Blogbejegyzés
Médiajog
2016. május 18. 09:34

Az audiovizuális szabályozás mégsem áll meg az internetnél!

A blog-bejegyzésünk címe egy korábbi írásunkra utal vissza, mely az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv (AVMS irányelv) tárgyi hatályával kapcsolatos főtanácsnoki indítvány érvelését ismertette. Akkor megállapítottuk: Spunar főtanácsnok jogértelmezése jelentősen leszűkítette az irányelv tárgyi hatályát. Az Európai Bíróság 2015. októberében született ítélete ugyanakkor nem osztotta a főtanácsnoki értelmezést.

TT online

Kép forrása

Korábbi blogbejegyzésünkben arra hívtuk fel a figyelmet, hogy egy lényeges, jogbiztonságot érintő kérdés került az Európai Bíróság (EuB) elé, azaz hogy „pontosan milyen tartalmak (szolgáltatások) tartoz(hat)nak a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások körébe?” Akkor jeleztük: a főtanácsnoki indítvány szembe ment az AVMS irányelv logikájával.

Az EuB C-347/14. számú New Media Online GmbH ügyben született ítélete ugyanakkor megerősítette azt a konszenzust, mely az AVMS irányelv megalkotásakor a jogalkotók vallottak. Nevezetesen: csak a televíziós médiaszolgáltatással ténylegesen versengő szolgáltatások kerüljenek az új irányelv hatálya alá.

Az ítélet alapjául szolgáló eset lényege, hogy egy online hírlap (Tiroler Tageszeitung), a lap aldoménjén (http://video.tt.com) üzemeltetett egy olyan oldalt, melyen több mint 300 videóhoz lehetett hozzáférni. A videókat tartalmazó oldalra a hírlap főoldaláról egy oda mutató link segítségével lehetett eljutni. Az oldalon különböző hosszúságú és témájú szerkesztett hírközvetítések voltak, közülük nagyon kevés kapcsolódott az internetes hírlapon szereplő cikkekhez. A fő kérdés az volt, hogy ez az oldal megfelel-e az AVMS irányelv lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatás fogalmának?

Az ítélet tulajdonképpen támpontokat ad ahhoz, hogy milyen jellemzőket kell egyáltalán vizsgálni szolgáltatás lekérhető médiaszolgáltatássá való minősítése során, továbbá leszámol több olyan – Szpunar főtanácsnok által is használt – érvvel is, melyet nem érdemes számításba venni.

Az ítélet egyik kulcskérdését adott szolgáltatás televíziós műsorszolgáltatással való összehasonlíthatóságának („television like”) értelmezése jelenti.

Az EuB egyértelműen leszögezi, hogy az említett szempont a „videoképsoroknak a televíziós műsorszolgáltatás formájával és tartalmával való összehasonlíthatóságát követeli meg”. Azaz kizárja Szpunar főtanácsnok ’azonosságra’ felépített érvelését azzal, hogy hozzáteszi: az összehasonlíthatóság nem azt jelenti tehát, hogy egy adott lekérhető videó-kínálatnak egy létező televíziós médiaszolgáltatás „által kialakított műsorrenddel vagy műsorkínálattal” kell összehasonlíthatónak lennie. Azaz a hasonlóság nem azonosságot jelent, és nem ismételt közlését csak lekérhető formában (más terjesztési platformon, más szolgáltatás keretében) már meglévő médiaszolgáltatásban közzétett műsorszámoknak. Az összehasonlíthatóság továbbá független a műsorszámok hosszától, azaz teljesen mindegy hogy milyen rövid vagy hosszú egy adott műsorszám.

Az összehasonlíthatósággal kapcsolatban az EuB felhívja azokra az elvekre is a figyelmet, melyek a TVWF irányelv tárgyi hatálya kiterjesztésének alapját képezték. Nevezetesen egy erősen kompetitív médiakörnyezetben azonos jogszabályokat kell alkalmazni „az azonos közönséget célzó szereplőkre”, másik oldalról pedig: el kell kerülni, hogy tisztességtelen versenyt folytassanak a hagyományos televíziózással szemben azok a szolgáltatások, melyek azonos célközönséghez szólnak. Az EuB a jelen esetet szemlélve magyarázatként megállapítja, hogy az nevezett aldomén keretében nyújtott videó-szolgáltatások közül azok a rövid időtartamú videók, amelyek nem helyi hírekhez, hanem kulturális és sporteseményekhez, illetve szórakoztató riportokhoz kapcsolódnak, azok például a zene‑, sport‑ és szórakoztató műsorokat sugárzó csatornákkal versenyeznek.

Az ítélet másik fontos kérdése az AVMS irányelv (22) és (28) preambulumbekezdéseiben foglalt értelmező rendelkezésekhez kapcsolódik, melyek egyrészt kizárják azon weboldalakat a szabályozás hatálya alól, melyek „csupán kiegészítésképpen tartalmaznak audiovizuális elemeket …”, másrészt a hírlapok és a folyóiratok elektronikus változatait.

Az EuB egyrészt elveti hivatkozott rendelékezéseknek azt a téves értelmezését, miszerint ha az irányelv hatálya alá nem tartozó vállalkozás (online hírlap kiadója) üzemeltet lekérhető videó-szolgáltatást, akkor utóbbi szolgáltatás osztja a vállalkozás sorsát, azaz nem tartozik az irányelv hatálya alá. Hasonló következtetésre jut, mint amelyre mi is felhívtuk a figyelmet korábbi bejegyzésünkben: ez az értelmezés nem veszi figyelembe, hogy adott szolgáltatás elsődleges célja ténylegesen mire irányul. Azaz így formai feltételek teljesítésével ki lehetne kerülni az irányelv eredeti célját: azonos versenyfeltételeket teremtsen az audiovizuális médiaszolgáltatási piacon. Ezzel kapcsolatban az EuB a fogyasztóvédelmi érvet is előveszi, nevezetesen, hogy annak szintje nem függhet attól, hogy adott televíziós tartalom milyen jelentőséggel bír adott vállalkozás számára: fő tevékenységi körébe esik, vagy csupán melléktevékenységként gyakorolja.

Az EuB által adott szempontokon túl már a tagállami bíróság feladata, hogy eldöntse: az online hírlap aldoménjén működtetett videótár-szolgáltatás „önálló tartalommal és funkcióval rendelkezik‑e az online hírlap kiadójának sajtócikkeihez képest” vagy a „kiadó újságírási tevékenységének elválaszthatatlan kiegészítéseként jelenik meg”, utóbbi esetben ugyanis nem tartozik a szolgáltatás az irányelv hatálya alá. Az EuB hozzátette még ehhez: az, hogy fődomén vagy aldomén keretében kínálják a szolgáltatást, nem tekinthető döntő jelentőségűnek.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink