Erre gondolt: ?
A választómező megváltoztatása azonnal és automatikusan elindítja a rendezést.
51 találat
Aggasztó a helyzet: már tízévesen „tiktokoznak” a gyerekek
A tévézés és az internetezés kontrollált körülmények között (tartalomválasztást, időtartam-korlátozás) előnyére is válhat a gyerekeknek, főleg az iskolásoknak.
Facebook vs. erkölcs
Egyre többet hallunk arról, hogy a közösségi médiák függőséghez vezetnek, károsan hatnak a felhasználókra és nem csak azáltal, hogy a felnőtteket véleménybuborékban tartják a kiajánló algoritmusokkal, de a kiskorúak személyiségfejlődését is negatívan befolyásolják. Politikusok panaszkodnak a közösségi platformok véleményformáló káros hatásáról, az Európai Unió pedig mederbe próbálja terelni a platformok szabályozását.
Donald Trump és a Twitter: Egy furcsa kapcsolat vége, egy új korszak kezdete
Mára vitathatatlan állítás (talán már közhely) hogy a nyilvánosság legfontosabb fóruma az internet, ezen belül is főként a közösségi média lett. Az élet szinte minden területén hatalmas változást hozott ez az újfajta „digitális forradalom”, ezen változások előidézői, katalizátorai és „felügyelői” pedig azon globális tech-vállalatok, melyek termékeit nap mint nap több milliárd ember használja világszerte. A Google, a Facebook, a Twitter vagy az Amazon azok, akik meghatározzák, hogy az átlagos internethasználó milyen információt kap, azokat hogyan láthatja és milyen üzenetek érhetik őt el. Másképpen mondva ezek azok a vállalatok, akiken keresztül a legtöbb ember használja az internetet, vagyis ők azok a kapuőrök, akik az átlagfelhasználó számára a tartalomhozzáférés szinte kizárólagos letéteményesei. Ezen hatalom legfrissebb és egyben legsúlyosabb példája, hogy szuverén döntésükkel az éppen regnáló amerikai elnököt is elhallgattathatják.
Megjelent az ERGA jelentése a félretájékoztatási gyakorlati kódex végrehajtásáról
Az NMHH fogalmazóként vett részt a dokumentum elkészítésében.
Hogyan kezelhetjük elhunyt szeretteink online hagyatékát?
Szomorú gondolat, de egyre terebélyesebb online lábnyomunk egykor majd hagyatékként marad valakire. A közösségi média szolgáltatói folyamatosan finomítják az elhunytak fiókjait érintő lehetőségeket, de a személyes gondoskodásnak, előzetes tervezésnek is növekszik a szerepe.
Gyermekfotók a neten – Hogyan (ne) posztolj a gyerekedről
Ismerős lehet, hogy a Facebook idővonalat nem tudjuk úgy végiggörgetni, hogy ne találnánk szembe magunkat aranyos gyerekfotókkal. Hogyan érinthetik a jelenben és a jövőben a történet főszereplőjét, a gyermeket?
A Facebook két arca
A Facebook ma egyike a talán leginkább megosztó közösségi szolgáltatásoknak. Csupán az elmúlt egy évben – gondolva a Cambridge Analytica adathalászati botrányára, vagy a napokban kirobbanó nézettségi manipulációra – számos olyan eset látott napvilágot, ami felvetette a piaci szereplővel szembeni keményebb fellépés gondolatát. Ennek eredményeként számos eljárás indult az elmúlt hónapokban a közösségi média szolgáltatóval szemben, ami nagyobb részt a Facebook kiterjedt adatgyűjtését és a nem megfelelő biztonsági intézkedéseinek számon kérését célozta.
Ébredő lelkiismeret a Szilícium-völgyben: leszoktatna, aki rászoktatott?
Adatfelhasználási botrány, az amerikai szenátus elé hívott CEO, EU-s adatvédelmi nyomás és kilátásba helyezett európai adó – néhány friss kihívás a legnagyobb közösségimédia-vállalatok életéből. A techmultik most társadalmi felelősségvállalással is igyekeznek visszanyerni a felhasználóik bizalmát – legalábbis erre utalnak a Google és az Instagram friss bejelentései. Új telefonmódok, felhasználói önvizsgálat és aktivitásfigyelő jön.
Minden privát ami nem nyilvános?
Újabb kellemetlenség ütötte fel a fejét a Facebook háza táján. A napokban robbant a hír, miszerint egy fejlesztés közben fellépő hiba miatt a legjelentősebb közösségi oldal magától átállította 14 millió felhasználó új posztjainál a javasolt alapbeállítást úgy, hogy az átállítás nélkül automatikusan nyilvános legyen. Ennek következtében közel egy hétig a figyelmetlen posztolók úgy osztották meg teljes nyilvánossággal a tartalmaikat, hogy azt eredetileg ismerősi körüknek vagy egy meghatározott csoportnak szánták. A Facebook a hibát ugyan elhárította, de a feszhasználók a sérelmezik magánszférájuk megsértését. De beszéltünk-e privacy sérelemről, ha csupán posztjaink nyilvánosságának mértékével van probléma?
Hatályos az Európai Unió új adatvédelmi szabályozása (GDPR)
Május 25-e óta az Európai Unióban szigorúbb és mindenekelőtt egységesebb az adatvédelmi szabályozás (General Data Protection Regulation – GDPR). A fogyasztóvédők azt várják az új szabályozástól, hogy az olyan hatalmas mennyiségű személyes adatot kezelő nemzetközi vállalatokkal szemben mint amilyen a Facebook, a Google, az Amazon stb. szigorúbb eszközökkel lehet majd fellépni. Eddig a nemzeti hatóságok lehetőségei igen korlátozottak voltak, hogy az ilyen internetes óriásokat adatkezelési gyakorlatuk megváltoztatására ösztönözzék.