Nyomvonal törzsadatok bővítése, módosítása

Az ESZTER tervezői programon belül a törzs űrlapokon keresztül van lehetőség a törzsadatok rögzítésére, módosítására. Léteznek olyan törzsadatok, melyek zároltak, a felhasználó által nem bővíthetők, szerkeszthetők. Ezen űrlapok esetén csak az adatok megtekintésére, exportálására van lehetősége a felhasználónak.

Ha az űrlapnál nem engedélyezett a módosítás, az űrlapon a "Tábla zárolt. NMHH által központilag karbantartott." üzenet jelenik meg. 

Legördülő menük esetén nem érdemes 24 karakternél hosszabb szöveget megadni, mivel a keretprogram a 24 karakteren felüli karaktereket nem tudja majd megjeleníteni.

Az űrlapoknál

  • a kötelezően kitöltendő mezők piros színnel
  • az opcionálisan kitöltendő mezők sárga színnel
  • a nem kitölthető mezők pedig szürke színnel jelennek meg.

Megjegyzés: Az űrlapok esetén nincsenek definiálva a palettáknál elérhető automatizmusok, így az ott végzett módosítások során a tervezőnek körültekintően kell eljárnia. Például egy FF és FA infrastruktúra elem lerakásán a paletta esetén a program megvizsgálja, hogy az adott pontra lehelyezhető-e, űrlap esetén a felhasználó bárhova leteheti azt. Ugyanígy a tulajdonos, szolgáltató és üzemeltető sincs automatikusan űrlapon keresztül az objektumokhoz rendelve, azt a felhasználónak manuálisan kell az objektumokhoz hozzáadnia. Az ismertetett okok miatt az objektumok létrehozására és módosítására a palettát javasolt elsődlegesen alkalmazni, nem az űrlapot.

Az űrlapok címei az űrlapok típusától függően eltérő színnel jelennek meg. Az űrlapoknál alkalmazott stílusok az alábbi táblázatban láthatók.

Típus

Szín

Objektum

gesztenyebarna (maroon)

Fajta

sötétkék

Típus

kék

Típushoz tartozó gyermek táblák

világos kék (dőlt)

XML import táblák

fukszia

Működést befolyásoló zárolt tábla

halvány vörös

EHO központi törzs értékkészlet

gesztenyebarna (dőlt)

Elvi

lila

Egyéb

fekete

Saját szűrő

türkiz

FF infrastruktúra jellemzők

Az űrlapok eléréséhez a felhasználónak az AutoCAD Map 3D  2024 programon belül megtalálható Szakági modell eszközök lap Gyors elérés panel Szakági modell intéző utasítására kell kattintania. A TOPOBASE parancs beírásával, majd az Enter gomb lenyomásával is betölthető a Szakági modell intéző.

Az FF_Infrastruktúra jellemző a Szakági Intézőben
Az FF_Infrastruktúra jellemző a Szakági Intézőben

A szakági modell intézőben a Nyomvonal jellemzőcsoporton belül az Adatmodell\Nyomvonal jellemzőosztály alatt találhatók meg az FF és FA infrastuktúra jellemzők.

FF infrastuktúra törzs

Az Adatmodell\Nyomvonal jellemzőosztályon belül található meg az  FF_Infrastruktúra jellemző, amelyre jobb egérgombbal kattintva, majd az Űrlap megjelenítése lehetőséget választva jeleníthető meg az FF infrastruktúra űrlap.

Az FF Infrastruktúra űrlap
Az FF Infrastruktúra űrlap

Az űrlapon keresztül elérhető más űrlapok:

  • Tervezési státusz
  • FF infrastruktúra fajta
  • FF infrastruktúra típus
  • Objektumok tulajdonosai
  • Objektumok szolgáltatói
  • Objektumok üzemeltetői
  • Tételes anyagjegyzék
  • Tételes munkajegyzék
  • Tartószerkezet anyag

FF infrastruktúra típus 

Föld feletti infrastruktúra elemek alapértelmezett anyagainak definiálására szolgáló űrlap, amely az aktuális FF Infrastruktúra űrlapról indítható a Típus mezőbe duplán kattintva, vagy az Adatmodell\Nyomvonal jellemzőosztályon belül az FF típus jellemzőre jobb egérgombbal kattintva, majd az Űrlap megjelenítése lehetőséget választva. Az egy típushoz rendelt anyagokat ESZTER automatikusan rögzíti az anyagjegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

Anyag főcsoport
FF infrastruktúra típus űrlap

Tipp: Egy típushoz tetszőleges számú anyag rendelhető. Lehetőség van akár a szükséges segédanyagokat is hozzárendelni egy típushoz.

