76 millió forint rádiós műsorok készítésére

Közzétéve: 2019. november 29.

Huszonhét közösségi, kisközösségi és kereskedelmi rádió részesül összesen 76 millió forint támogatásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok gyártását támogató pályázatán. A testület elfogadta a jövő évi felügyeleti tervét, és rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatával kapcsolatos döntéseket is hozott.

Rádióműsorok 76 millió forintból

Huszonhét kereskedelmi, közösségi és kisközösségi rádió jutott összesen közel 76 millió forint támogatáshoz a Médiatanács hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2019-es pályázatának harmadik fordulójában. A grémium e heti ülésén meghozott döntés szerint: hírműsor kategóriában eredményesen pályázott a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, az Egerszeg Rádió, a székesfehérvári Táska Rádió, a sátoraljaújhelyi Európa Rádió, a nyíregyházi 103,9 Best FM, a szegedi, a zalaegerszegi, a kiskunmajsai és a békéscsabai Rádió 1, a Rádió Dabas, a Tamási Rádió, a kalocsai KORONA FM 100, valamint a fővárosi Karc FM, a Manna FM és a Klasszik Rádió 92.1. Szolgáltató magazinműsorokat állíthat elő támogatással a Rádió Szentendre, a miskolci Csillagpont Rádió, a 101.7 Pécs FM, a szolnoki 90,4 Rádió 1, a hódmezővásárhelyi Rádió 7, a székesfehérvári Alpha Rádió, a nyíregyházi 99,4 Sunshine FM és a békéscsabai Csaba Rádió. Tematikus magazinok megvalósításához kapott forrást a dunaújvárosi Rádió 24, a szombathelyi CREDO Rádió, a debreceni FM90 Campus Rádió és a fővárosi 90.9 Jazzy Rádió.

Elfogadta a Médiatanács a jövő évi hatósági felügyeleti tervét

Elfogadta a testület a Médiatanács 2020-ra vonatkozó felügyeleti tervét. Az általános hatósági felügyelet keretein belül jövőre is célja az NMHH-nak a médiaszolgáltatók és a közösségi médiumok folyamatos figyelése mellett – többek között – a reklámok hangerejének vizsgálata, a nagy elérésű híradók nem közérdekű bűnügyi hírei kapcsán a törvényben előírt – most már húsz helyett – harmincöt százalékos plafon ellenőrzése, illetve a hír- és magazinműsorok kvantitatív elemzése. Külön vizsgálati terület lesz a televíziós gyermeksávokban a gyermekvédelmi előírások betartása és az, hogy a szolgáltatók a hat éven aluliak számára nem ajánlott korhatár-kategóriát mennyire használják. A Médiatanács jövőre is tervezi annak vizsgálatát, hogy a filmekre milyen korhatár-besorolási gyakorlatot alkalmaznak a médiaszolgáltatók, és a hallás- mellett jövő szeptembertől a látássérülteket segítő televíziós szolgáltatásokat is ellenőrizni fogja. A grémium a 2020-as felügyeleti terv új feladataként nyomon követi a kiskorúak védelme érdekében alkalmazott hatékony műszaki megoldással kapcsolatos követelmények betartását is. Az általános hatósági felügyeleti terv a hatóság honlapján olvasható.

Rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatával kapcsolatos döntések

A Médiatanács véglegesítette és honlapján csütörtökön közzétette a Körmend 99,8 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatával kapcsolatban elfogadott pályázati felhívást. Az ajánlatokat 2020. január 15-én lehet majd benyújtani. A testület csütörtökön közzétette az NMHH honlapján a Miskolc 103,8 MHz körzeti vételkörzetű, valamint a Siklós 88,6 MHz és a Szigetvár 98,9 MHz helyi vételkörzetű közösségi jellegű rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek használatára kiírt pályázati felhívások tervezetét.

A grémium heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.