Az „engedélykérő”, „hozzájárulást kérő” elektronikus üzenetekről

Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Ekertv.) 14. § (2) bekezdése szerint elektronikus hirdetésnek minősül az olyan közlés is, amelynek kizárólagos célja az elektronikus hirdetésküldéshez való hozzájárulás kérése.

Ennek ellenére számos esetben találkozhatunk olyan elektronikus hirdetéssel, amely a címzetteket arról tájékoztatja, hogy a levél egy engedélykérő levél, amely az Ekertv. rendelkezéseinek való megfelelés miatt szükséges ahhoz, hogy a küldő a későbbiekben jogszerűen küldhessen hirdetést a címzett számára. Ez a gyakorlat az e-hirdetésküldést szabályozó, még 2007. augusztus 5-e előtt hatályban volt rendelkezések téves értelmezésén alapul és jogsértő.

Az Ekertv 14. § (2) bekezdése szerint az „engedélykérő”, „hozzájárulást kérő” elektronikus üzenetek is elektronikus hirdetésnek minősülnek, így azok jogszerű továbbításához is a Grt. 6. § (1) bekezdése által megkívánt előzetes (!) hozzájárulás szükséges. Amennyiben a hirdető/közzétevő/hirdetési szolgáltató a címzett előzetes hozzájárulása nélkül küld „engedélykérő”, és „hozzájárulást kérő” üzeneteket, azzal a Grt. 6. § (1) bekezdését sérti meg.

Példa a törvénybe ütköző engedélykérő levelekre:

„Építkezési témában szeretnénk tájékoztató anyagot küldeni Önnek, ehhez kérjük az engedélyét. Ha megengedi, kattintson a www.epitkezzunkegyutt.hu hivatkozásra (linkre). Ez a levél nem reklám, hanem a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (1) pontjában előírt hozzájárulás-kérő levél. Címét nem rögzítettük, listában nem szerepel nálunk.”

vagy így:

„A tájékoztatáshoz – a vonatkozó törvények szerint – hozzájárulást kell kérni. Ez a levél a 2001. évi CVIII. törvény 14. § (1) bekezdésében előírt hozzájárulás-kérő levél. A törvény (2) bekezdésében leírt igényét a fenti linken jelentheti be. A törvény (4) bekezdésében meghatározottak szerint csak az engedély megadása után küldjük ki a reklámot tartalmazó levelet.”

A fent leírt jogsértő gyakorlatok helyett az elektronikus hirdetés küldéséhez való hozzájárulás jogszerű megszerzési módja lehet például:

  • honlapon történő feliratkozás,
  • „hozzájárulok, hogy részemre a …… e-mail címre elektronikus hirdetést küldjenek” üzenet mellett található négyzet bejelölése írásban vagy weboldalon,
  • nyomtatott hozzájáruló nyilatkozat, vagy ilyen tartalmú szórólap kitöltése, aláírása, vagy
  • közvetlen, erre vonatkozó írásos kérés a címzett részéről.