Kirekesztő volt Niedermüller Péter megnyilvánulása a Magyar ATV-n

Közzétéve: 2020. április 29.

Százezer forintos bírságot szabott ki e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Magyar ATV szolgáltatójára és közlemény közzétételére kötelezte A nap híre című műsor egyik januári adásában elhangzott kirekesztő tartalmú kijelentések miatt. A grémium további döntései: a jogi háttér változása következtében nem kell második negyedéves médiaszolgáltatási díjat fizetnie 355 szolgáltatónak, így a már beérkezett összegeket visszautalja a hatóság. A grémium öt évvel megújította egy kaposvári és egy tamási rádió jogosultságát, valamint nyertest hirdetett egy debreceni és egy soproni frekvenciapályázaton.

Kirekesztő volt Niedermüller Péter megnyilvánulása a Magyar ATV-n

Százezer forintos bírságot szabott ki a Médiatanács a Magyar ATV szolgáltatójára és közlemény közzétételére kötelezte, miután állampolgári bejelentés után megvizsgálta A nap híre című műsora egy januári adását, amelyben Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester a fehér bőrszínű, keresztény, heteroszexuális emberek közösségére tett megbélyegző kijelentést. Az eljárásban a testület megállapította, hogy az elhangzott kifejezések kirekesztő tartalmúak voltak, melyeket a műsorvezető mint a médiaszolgáltató képviselője nem utasított el, azokat ellenvéleményével nem ellenpontozta. Mindezek miatt a Médiatanács a bírság megfizetésén túl a Magyar ATV-t az alábbi közlemény beolvasására kötelezte:

„A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Magyar ATV csatornán 2020. január 23-án sugárzott A nap híre című műsorszámában megsértette a kirekesztésre alkalmas médiatartalmak közzétételét tiltó törvényi rendelkezést azáltal, hogy a műsorvezető a műsorszám vendégétől a fehér bőrszínű, keresztény, heteroszexuális emberek közössége vonatkozásában elhangzott általánosító, megbélyegző kijelentést nem moderálta, azt nem utasította el.”

A döntéssel szemben a médiaszolgáltató jogorvoslattal élhet bíróság előtt. A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

A médiaszolgáltatási díjfizetés alóli mentesülésről szóló kormányrendelet alapján huszonkét médiaszolgáltató visszavonta részletfizetési kérelmét

Huszonkét szolgáltatóval kapcsolatos eljárást szüntet meg a Médiatanács, miután azok visszavonták a médiaszolgáltatási díjuk fizetési könnyítése érdekében a testülethez benyújtott kérelmeiket annak a kormányrendeletnek köszönhetően, ami szerint a veszélyhelyzet miatt az érintett szolgáltatók mentesülnek a második negyedévi médiaszolgáltatási díjuk alól.

Az NMHH a már kiküldött negyedéves számlákat jóváírja, azok a szolgáltatók pedig, amelyek már befizették a második negyedéves díjat, visszakapják az összeget. A rendelet 79 rádiós és 304 audiovizuális kereskedelmi médiaszolgáltatás összesen 355 üzemeltetőjének nyújt könnyítést a koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági és piaci helyzetben.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A szolgáltatók kérelmére további öt évvel – 2025. augusztus 2-áig, illetve 2025. augusztus 8-áig – megújította a testület a Tamási 101,9 MHz és a Kaposvár 102,6 MHz helyi rádiós frekvenciákon a Tamási Rádió Kft. és a Katolikus Rádió Zrt. médiaszolgáltatási jogosultságait, így azokon továbbra is a kereskedelmi jellegű Tamási Rádió és a közösségi jellegű Magyar Katolikus Rádió 102,6 MHz szólhatnak majd.

A Debrecen 106,0 MHz körzeti és a Sopron 98,4 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázatok nyertese a mindkét esetben egyedül pályázó Karc FM Média Kft., amely KARC FM 106,0 és KARC FM 98,4 neveken, budapesti, székesfehérvári, tatabányai, dunaújvárosi, balatonfüredi, győri és kaposvári jogosultságaival hálózatba kapcsolódva sugározza majd adásait.

A grémium véglegesítette a Körmend 99,8 MHz helyi frekvencia pályázati felhívását kereskedelmi jellegű használatra.

Akadálymentesítési jelentés: javítani kell a beszédfelismerő programokkal készült feliratokat

A Médiatanács elfogadta és a honlapján közzétette az NMHH 2019 második félévére vonatkozó vizsgálatát arról, hogy hogyan és milyen arányban teszi befogadhatóvá műsorszámait hallássérült nézőinek a hét országos közszolgálati és a két nagy kereskedelmi televízió.

A több mint 4600 vizsgált műsorórában a kínált műsorok mintegy 83 százalékát akadálymentesítették – ez a közszolgálati televíziók esetében 88 százalék, míg a kereskedelmi televízióknál 68,5 százalék volt.

A médiatörvényben előírt, kötelezően akadálymentesítendő műsoridőt 99,8 százalékosan teljesítették a szolgáltatók, de továbbra is előfordultak tartalmi problémák: például a feliratozás teljes hiánya vagy tartalmi pontatlansága, de gyakoriak voltak a szótévesztések és elírások is.