FF infrastruktúra típus - anyag

Föld feletti Infrastruktúra elemek alapértelmezett anyagai definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális FF Infrastruktúra Típus űrlapjáról (lásd fentebb) indítható az Anyag beviteli mezőre duplán kattintva. Az ezen űrlapon típushoz rendelt anyagokat ESZTER automatikusan rögzíti az anyagjegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

FF infrastruktúra Típus-Anyag űrlap
FF infrastruktúra Típus-Anyag űrlap

Tipp: Egy típushoz tetszőleges számú anyag rendelhető, lehetőség van akár a szükséges segédanyagokat is hozzárendelni egy típushoz.

A lenti menüsoron az  Új adat gombra kattintva egy FF infrastruktúra típushoz új anyagtétel rendelhető, ahol a főcsoport és az alcsoport kiválasztását követően az Anyag törzs űrlapon lévő elemek rendelhetők a felhasználó által megadott mennyiségben az adott típushoz. 

FF infrastruktúra típus - munka

Föld feletti Infrastruktúra elemek alapértelmezett munkadíj tételeinek definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális FF Infrastruktúra Típus űrlapjáról (lásd fentebb) indítható a Munka beviteli mezőre duplán kattintva. Az ezen űrlapon típushoz rendelt munkatételeket ESZTER automatikusan rögzíti az anyagjegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

FF infrastruktúra Típus-Munka űrlap
FF infrastruktúra Típus-Munka űrlap

A lenti menüsoron az  Új adat gombra kattintva egy FF infrastruktúra típushoz új munkatétel rendelhető, ahol a főcsoport és az alcsoport kiválasztását követően a Munkadíjtétel törzs űrlapon lévő elemek rendelhetők a felhasználó által megadott mennyiségben az adott típushoz a Munkatétel beviteli mezőre kattintva. 

Oszlop lehetséges anyag

Oszlop típusok lehetséges anyagainak definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális FF Infrastruktúra Típus űrlapjáról (lásd fentebb) indítható a  Lehetséges anyagai mezőre duplán kattintva.

Amennyiben egy Oszlop típushoz a felhasználó definiál lehetséges anyagokat, akkor az adott típusú oszlop esetén a palettában csak a definiált anyagok jelenek majd meg.

Oszlop lehetséges anyag űrlap
Oszlop lehetséges anyag űrlap

FF infrastruktúra felület

Föld feletti infrastruktúra Felület megrajzolására szolgáló űrlap. 

A szakági modell intézőn belül az Adatmodell\Nyomvonal\FF infrastuktúra jellemzőosztályon belül található meg az  FF felület jellemző, amelyre jobb egérgombbal kattintva, majd az Űrlap megjelenítése lehetőséget választva jeleníthető meg az FF Infrastruktúra felület űrlap.

FF infrastruktúra felület űrlap
FF infrastruktúra felület űrlap

FA infrastruktúra jellemzők

Az űrlapok eléréséhez a felhasználónak az AutoCAD Map 3D  2024 programon belül megtalálható Szakági modell eszközök lap Gyors elérés panel Szakági modell intéző utasítására kell kattintania. A TOPOBASE parancs beírásával, majd az Enter gomb lenyomásával is betölthető a Szakági modell intéző.

A Szakági modell intézőn belül a legördülő listából a Nyomvonal elemet kiválasztva, majd az Adatmodell\Nyomvonal jellemzőosztályon belül található meg az  FA_Infrastruktúra jellemzők. A FA_Infrastruktúra elemre jobb egérgombbal kattintva, majd az Űrlap megjelenítése lehetőséget választva jeleníthető meg a FA Infrastruktúra űrlap.

