Megszakító elhelyezése tetszőleges pontba

A Hír-Közmű lap Nyomvonal panel FA infrastruktúra utasítására kattintva érhető el a Nyomvonal palettacsoport, ahol az  FA infrastruktúra fülön megtalálható Megszakító elem beillesztése utasítással helyezhetők el megszakító fajtájú objektumok. A folyamat menete a következő:

  1. A felhasználó a menüből megnyitja a fent ismertetett módon az  FA infrastruktúra palettát.
  2. A megjelenő palettán megnyitja a Tulajdonságok harmonika fület, majd a Fajta mezőnél kiválasztja a  Megszakító értéket. 
  3. Kiválasztja a Típus és a Fedlap melletti legördülő listából a megszakító objektum típusát és fedlapját.
  4. Ezt követően a felhasználónak meg kell adnia a beépítés évét, a fedlap darabszámát és az objektum mélységértékét.
  5. Földeléssel rendelkező megszakító objektum esetén a vonatkozó Földelés négyzetet be kell pipálnia a felhasználónak (az automatikusan nincs bepipálva).
  6. Opcionálisan megadható a Felirat értéke, amelyet a rendszer  automatikusan kitölt a kód mező alapján.
  7. Emellett megadható a megszakító objektumhoz tulajdonos, szolgáltató, üzemeltetőt, cím adat, anyagjegyzék, munkatétel és saját adat, illetve definiálhatóak az alépítmény csövek.
  8. Ezt követően a felhasználónak a  Megszakító elem beillesztése utasításra kell kattintania.
  9. A rajzban a beilleszteni kívánt megszakító objektum kívánt beillesztési pontjára kell kattintani, majd megadni az elforgatási szögét.
  10. Kattintás hatására létrejön a megszakító objektum a tervrajzon a megadott elforgatási szöggel és felirattal.
  11. A művelet egy újabb kattintással megismételhető, az Enter gomb lenyomásával véglegesíthető.

 

A művelet tetszőleges alkalommal megismételhető. Hasonló tulajdonságokkal rendelkező megszakító objektumok elhelyezésekor egy megszakító elhelyezését követően nem kell ismét kiválasztani az értékeket, a Tulajdonságok fül ugyanis a legutoljára lehelyezett egyéb tartószerkezet értékeit veszi fel, miközben a Kód értéke automatikusan mindig eggyel növekszik (dupla kattintással manuálisan is kikényszeríthető az érték növelése). Ha egy korábban lehelyezett megszakító tulajdonságaival megfelelő objektumot kíván a felhasználó elhelyezni, akkor a korábban elhelyezett megszakító objektum kijelölésével a Tulajdonságok fül felveszi annak az értékeit.

Abnormál akna elhelyezése

Az ESZTER programban lehetőség van abnormális akna elhelyezésére. 

