Tavaly közel félmillió pedofil tartalmat vizsgáltak világszerte a hotline-ok

Közzétéve: 2020. november 11.

A gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szervezet, az INHOPE idén is közreadta a 2019-re vonatkozó éves jelentését. Tavaly közel 184 000 bejelentés érkezett az INHOPE adatbázisába, ami több mint 456 000 pedofil felvétel vizsgálatát eredményezte. Európai szinten a legtöbb pedofil tartalmat holland, francia és szlovák szervereken tárolták.

Az INHOPE (International Association of Internet Hotlines) célja, hogy a világ minden táján hálózatban összekapcsolódó hotline-ok közreműködésével mielőbb hozzáférhetetlenné tegye az interneten elérhető, gyermekpornográfiának minősülő tartalmakat, és támogassa a nyomozó hatóságokat az ilyen felvételekhez kapcsolódó bűncselekmények felderítésében. A tagok bejelentéseket fogadnak gyermekpornográf tartalmakról, majd az INHOPE adatbázisába továbbítják a megvizsgált linkeket, hogy minden tartalom ahhoz a nyomozó hatósághoz jusson el, amelynek országában azt tárolják. A szervezet nemrég közreadta 2019-es jelentését.

Az INHOPE-hoz érkezett bejelentések száma tavaly a két évvel korábbinak több mint kétszeresére nőtt, ez közel 184 000 bejelentést jelentett. Egy-egy jelzés több felvételt is tartalmazhat, ezért a bejelentésszámot jelentősen meghaladja az azokon keresztül elért és elemzett képek és videók száma, ez 2019-ben 456 000-re emelkedett. Nagyobb részük (70%-uk) bizonyult valóban illegális tartalomnak a hotline-ok elemzése szerint.

A jelentésből az is kiderül, hogy az illegálisként azonosított képeken tavaly 91%-ban lányok szerepeltek, ez az arány emelkedett 2018-hoz képest (ekkor 80-% volt a lányok aránya). A felvételek 92%-a 13 évesnél fiatalabb gyermekeket ábrázolt, ez az arány nem változott a megelőző évhez képest. Az INHOPE taghotline-oknak és az általuk értesített szolgáltatóknak, nyomozó hatóságoknak köszönhetően az illegális tartalmak 73%-át távolították el a tárhelyszolgáltatók hat napon belül.

Továbbra sem magyar szervereken tárolják

Az INHOPE statisztikája szerint nem jelentős a magyar szerveren elérhetővé tett pedofil tartalmak aránya, világviszonylatban csupán az INHOPE rendszerébe bejelentett tartalmak 0,004%-a volt hazai szerveren (európai viszonylatban az arány 0,01%). Európában a 2018-as adatokhoz hasonlóan a legtöbb, a gyermekek szexuális kizsákmányolását rögzítő illegális online tartalmat holland (79%), francia (10%) és szlovák (4%) szerveren tárolták. Az INHOPE összes tagországának adatait vizsgálva – ugyanúgy, mint 2018-ban – az USA és Hollandia szerverei hosztolják a legtöbb ilyen tartalmat.

Itthon is növekszik a gyermekpornográfiáról szóló bejelentések száma

2019-ben az Internet Hotline-hoz érkező, a gyermekek szexuális kizsákmányolását rögzítő anyagokról szóló bejelentések száma is jelentősen, háromszorosára nőtt az előző évhez képest. 276 bejelentés érkezett, amelynek közel harmada minősült feltételezhetően gyermekpornográfiának. Ezeket az eseteket a hotline munkatársai további intézkedésre elküldték a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) és jelezték a hotline-okat összefogó ernyőszervezet, az INHOPE rendszerén keresztül is az érintett országok hotline-jainak. A tavaly érkezett kiemelkedően sok bejelentett gyermekpornográf tartalom az erősödő hazai netezői odafigyelés mellett azzal is magyarázható, hogy a Kanadai Gyermekvédelmi Központ (Canadian Centre of Child Protection) projektje, az Arachnid automatizált alkalmazás többször is jelentős mennyiségű tartalmat továbbított a világ hotline-jainak. A pedofil tartalmakról szóló bejelentések aránya idén is tovább növekszik itthon. 2020-ban, október végéig az Internet Hotline-hoz küldött bejelentések 41%-a érkezett ebben a kategóriában (2019-ben 33% volt ez az arány).

***

Az INHOPE és az Internet Hotline együttműködéséről

Az INHOPE (International Association of Internet Hotlines) a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő internetes forródrótok (hotline-ok) nemzetközi szövetsége, amely 43 ország 47 hotline-ját fogja össze. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által a közérdekű feladatellátás keretében üzemeltetett Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálat 2012-ben csatlakozott az INHOPE-hoz. A tagságnak köszönhetően az Internet Hotline gyorsan kezdeményezheti a hazánkban is elérhető, de külföldi szervereken tárolt pedofil tartalmak eltávolítását, és az INHOPE e célból létrehozott adatbázisán keresztül jelzések érkezhetnek más ország hotline-jától olyan gyermekpornográf felvételekről is, amelyek magyar szerveren találhatóak.

Az Internet Hotline nem csak pedofil tartalmak ügyében, hanem nyolc másik kategóriában is fogad bejelentéseket: adathalászat, zaklatás, hozzájárulás nélkül közzétett tartalom, drogfogyasztásra, terrorizmusra buzdító, rasszista, erőszakos tartalom és egyéb, kiskorúakra veszélyes tartalom. Az ügyintézés nem hatósági eljárás keretében zajlik, a hotline levélben kéri fel a jogsértő tartalmak eltávolítására a tartalom- vagy tárhelyszolgáltatókat. A hotline 2011 óta több mint hatezer-nyolcszáz bejelentés ügyében járt el. Az Internet Hotline nem gyűjt adatokat a bejelentőiről, bárki kérhet segítséget, akár névtelenül is.

A magyar internetezők az Internet Hotline online felületén (nmhh.hu/internethotline/) vagy az internethotline@internethotline.hu e-mail címen tehetnek bejelentést.