Jövőre 3,15 milliárd forint pályázható a Magyar Média Mecenatúra programban

Közzétéve: 2016. december 16.

Heti ülésén elfogadta jövő évi pályázati támogatási tervét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, és ennek értelmében 2017-ben több mint három milliárd forint jut televíziós, rádiós és filmes pályázatokra. Napokon belül indul a testület hangjátékokra kiírt idei pályázata, az 50 millió forint keretösszegű Cserés Miklós-felhívás. A testület ezen felül döntést hozott reklámokkal, híradós riportokkal, műsorújságok korhatár jelzéseivel, és képújság alatti rádióműsor engedély nélküli sugárzásával kapcsolatban, illetve rádiós frekvenciák pályáztatását érintő kérdésekben.

Több mint 3 milliárd forint jut a 2017-es pályázati támogatásokra

Elkészült a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának 2017-es támogatási terve, amely ezúttal is elsősorban a médiaszolgáltatók működési költségeinek, műsorgyártásának, illetve a független, nem egész estés magyar filmek készítésének támogatására irányul. Az idei keretösszeghez hasonlóan és az eddigi arányok megtartásával összesen 3,15 milliárd forintot határozott meg a testület a pályázati rendszerekre.

A 2017-es Magyar Média Mecenatúra programon belül közösségi médiaszolgáltatók fenntartási és üzemeltetési költségeire 400 millió forintot, műszaki fejlesztéseinek támogatására 110 millió forintot különített el a grémium. A televíziós hír- és magazinműsorokra 420, a rádiók rendszeresen jelentkező műsoraira 300 millió forint jut. A Kollányi Ágoston pályázaton (ismeretterjesztő filmek) előreláthatóan 250, az Ember Judit pályázaton (dokumentumfilmek) 330, a Macskássy Gyula pályázaton (animációs filmek) 180, a Dargay Attila pályázaton (animációs sorozatok és fesztiválfilmek) 200, a Huszárik Zoltán pályázaton (kísérleti és kisjátékfilmek) 150, a Fehér György pályázaton (tv-játékfilmek) 600, az Egri Lajos pályázaton (forgatókönyvírás és filmfejlesztés) 10, a Neumann János pályázaton (online alkotások) 20 (határon túli pályázóknak további 5), a Cserés Miklóspályázaton (hangjátékok)  50, a Nemeskürty István pályázaton (történelmi dokumentumfilmek) 105, az Escher Károly pályázaton (azonnali forgatási támogatások) 20 millió forintra számíthatnak 2017-ben együttesen a nyertesek. Az NMHH Médiatanácsa 2011 óta 72 pályázati eljárásban több mint 15,8 milliárd forint támogatást nyújtott a helyi, körzeti médiaszolgáltatóknak, valamint a nem egész estés filmek, hangjátékok és online tartalmak készítésére. A támogatott alkotások között olyan sikeres művek szerepelnek, mint az Oscar-díj közelébe került Mindenki című kisfilm Deák Kristóf rendezésében, Szász Attila filmje, a 16 díjat Los Angelestől Barcelonáig elhozó Félvilág, Bucsi Réka animációs filmje, a Love, amely 15 fesztiválelismerést gyűjtött be vagy Mosonyi Szabolcs természetfilmje, a Vad Kunság – a puszta rejtett élete, amely 4 díjat nyert.

Az idei pályázati kiírások közül utolsóként az 50 millió forint keretösszegű Cserés Miklós-felhívást is elfogadta a Médiatanács. Ezen keresztül hangjátékok, dramatizált felolvasások – elsősorban mesék feldolgozásaira –, hangklipek és hangképes dokumentum-összeállítások gyártására lehet támogatást nyerni, ennek maximális összege – az elkészíteni kívánt mű időtartama szerint meghatározva – percenként legfeljebb húszezer forint lehet, rádiós szövegkönyv írására további egymillió forint pályázható. Az alkotás bemutatását egy analóg műsorszórású országos, körzeti vagy olyan rádiók együttesének kell vállalnia, amelyek összesen legalább 500 ezer fős vételkörzetet látnak el. A szinopszisok beadási határideje 2017. január 19. A 2014 óta pályázható Cserés Miklós-pályázatokon eddig 42 alkotás, illetve sorozat készült el összesen 99 millió forint értékben, köztük a Nemzetközi Rádió- és Televízióunió (URTI) idei pályázatán a legmeglepőbb pályamű címet elnyerő Üzemzavar című hangjáték Mészáros Péter rendezésében.

