiatudományi végzettség;
  • táboroztatásban szerzett tapasztalat.

A jogviszony tervezett időtartama: 2023. június 19-től 2023. július 07-ig. A foglalkoztatási jogviszonyra, így az illetmény megállapítására a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény rendelkezései és a Hatóság belső szabályzatai az irányadók.

Amennyiben ez a munkalehetőség felkeltette az érdeklődését, akkor kattintson az alábbi linkre:

https://e-nmhh.nmhh.hu/e-nhh/4/urlapok/esf00123/index.html

Az elektronikus űrlapot értelemszerűen kérjük kitölteni. A „Pozíció és bérigény megjelölése” szakasznál kérjük bejelölni a „Tábori gyermekfelügyelő - Sopron” sor melletti négyzetet.

A jelentkezési határidő: 2023. május 31.

A jelentkezések elbírálása a benyújtási határidőt követően legkésőbb két héten belül történik. A munkakör a kiválasztási folyamat után azonnal betölthető. Felhívjuk figyelmét, hogy csak azokat a pályázókat áll módunkban személyesen is meghallgatni, akik képzettségük, ismereteik és szakmai tapasztalataik alapján elképzeléseinknek mindenben megfelelnek.