NMHH: kihívások és megoldások a dinamikusan fejlődő médiatechnológia világában

Az NMHH képviselői számos előadást tartanak a HTE Médianet 2015 konferencián

Közzétéve: 2015. október 8.

null

Nagy felelősséget jelent stratégiai döntéseket hozni egy olyan területen, amely olyan dinamikusan fejlődik, mint a médiatechnológia – hangsúlyozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója, Aranyosné dr. Börcs Janka az október 8-9. között megrendezett kecskeméti HTE MédiaNet 2015 konferencia megnyitóján. Az idén már tizennegyedik alkalommal megtartott rendezvény a hazai infokommunikációs szakma kimagasló médiatechnikai eseménye, amely lehetőséget biztosít kétévente az infokommunikáció területén dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjére.

HTE Médianet 2015

A megnyitón Aranyosné dr. Börcs Janka, az NMHH főigazgatója kiemelte, hogy a média és a hírközlés a 21. századi gazdaság mozgatórugói, nélkülük a gazdaság egyéb szereplői sem tudnák fejleszteni saját iparági területüket. Ennek támogatásaként a hatóság részt vesz a Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósításában, amelynek keretében szorosan együttműködik a Hálózatfejlesztést Támogató és Monitoring Rendszer létrehozásában – fűzte hozzá. A főigazgató elmondta, a jövőben ebből a rendszerből alakul ki az elektronikus hírközlési hálózatok szakági regisztere, az ún. Hír-Közmű nyilvántartás. Aranyosné dr. Börcs Janka kitért arra, hogy a Szélessávú Internet Projekttel is összhangban állnak az NMHH döntései: egyszerűsödtek az elektronikus hírközlési építményekkel kapcsolatos hatósági eljárások. Emellett közölte, a szélessávú szolgáltatások szempontjából kifejezetten fontos frekvenciablokkok értékesítésén ezekben a hónapokban dolgozik a hatóság, a 3400 – 3800 MHz elérhetővé tételével EU-s előírásoknak is eleget tesz az NMHH és hazánk Európa élmezőnybe kerül, mivel a sávot eddig csak Szlovákiában értékesítették. A főigazgató megemlítette: a hatóság a piaci szereplőkkel folyamatosan egyeztetve figyelemmel kíséri, hogy a hálózatsemlegesség és az OTT(over-the-top)-szolgáltatások hogyan valósulnak meg hazánkban.

A megnyitó után Koltay András Médiatanács-tag előadása indította útjára a kétnapos konferenciát, ahol a sajtószabadság és demokratikus nyilvánossággal kapcsolatos állami feladatokról beszélt. Álláspontja szerint a digitális világgal együtt járó konvergencia a sajtószabadság fogalmához kapcsolódó korábbi alapok újragondolását teszi szükségessé. Kastory Edina média- és hírközlési biztos “A kormányzati válaszok az infokommunikációs kihívásokra” szekcióülésen hangsúlyozta, hogy fontos a fogyasztók felkészítése a digitális kor kihívásaira az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer közreműködésével, amely mellett a békéltető testületeknek is fontos szerepe van. 

A fórum második napján „A szabályozás aktuális kérdései” szekcióban Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese vezetésével az NMHH szakemberei megvitatják, hogy a hatóság és a hírközlési szakma milyen technológiai és szabályozási kihívások elé néz a jövőben.  A szekcióban Aranyosné dr. Börcs Janka bevezető előadását követően Bartolits István, a Technológiaelemző Főosztály vezetője a médiatechnológia meghatározó trendjeiről, Kissné Akli Mária, a Médiafrekvencia-tervezési és Koordinációs Osztály vezetője pedig az UHF-sáv újratervezéséről beszél majd. Bartóki-Gönczy Balázs projektkoordinációs jogi munkatárs az OTT-médiaszolgáltatások helyzetét mutatja be, milyen kihívások és kezdeményezések vannak itthon és az Európai Unióban, valamint „Az audiovizuális művek felhasználásának kérdései” szekcióban képviseli a szabályozói oldal álláspontját.

A tizennegyedik alkalommal megrendezett konferenciát a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) rendezi. A MédiaNet 2015 a korábbi TV-konferencia megújításaként a hazai infokommunikációs szakma kimagasló médiatechnikai eseménye, elismert tudományos-szakmai fóruma. Résztvevői elsősorban a hírközlési cégek vezető szakemberei, kutató-fejlesztő projektvezetői, műszaki-technológiai döntéshozói. A kétnapos konferencián a hazai kábeltelevíziós szakma, a tartalomgyártó, műszaki, fejlesztő területek képviselői megvitathatják, hol tart a műsorkészítés és az IT konvergenciája, milyen felhasználói lehetőségeket rejtenek jelenleg a nagyfelbontású – 4K, Ultra HD – és 3D tartalomszolgáltatások. A résztvevők első kézből hallhatnak azokról az izgalmas technológiai és szakmapolitikai kérdésekről, amiket a szélessávú hálózati infrastruktúra nagy ívű fejlesztése vet fel.