Médiafelügyeleti döntések

A Médiatanács – az ülésen meghozott döntés szerint – nem indít eljárást a TV2-n közreadott, atomerőművet népszerűsítő pillanatreklámok érzékelhetősége ügyében, a több párt képviselői által is benyújtott indítványok alapján. A hatósági vizsgálat megállapította, hogy a szóban forgó reklám miatt nem vetődött fel a reklámok tudatos észlelhetőségét előíró, a médiaalkotmányban (Smtv.) rögzített rendelkezés megsértése. A hirdetések ugyanis 0,7 másodpercig látszottak, amelyek a szakirodalomban elfogadott 0,23–0,5 másodperces érzékelhetőségi határértéket meghaladják, emellett azokat megfelelően elkülönítve sugározták a reklámblokkokon belül. A vizsgálat megjegyzi, ez a reklámtechnika nem ismeretlen a magyar hirdetési piacon: 2015-ben például kilenc hasonló kampány futott a TV2 és a Super TV2 kínálatában.

Szintén nem indít eljárást a testület a TV2 Tények november 14-ei műsorában „Furcsa fotó Vona Gáborról” címmel megjelent riport miatt, amelyben egy bejelentő szerint a közszereplőt hamis színben mutatták be, mert a sajtó-helyreigazítási, személyiségi jogokkal kapcsolatos ügyek nem médiajogi, hanem büntető- vagy polgári peres eljárásban elbírálható jogsérelmek. A Médiatanács ugyanis csak olyan, emberi méltósággal kapcsolatos esetekben járhat el, amelyek túlnyúlnak egy konkrét magánérdek sérelmén, és ahol az emberi méltóság tiszteletben tartását a médiát figyelemmel kísérő közönség érdekében szükséges elvárni.

A TV2 Tények október 4-ei adásában közzétett „Saját fiát molesztálhatta az apa” című riport miatt érkezett kérelem alapján sem tud eljárni érdemben a Médiatanács, mert ez esetben sem a közérdek sérült, hanem a panaszt az egyéni jogok sérelmére alapítva nyújtották be. A kérelem ezért nem minősül médiajogi ügynek, így a testületnek nincs hatásköre eljárni.

Túl hangosan közzétett reklámblokkjai, illetve műsorelőzetesei miatt az RTL Klub szolgáltatóját 240 ezer, a Sport1 és a Sport2 médiaszolgáltatóját 300 ezer, a Story5 és a Galaxy Tv üzemeltetőjét 225 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Médiatanács. A testület a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

A korhatárkarikák feltüntetésének részleges vagy teljes mellőzése miatt – szintén mintavételes vizsgálat alapján – a Médiatanács a Heti Tv újság kiadóját, a Central Médiacsoport Zrt.-t 50 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezi, illetve e területen első alkalommal regisztrált jogsértések miatt pénzbírság nélkül, felhívással figyelmezteti az rtlklub.hu, valamint a TISZApART TV szolgáltatóit.

A Tatabányai Közösségi Televízió szolgáltatójára 50 ezer forint bírságot szabott ki a grémium, mert a Képújság című műsora alatt szóló Forrás Rádióval jogosulatlanul kapcsolódott hálózatba. A testület emellett a szolgáltatót figyelmeztette a saját készítésű műsorok minimumarányának betartására is.

A testület a nyíregyházi Mustár Rádiót 20 ezer forint bírsággal sújtotta, a Klubrádiót pedig pénzbírság kiszabása nélkül, határozatban figyelmeztette, mert egy augusztusi adáshetük mintavételes hatósági vizsgálata alapján kevesebb magyar zenét sugároztak a szerződéseikben vállaltakhoz, illetve a törvényben előírt kvótákhoz képest, illetve az utóbbi szolgáltató néhány százalékkal több ismétlést adott közre, mint amennyit a szerződésében rögzítettek.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A Hajdúszoboszló 100,6 MHz helyi rádiós frekvencia hasznosítására indított pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánította a Médiatanács, miután alaki szempontból valamennyi benyújtott pályázat érvénytelennek bizonyult, és az egyik pályázó felülvizsgálati kérelmét a bíróság elutasította. A testület egyúttal felkérte az NMHH hivatalát a médiaszolgáltatási lehetőség új frekvenciatervének kidolgozására, új pályázati eljárás előkészítésére.

A Keszthely 99,4 MHz és a Nagykanizsa 95,6 MHz helyi rádiós frekvencia végleges pályázati felhívásait elfogadta a Médiatanács, ezek csütörtöktől, illetve péntektől olvashatók a hatóság honlapján. A pályázatokat január végén lehet majd benyújtani.

A Budapest–Terézváros 87,6 MHz-en jelenleg működő kisközösségi Kontakt Rádió szolgáltatójának kérelmére a testület újabb 60 napos ideiglenes hatósági szerződést köt a médiaszolgáltatóval, tekintve, hogy a budapesti telephellyel meghirdetett kisközösségi pályázati eljárás még nem zárult le.