Oszlop elhelyezése tetszőleges pontba

A Hír-Közmű lap Nyomvonal panel FF Infrastruktúra utasítására kattintva érhető el a Nyomvonal palettacsoport, ahol az FF Infrastruktúra fülön megtalálható Tartószerkezet elem beillesztése utasítással helyezhetők el oszlopok. A folyamat menete a következő:

  1. A felhasználó a menüből megnyitja a fent ismertetett módon az  FF Infrastruktúra palettát.
  2. A megjelenő palettán megnyitja a Tulajdonságok harmonika fület, majd a Fajta mezőnél kiválasztja az Oszlop értéket. 
  3. Kiválasztja a Típus melletti legördülő listából az oszlop típusát.
  4. Ezt követően a felhasználónak ki kell választani az oszlop Anyag és Magasság értékét a vonatkozó legördülő listából, valamint meg kell adnia a beépítés évét.
  5. Erősáramú oszlop esetén a vonatkozó Erősáram négyzetet be kell pipálnia a felhasználónak (az automatikusan nincs bepipálva).
  6. Opcionálisan megadható a Felirat értéke, amelyet a rendszer egyébként automatikusan kitölt a kód mező alapján.
  7. Emellett megadható az objektumhoz tulajdonos, szolgáltató, üzemeltetőt, cím adat, anyagjegyzék, munkatétel és saját adat.
  8. Ezt követően a felhasználónak a  Tartószerkezet elem beillesztése utasításra kell kattintani.
  9. A rajzban a tartószerkezet kívánt beillesztési pontjára kell kattintani, majd megadni az objektum elforgatási szögét.
  10. Kattintás hatására létrejön az oszlop a tervrajzon a megadott elforgatási szöggel és felirattal.
Oszlop elhelyezése
Oszlop elhelyezése

A művelet tetszőleges alkalommal megismételhető. Hasonló tulajdonságokkal rendelkező oszlopok elhelyezésekor egy oszlop elhelyezését követően nem kell ismét kiválasztani az értékeket, a Tulajdonságok fül ugyanis a legutoljára lehelyezett oszlop értékeit veszik fel, miközben a Kód értéke automatikusan mindig eggyel növekszik (dupla kattintással manuálisan is kikényszeríthető az érték növelése). Ha egy korábban lehelyezett oszlopból tulajdonságainak megfelelő oszlopot kíván a felhasználó elhelyezni, akkor a korábbi oszlop kijelölésével a Tulajdonságok fül felveszi annak az értékeit.

Oszlop elhelyezése meglévő blokkra

A művelet az Oszlop elhelyezése tetszőleges blokkhoz hasonló, annyi eltéréssel, hogy ezen esetben a felhasználó egy a már a rajzban meglévő objektumra helyezheti el az oszlopot. A program nem vizsgálja, hogy a célobjektum milyen típusú, annak az oszlop kizárólag a beillesztési szögét és pozícióját örökli meg. A folyamat menete a következő:

  1. A felhasználó megnyitja az  FF Infrastruktúra palettát.
  2. A megjelenő palettán megnyitja a Tulajdonságok harmonika fület, majd a Fajta mezőnél kiválasztja az Oszlop értéket.
  3. A Státusz legördülő listában a "Meglévő" értéket választja ki. 
  4. A Típus melletti legördülő lista segítségével meghatározza az oszlop típusát.
  5. Ezt követően a felhasználónak ki kell választani az oszlop Anyag és Magasság értékét a vonatkozó legördülő listából, valamint meg kell adnia a beépítés évét.
  6. Erősáramú oszlop esetén a vonatkozó Erősáram négyzetet be kell pipálnia a felhasználónak (az automatikusan nincs bepipálva).
  7. Opcionálisan megadható a Felirat értéke, amelyet a rendszer egyébként automatikusan kitölt a kód mező alapján.
  8. Emellett megadható az objektumhoz tulajdonos, szolgáltató, üzemeltetőt, cím adat, anyagjegyzék, munkatétel és saját adat.
  9. Ezt követően a felhasználónak a  Tartószerkezet elem beillesztése meglévő blokkra  utasításra kell kattintani.
  10. A rajzban arra az objektumra/blokkra kell kattintani, amelyen a felhasználó el kívánja helyezni a tartószerkezetet.
  11. Kattintás hatására létrejön az oszlop a tervrajzon az objektumból/blokkból származtatott elforgatási szöggel és felirattal.
Oszlop elhelyezése meglévő blokkra
Oszlop elhelyezése meglévő blokkra

 

Oszlop elem elhelyezése oszlophoz

A tervrajzba már elhelyezett oszlop objektumokra oszlop elemek helyezhetők el, a felhasználó által definiált beillesztési ponttal és elforgatási szöggel. A művelethez elsőként az  FF Infrastruktúra palettán a Tulajdonságok harmonika fülön belül a felhasználónak a Fajta legördülő listából az Oszlop elem értéket kell kiválasztania, majd utána definiálnia kell az oszlop elem típusát, anyagát és magasságát és opcionálisan egyéb tulajdonságait. 

Ezt követően a  Tartószerkezet elem beillesztése utasításra kattintva helyezhető el a oszlop elem - a megadott tulajdonságokkal -, amely során a felhasználónak arra az oszlopra kell kattintani, amelyiken el akarja helyezni azt. Ezt követően meg kell adnia annak beillesztési pontját és elforgatási szögét. Enter gomb megnyomásával a program elmenti a módosításokat.

Megjegyzés: Az oszlop elem elhelyezése az oszlophoz viszonyítva történik, ami miatt az oszlop elem elforgatása csak űrlapról (FF infrastruktúra elemek) lehetséges az Alap szög érték módosításával. Annak mozgatása pedig az Alap X elmozdulás és Alap Y elmozdulás értékek átírásával lehetséges.

Oszlop elem státuszának módosítása

Mivel az oszlop elem minden esetben örökli az oszlopának státuszát, a Tulajdonságok fülön beállított egyedi státusz felülíródhat, amennyiben az eltér az oszlop státuszától. Például egy bérelt oszlopra helyezett gyám minden esetben automatikusan bérelt státuszt fog kapni. Ezt az alapértelmezést a felhasználó bármikor felülírhatja az oszlop elemre duplán kattintva, majd a megjelenő FF infrastruktúra elemek űrlapon a Státusz értékét felülírva.

Oszlop elem státuszának módosítása
Oszlop elem státuszának módosítása

Az FF infrastruktúra elemek űrlapon lehetőség van az adott objektum elforgatására, mozgatására, amely minden esetben a hozzá kapcsolódó FF infrastruktúra tartószerkezethez viszonyítva történik meg. Oszlop elem mozgatásakor, forgatásakor érdemes törölni az elemet, majd palettán keresztül újat elhelyezni, használva a paletta alapú elhelyezés segédleteit.

 

Utolsó tartalmi frissítés időpontja: 2023.09.25