Dr. Karas Monika

2017. április 12.

_kmportre_0008.jpgDr. Karas Monikát 2013. szeptember 9-én a Magyar Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának elnökévé választotta. Több évtizedes ügyvédi, szakjogászi és médiajogi tapasztalattal rendelkezik. Bár műszaki értelmiségi családba született Budapesten, érdeklődése már középiskolás éveiben a jogtudományok irányába fordult. Jogi tanulmányait az Arany János Gimnázium angol tagozatának elvégzése után 1980-ban kezdte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi karán, ahol „summa cum laude” minősítéssel kapta meg diplomáját 1985-ben. Három évvel később a jogi szakvizsgát is letette.

Az 1990-es években a Hírlapkiadó Vállalat jogtanácsosaként, majd vezérigazgató helyetteseként dolgozott. Ügyvédi irodája számos kiadó és médiaszolgáltató jogi képviseletét látta el a demokratikus Magyarország új sajtó-intézményrendszerének kialakulása után. Jogászi pályafutása során számos szakmai és társadalmi szervezet munkájában vett részt. 1999 és 2002 között az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottságának elnöke, 2000 és 2005 között tagja a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek. 2002-ben egy évre a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának tagjává választják. 2008 és 2012 között tagként vett részt a Magyar Lapkiadók Egyesületének munkájában, valamint elnökségi tagként segítette a Magyar Lapkiadók Reprográfiai Egyesületének tevékenységét.

Kétgyermekes családanya. Férje a Semmelweis Orvostudományi Egyetem mesteroktatója, egykori kajak-kenu világbajnok. Ifjúkori zenei tanulmányai életre szóló élményvilágot nyitottak meg számára, de zenei ízlésére fiai is jelentős hatást gyakoroltak. Német nyelvtudása a német kultúra iránti vonzódásának eredménye.

Dr. Karas Monika 2021. október 31-ei hatállyal lemondott az NMHH és a Médiatanács elnöki tisztségéről.