  1. A felhasználó a menüből megnyitja a fent ismertetett módon az  FA infrastruktúra palettát.
  2. A megjelenő palettán megnyitja a Tulajdonságok harmonika fület, majd a Fajta mezőnél kiválasztja a  Megszakító értéket. 
  3. Kiválasztja a Típus melletti legördülő listából az Abnormál nF értéket.
  4. Kiválasztja a Fedlap melletti legördülő listából a megszakító objektum fedlapját.
  5. Ezt követően a felhasználónak meg kell adnia a beépítés évét, a fedlap darabszámát és az objektum mélységértékét.
  6. Földeléssel rendelkező megszakító objektum esetén a vonatkozó Földelés négyzetet be kell pipálnia a felhasználónak (az automatikusan nincs bepipálva).
  7. Opcionálisan megadható a Felirat értéke, amelyet a rendszer  automatikusan kitölt a kód mező alapján.
  8. Emellett megadható a megszakító objektumhoz tulajdonos, szolgáltató, üzemeltetőt, cím adat, anyagjegyzék, munkatétel és saját adat, illetve definiálhatóak az alépítmény csövek.
  9. Ezt követően a felhasználónak a  Megszakító elem beillesztése utasításra kell kattintania.
  10. A rajzban a beilleszteni kívánt megszakító objektum kívánt beillesztési pontjára kell kattintani, majd megadni az elforgatási szögét.
  11. Kattintás hatására létrejön a megszakító objektum a tervrajzon a megadott elforgatási szöggel és felirattal.
  12. A művelet egy újabb kattintással megismételhető, az Enter gomb lenyomásával véglegesíthető.
  13. Az akna megrajzolásához a felhasználónak az AutoCAD Map 3D  2024 programon belül megtalálható Szakági modell eszközök lap Gyors elérés panel Szakági modell intéző utasítására kell kattintania.
  14. A megjelenő Szakági modell intézőn belül a Nyomvonal csoportnál a Nyomvonal, FA infrastruktúra útvonalat bejárva az FA felület jellemzőre kell jobb egérgombbal kattintania, majd a megjelenő listából kiválasztania a Digitalizálás űrlappal lehetőséget.
  15. A rajzon az akna megrajzolása egér segítségével történik. Bal klikkelés segítségével rajzolhatók meg az oldalak. Fontos, hogy a kezdeti és a vége pozíció azonos legyen, így kitéve egy zárt területet. Enter billentyű megnyomásával véglegesíthető a rajz.
  16. A megrajzolt objektumra duplán kattintva, vagy az Enter gombot megnyitva megnyitható az FA infrastruktúra felülete űrlap, ahol az F gomb megnyomásával, majd a kívánt megszakító metsző kijelölésével rendelhető össze a két objektum. Fontos, hogy a felhasználó metsző kijelölést használjon, és a célobjektum közepére húzza a kijelölést (más objektum nem lehet a metsző kijelölésben). Ha a kijelölés sikeres az Enter gomb lenyomásával, majd a Frissítés gomb megnyomásával véglegesíthető a művelet.

Megszakító elem beillesztése meglévő blokkra

A művelet a megszakító elhelyezése tetszőleges blokkhoz hasonló, annyi eltéréssel, hogy ezen esetben a felhasználó egy a már a rajzban meglévő objektumra helyezheti el a megszakítót. A program nem vizsgálja, hogy a célobjektum milyen típusú, annak a megszakító kizárólag a beillesztési szögét és pozícióját örökli meg. A folyamat menete a következő:

  1. A felhasználó megnyitja az  FA infrastruktúra palettát.
  2. A megjelenő palettán megnyitja a Tulajdonságok harmonika fület, majd a Fajta mezőnél kiválasztja a  Megszakító értéket. 
  3. A Státusz legördülő listában a "Meglévő" értéket választja ki. 
  4. Kiválasztja a Típus és a Fedlap melletti legördülő listából a megszakító objektum típusát és fedlapját.
  5. Ezt követően a felhasználónak meg kell adnia a beépítés évét, a fedlap darabszámát és az objektum mélységértékét.
  6. Földeléssel rendelkező megszakító objektum esetén a vonatkozó Földelés négyzetet be kell pipálnia a felhasználónak (az automatikusan nincs bepipálva).
  7. Opcionálisan megadható a Felirat értéke, amelyet a rendszer  automatikusan kitölt a kód mező alapján.
  8. Emellett megadható a megszakító objektumhoz tulajdonos, szolgáltató, üzemeltetőt, cím adat, anyagjegyzék, munkatétel és saját adat, illetve definiálhatók az alépítmény csövek.
  9. Ezt követően a felhasználónak a  Megszakító elem beillesztése meglévő blokkra  utasításra kell kattintani.
  10. A rajzban arra az objektumra/blokkra kell kattintani, amelyen a felhasználó el kívánja helyezni a megszakítót.
  11. Kattintás hatására létrejön a megszakító objektum a tervrajzon a megadott elforgatási szöggel és felirattal.
  12. A művelet egy újabb kattintással megismételhető, az Enter gomb lenyomásával véglegesíthető.

 

Utolsó tartalmi frissítés időpontja: 2024.05.06