Hír
Média és Társadalom
2019. március 14. 12:42

Interjúk készítésével és vitahelyzetben versenyeztek a legügyesebb középiskolások Bűvösvölgyben

Idén ismét a Bűvösvölgyben, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiaértés-oktató központjában rendezték meg a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyének (OKTV) szóbeli döntőjét. A verseny március 12-ei zárófordulójában a fináléba jutott kilenc diák korábban írt esszéikről vitatkozott, és interjút készített egymással. Az eredményeket az Oktatási Hivatal később teszi közzé.

_IC_6734.jpg

A mozgóképkultúra és médiaismeret már tizenöt éve minősül OKTV-tantárgynak, amelynek döntőjét másodszor rendezték meg az NMHH médiaértés-oktató központjában az Oktatási Hivatal és a hatóság megállapodása alapján. A március 12-i eseményen kilenc diák vett részt, akik egymás korábbian megírt OKTV-s dolgozatait elemezték, majd saját anyagaikat vitahelyzetben védték meg. A gyakorlati feladat egy médiaszöveg előállítása volt, ahol kreatív témafeltáró és szerkesztői képességeikről adtak számot: a diákoknak a központ kínálta eszközökön interjút kellett készíteniük egymással. Az egymás megismerésére szánt felkészülési idő után negyedórában beszélgetéseket rögzítettek, majd a nyersanyagokból 4-5 perces riportokat vágtak olyan változatos témákban, mint a komolyzene, a színjátszás és a diákönkormányzati munka. Míg a diákok versenyeztek, médiatanáraik számára a Bűvösvölgy munkatársai módszertani bemutatót és kiadványismertetőt tartottak.

A versenyben elért siker a felsőoktatási felvételi eljárásban néhány szakon értékes többletpontokat jelenthet a diákoknak.  A végeredményeket és a győztesek nevét az Oktatási Hivatal később teszi közzé.

Az idei tanévben a döntő szóbeli fordulójának résztvevői:

  • Horváth Laura (Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium)
  • Kemény Bálint, (Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium)
  • Kovács Dániel (Lovassy László Gimnázium, Veszprém)
  • Máté Richárd Tibor (Budapest XIV. Kerületi Szent István Gimnázium)
  • Nagy-Mikola Sándor (Szegedi Deák Ferenc Gimnázium)
  • Pallagi Ivett (Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, Miskolc)
  • Pethő Kincső Boglárka (Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza)
  • Ponyiczky Samu (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium)
  • Schütz Brúnó Péter (ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely)

Idén az NMHH is felajánl egy különdíjat, a nyertes nevét az OKTV díjkiosztó ünnepségen, a különdíj átadásakor hirdetik ki.

_IC_7015.jpg

A mozgóképkultúra és médiaismeret OKTV-ről

Az Oktatási Hivatal minden tanévben meghirdeti a mozgóképkultúra és médiaismeret érettségi vizsgához hasonlóan magas színvonalú, ám a diákok egyéni érdeklődésének, fantáziájának nagyobb teret engedő tehetségkutató médiaversenyét. Az OKTV célja, hogy kritikus médiahasználatra tanítson, elmélyülésre, önálló kutatásra és véleményformálásra, tudatos alkotásra és önreflexióra ösztönözzön a film és egyéb médiumok területén, s így közvetetten a pályaorientációt is elősegítse. A zsűri tagjai közt van médiatanár és filmrendező is, a verseny megvalósításában az OH közreműködő szakmai partnere a Vizuális Világ Alapítvány.

Bűvösvölgyről, az NMHH komplex médiatudatossági oktatóközpontjáról

Az NMHH két Bűvösvölgy médiaértés-oktató központot üzemeltet, Budapesten és Debrecenben, amelyekben egyedülálló eszközpark és képzett médiaértés-oktatók segítségével játszva tanulhatják meg a gyerekek, hogyan hat rájuk a média. A központok egynapos foglalkozásain ingyenesen vehetnek részt a 9 és 16 év közötti gyerekekből álló diákcsoportok. A fővárosi Bűvösvölgyben 2014-es megnyitása óta több mint harmincezer, a debreceni központban két év alatt mintegy tízezer gyermek vett részt az interaktív foglalkozásokon. A hatóság harmadik központja 2020-ban, Sopronban nyitja majd meg kapuit.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink