Hír
Média és Társadalom
2022. december 2. 14:00

Médiamítoszok címmel indított beszélgetéssorozatot a Médiatudományi Intézet

Mi lesz a következő „big thing” a médiában? Minden új, ami annak látszik? Kiken és min múlik, hogy a megjósolt médiaváltozások tényleg bekövetkeznek-e? Kiknek a felelőssége, hogy ezek a változások milyen hatásokat válthatnak ki? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézete által indított klubbeszélgetés-sorozat, amelynek első alkalmára november 29-én, kedden került sor a Scruton V.P.-ben.

A „Médiamítoszok – Klubbeszélgetések a médiáról” című rendezvénysorozat fő célja, hogy a médiaszakma és médiatudomány képviselőinek segítségével – az elsősorban a média iránt érdeklődő fiatalokból álló résztvevők – választ kaphassanak arra, milyen kihívások várnak rájuk ezen a területen. A programsorozat első állomásának a témája a közbeszédben is gyakran megjelenő metaverzum volt.

Dr. Aczél Petra, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője (a képen jobbra) és beszélgetőpartnerei
Dr. Aczél Petra, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője (a képen jobbra) és beszélgetőpartnerei

Prof. dr. Aczél Petra, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője a bevezetőjében elmondta: ma már természetesnek tekintjük, hogy a média az életünk része.

A különböző technológiáknak köszönhetően mindennap ebben élünk, és egy kicsit el is fogadjuk, hogy amikor a következő nagy újításról beszélnek a szakemberek, az biztosan be is fog következni. Ennek a sorozatnak az a célja, hogy megpróbálja leleplezni, mi az, ami valóság lesz, és mi az, ami csak mítosz marad, vagyis ami nem biztos, hogy hatással lesz az életünkre” – tette hozzá dr. Aczél Petra.

A metaverzum kifejezést különösen sokat halljuk az elmúlt időszakban, főleg amióta a Facebook vállalat Meta névre váltott, ezzel is jelezve, hogy bekapcsolódik a virtuális univerzum építésébe. De egyáltalán mi ez, és kinek is lehet jó, ha egy összekapcsolt virtuális terekből álló világ is létrejön? Hogyan tudnak a piaci szereplők felkészülni erre, hogyan látja mindezt a fejlesztői oldal? Valóban egy ígéretes újításról beszélhetünk-e a metaverzum kapcsán, vagy csak egy pillanatnyilag felkapott ötletről? Kell-e félni a metaverzumtól?

A beszélgetés résztvevői (középen Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója)
A beszélgetés résztvevői (középen Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója)

Többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ dr. Aczél Petra és beszélgetőpartnerei: Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója, Csikesz Erika, a TV2 Média Csoport Zrt. értékesítési igazgatója, Kovács Gyula, a Neuron Solutions Kft. társalapítója és ügyvezetője, valamint dr. Veszelszki Ágnes, az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezető-helyettese. A beszélgetés ívét interaktív módon a közönség kérdései is alakították, amelyeket „élő kérdésmatricaként” a rendezvény közben tudtak feltenni a résztvevők. A téma annyira gondolatébresztőnek bizonyult, hogy kiderült: számos további szempontot is érdemes lehet egy következő alkalommal megvitatni, és hogy jelenleg a metaverzummal kapcsolatos álláspontok, várakozások még igen vegyesek.

A Médiamítoszok beszélgetéssorozat első eseményének előadói és közönsége

Az NMHH Médiatudományi Intézete abban bízik, hogy mostantól rendszeresek lehetnek ezek a mítoszok eloszlatását segítő beszélgetések, amelyek a médiában dolgozó vagy dolgozni vágyó fiatalok számára is hasznos segítséget nyújthatnak a jövőben.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink