Nyilvános meghallgatás a termékmegjelenítéssel kapcsolatos ajánlástervezetről

2011. június 17.

A termékmegjelenítés szabályaihoz kapcsolódó ajánlástervezetről tartott nyilvános maghallgatást csütörtökön a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság. A szakma képviselőinek észrevételeire és kérdéseire a helyszínen Koltay András, a Médiatanács tagja reagált.

Koltay András köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy a témát érintő alapvető szabályok megalkotás során „egyensúlyba” kell hozni a médiaszolgáltatók, a nézők, illetve a hallgatók érdekeit. A Médiatanács tagja hozzátette: az ajánlás nem minősül jogforrásnak, nincs jogszabályi kötőereje, csupán iránymutatást ad a médiaszolgáltatóknak arra, hogy a Médiatanács hogyan értelmezi a termékmegjelenítés szabályait. Mint mondta, a meghallgatás arra szolgál, hogy az érintett piaci szereplők javaslatait is figyelembe lehessen venni az ajánlás véglegesítésekor.

A bevezető, illetve a köszöntő után a kérdések és a vélemények következtek, amelyekből ezúttal is akadt bőven. A médiaszolgáltatók egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy termékmegjelenítésnek számít-e az, ha egy hírcímben a hírérték miatt meg kell említeni egy termék nevét, illetve, hogy a rádiókban hogyan valósítható meg a termékelhelyezésre való figyelmeztetés. Néhányan a termékelhelyezésre való figyelemfelhívás tervezett 10 másodperces hosszúságát javasolták lerövidíteni.

A Médiatanács mérlegeli és értékeli az elhangzott észrevételeket, javaslatokat, és azok figyelembevételével véglegesíti, majd teszi közzé az ajánlást. A meghallgatáson felmerült kérdésekre pedig mindenkinek írásban válaszol majd.

A termékelhelyezésről

Magyarországon a 2011. január 1-jétől hatályos új médiatörvény legalizálta a termékmegjelenítést, az Európai Unió audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelve szerint. Így év elejétől szabad a termékelhelyezés filmalkotásokban, médiaszolgáltatásokban készült filmekben és sorozatokban, szórakoztató műsorszámokban és sportműsorokban. A hírműsorokban, a politikai tájékoztató műsorszámokban, a nemzeti ünnepek hivatalos eseményeiről tudósító műsorszámokban és a vallási, egyházi tartalmú műsorokban viszont nem, a 14 éven aluliaknak szóló műsorokban pedig csak akkor, ha azért nem fizetnek. Vannak egyéb korlátok is. Például fegyvereket, dohánytermékeket, vényköteles gyógyszereket és gyógyászati termékeket továbbra sem lehet termékelhelyezés útján népszerűsíteni.