Kínai-magyar animációs filmes találkozó a Médiatanács szervezésében

Közzétéve: 2013. augusztus 23.

null
A magyar rajzfilmstúdiókkal való együttműködési lehetőségek feltérképezése és a hazai filmes alkotók, képzőművészek megismertetése áll a középpontjában annak az egész napos animációs szakmai rendezvénynek, amelyet a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja szervez kínai és magyar felek részvételével augusztus 26-án Budapesten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen.

A világon Hollywood és Bollywood után a harmadik legnagyobb filmgyártónak számító országából, Kínából érkezik az a 32 fős delegáció, amely Jan Csi-jing (Yan Qiying) asszony, a Kínai Animációs és Internetkultúra Szövetség alelnöke vezetésével 16 magyar rajzfilmstúdió és számos képzőművész tevékenységével ismerkedik meg Budapesten. A találkozó célja, hogy a Szecsuán tartománybeli szakemberek képet alkothassanak arról, hogyan vált nemzetközileg sikeres művészeti ággá a magyar animáció, és tájékozódhassanak a filmes befektetési lehetőségekről is. A kulturális partnerségnek köszönhetően mind a kínai, mind a magyar fél számára várhatóan egyaránt előnyös megállapodások születhetnek.

Kínai filmek (illusztráció)

Képünk illusztráció | Fotó: © Beercates/Dreamstime.com

Az augusztus 26-ai egész napos rendezvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, valamint a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége közötti együttműködésnek köszönhetően jön létre a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A Médiatanács nevében az esemény házigazdái Auer János Médiatanács-tag és Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra program koordinátora. A találkozó szervezésére Varsányi Ferencet, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tanárát, a Médiatanács Macskássy Gyula pályázati eljárása bírálóbizottságának tagját kérték fel. A Kínai Népköztársaság képviseletében Kuo Hszia-kuang (Guo Xiaguang), a nagykövetség kulturális tanácsosa működik közre.

A Médiatanács a filmes szakmát nemcsak pályázatokkal és hazai szakmai konzultációkkal segíti, hanem hatósági katalizátorként hangsúlyt helyez a magyar alkotók helyzetbe hozására is a nemzetközi kapcsolatok terén. A kínai-magyar együttműködés évek óta eredményesen működik: tavaly júliusban a Médiatanács nagysikerű kínai filmnapokat tartott Budapesten, 2011 novemberében a Kínai Népköztársaság Rádió-, Film- és Televízió Hivatala (SARFT) elnöke, Caj Fu-csao (Cai Fuchao) tett látogatást a Médiatanács elnökénél, 2011 júniusában pedig a 14. Sanghaji Filmfesztiválon tartottak jó kritikai visszhangot kapott magyar filmhetet. A tervek között szerepel a jövőben egy a Kínai Népköztársaságban megtartandó magyar filmfesztivál is.

A Médiatanács animációs filmes támogatása 2011-ben indult el, majd a Magyar Média Mecenatúra programban 2012-ben és idén is meghirdette Macskássy Gyuláról elnevezett pályázatot. Eddig 32 új animációs film készülhetett el összesen 283 millió forintból. A pályázat sikerére tekintettel a keretösszeget a Médiatanács idén 50 százalékkal megemelte.

A mostani tematikus találkozó révén a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja tovább erősíti a kínai-magyar filmes kapcsolatokat a hazai filmkészítők nemzetközi ismertségének növelése érdekében. A mecenatúraprogram célja, hogy támogassa az értékes, színvonalas alkotások létrejöttét. Ennek eszköze a magyar filmes szakemberek nemzetközi kulturális-gazdasági együttműködéseinek ösztönzése, így a kínai-magyar partneri viszony elmélyítése is.