Az FA Infrastruktúra űrlap
Az FA Infrastruktúra űrlap

A FA infrastruktúra űrlapról elérhető űrlapok:

  • Tervezési státusz
  • FA infrastruktúra fajta
  • FA infrastruktúra típus
  • Objektumok tulajdonosai
  • Objektumok szolgáltatói
  • Objektumok üzemeltetői
  • Tételes anyagjegyzék
  • Tételes munkajegyzék
  • FA infrastruktúra elemek
  • Megszakító oldal
  • Objektum státusz
  • Eközmű adatszolgáltatási szint
  • Eközmű adatelőállítás módja
  • Engedélyes

A FA infrastruktúra Alap X és Alap Y értéke nem módosítható. A megszakító méretei a típusnál definiáltak. Más méretű megszakító létrehozásához létre kell hozni egy új típust a FA infrastruktúra típus űrlapon. 

FA infrastruktúra típus 

Föld alatti infrastruktúra elemek alapértelmezett típusainak definiálására szolgáló űrlap, amely az aktuális FA Infrastruktúra űrlapról indítható a Típus mezőbe duplán kattintva, vagy az Adatmodell\Nyomvonal jellemzőosztályon belül az FA típus jellemzőre jobb egérgombbal kattintva, majd az Űrlap megjelenítése lehetőséget választva. Az egy típushoz rendelt anyagokat ESZTER automatikusan rögzíti az anyagjegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

Az FA infrastrukúra típusnál megadható a típus belső - Méret X (m), Méret Y (m) - és külső - Külső méret X (m), Külső méret Y (m) - mérete. 

FA infrastruktúra típus űrlap
FA infrastruktúra típus űrlap

A FA infrastruktúra típus űrlapról a következő űrlapok érhetők el:

  • FA infrastruktúra típus - gyári oldal
  • FA infrastruktúra típus - anyag
  • FA infrastruktúra típus - munka
  • FA infrastruktúra típus - felépítés

FA infrastruktúra típus - anyag

Föld alatti Infrastruktúra elemek alapértelmezett anyagai definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális FA Infrastruktúra típus űrlapjáról (lásd fentebb) indítható az Anyag mezőre duplán kattintva. Az ezen űrlapon típushoz rendelt anyagokat ESZTER automatikusan rögzíti az anyagjegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

FA infrastruktúra Típus-Anyag űrlap
FA infrastruktúra Típus-Anyag űrlap

A lenti menüsoron az  Új adat gombra kattintva egy FA infrastruktúra típushoz új anyagtétel rendelhető, ahol a főcsoport és az alcsoport kiválasztását követően az Anyag törzs űrlapon lévő elemek rendelhetők a felhasználó által megadott mennyiségben az adott típushoz. 

FA infrastruktúra típus - gyári oldal

Föld alatti infrastruktúra elemek oldalainak definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális FA Infrastruktúra Típus űrlapjáról (lásd fentebb) indítható az Oldalak mezőre duplán kattintva.

FA infrastruktúra oldal űrlap
FA infrastruktúra oldal űrlap

FA infrastruktúra felület

Föld alatti Infrastruktúra felület megrajzolására szolgáló űrlap. 

A szakági modell intézőn belül az Adatmodell\Nyomvonal\FA_infrastruktúra jellemzőosztályon belül található meg az  FA_Felület jellemző, amelyre jobb egérgombbal kattintva, majd az Űrlap megjelenítése lehetőséget választva jeleníthető meg a FA Infrastruktúra felület űrlap.

FA infrastruktúra felület űrlap
FA infrastruktúra felület űrlap

Nyomvonal jelző jellemzők

A Nyomvonal jelző űrlappal nyomvonal jelző elemek rögzítésére, módosítására van lehetőség. ESZTER szakági modelljében a  Adatmodell\Nyomvonal\ témán belül a Nyomvonal jelző jellemzőnél érhető el.

Nyomvonal jelző űrlap
Nyomvonal jelző űrlap

Az űrlapról elérhető további űrlapok:

  • Tervezési státusz
  • Jelző típus
  • Objektumok tulajdonosai
  • Objektumok szolgáltatói
  • Objektumok üzemeltetői
  • Tételes anyagjegyzék
  • Tételes munkajegyzék
  • FA infrastruktúra elemek
  • Objektum státusz
  • Eközmű adatszolgáltatási szint
  • Eközmű adatelőállítás módja
  • Engedélyes

 

Utolsó tartalmi frissítés időpontja: 2024.05.06