Nyomvonal paletta

A Nyomvonal paletta segítségével a felhasználó egy új nyomvonalat hozhat létre, meghatározva annak kezdő- és végpontját. A nyomvonalvég és az elágazás a tervezői programon belül nem különbözik.

Nyomvonal létrehozásához a felhasználónak az AutoCAD Map 3D 2024 programon belül megtalálható Hír-Közmű lap  Nyomvonal panel Nyomvonal ikonjára kell kattintania, amely hatására megjelenik a Nyomvonal palettacsoport, ahol a  Nyomvonal fülön találhatóak meg a vonatkozó funkciók. A HKNYOMVONAL parancs beírásával, majd az Enter gomb lenyomásával is betölthető a Nyomvonal paletta. 

Nyomvonal panel
Nyomvonal panel

 

Megjegyzés: A Nyomvonal paletta első megnyitásakor lebegő módban az aktuális munkaterületen jelenik meg. A felhasználó az első indítás után tetszőleges helyre áthelyezheti, átméretezheti, lehorganyozhatja a panelt és az automatikus elrejtést bekapcsolhatja. Az AutoCAD elmenti a paletta tulajdonságait, így becsukva majd újranyitva azt, az utolsó nyitott pozícióba kerül vissza. 

Nyomvonalak létesítésekor nem adható meg címadat, az nyomvonal esetén nem értelmezhető. Mivel az anyag- és munkatétel nem közvetlenül a nyomvonalhoz társul, azok értéke más objektumok esetén definiálható.

A megjelenő Nyomvonal paletta felső részén látható az éppen kijelölt nyomvonal objektum azonosítója - amely inaktív állapotban "OB azonosító" szöveget mutat -, valamint a funkciók ikonjai. Alatt található meg a Tulajdonságok, az e-közmű adatok, a Tulajdonos, a Szolgáltató, az Üzemeltető, az Alépítmény és a Saját adat fül.

Nyomvonal tulajdonságok

A Nyomvonal paletta  Tulajdonságok csoportjában meg lehet adni a nyomvonal Státuszát, amely az alábbi értékeket veheti fel:

  • Tervezett (az objektum piros, a felirat piros színnel jelenik meg)*
  • Meglévő saját (az objektum sárga, a felirat lila színnel jelenik meg)
  • Meglévő bérelt (az objektum sárga, a felirat lila színnel jelenik meg)
  • Bontandó (az objektum zöld, a felirat zöld színnel jelenik meg)
  • Bontott (az objektum sárga, a felirat lila színnel jelenik meg)
  • Újonnan megépített (az objektum sárga, a felirat lila színnel jelenik meg)
  • Meglévő bérelt adatszolgáltatás (az objektum sárga, a felirat lila színnel jelenik meg)
  • Meglévő saját adatszolgáltatás (az objektum sárga, a felirat lila színnel jelenik meg)

*Tervezett státuszú objektumok esetén az engedély szám megadása nem kötelező adat.

Nyomvonal paletta
Nyomvonal paletta

Majd az Elhelyezés típusát kell kiválasztania a felhasználónak, ami négyféle lehet, úgy mint:

  • Térszint alatti
  • Térszint feletti
  • Mikrohullámú összeköttetés
  • Falon vezetett nyomvonal

A Keresési távolság mezőben megadott érték segítségével a program egy az értéknek megfelelő méter sugarú körön belül képes automatikusan felismerni a vonatkozó objektumokat. Ezen felül megadható a Beépítés éve, az Átvételi kapacitás értéke, valamint az Erősáram checkbox is bepipálható.

Objektum adatok

A fülön a tervező megadhatja az Objektum adatokat.

Az Engedélyes legördülő listából választható értékek:

  • Igen
  • 1990 előtti
  • Bérelt
  • Nem ismert

Az Engedély szám melletti mezőben a tervező megadhatja az e-közmű engedély számát,

Az Objektum státusz legördülő listából választható értékek:

  • Selejtezett
  • Bontott
  • Üzemelő
  • Üzemen kívüli
  • Távlati terv
  • Tervezett
  • Bontandó

Tulajdonos, Szolgáltató, üzemeltető

A Tulajdonos a Szolgáltató és az Üzemeltető fülön megadható a tulajdonos(ok), az üzemeltető és a szolgáltató(k) adatai. A füleknél megtalálható legördülő listából választható ki az adott szereplő, majd a + gomb megnyomásával az a listához rendelhető. A tulajdonosnál a táblázatban adható meg az adott tulajdonos tulajdoni hányada. Üzemeltető csak egy adható meg. Szolgáltató, a tulajdonossal megegyező módon tetszőleges számú megadható. 

Tulajdonos, Szolgáltató, Üzemeltető fül

Tulajdonos, Szolgáltató, Üzemeltető fül

A fülekről elérhető funkciók:

Hozzáadás gomb

Tulajdonos/Szolgáltató/Üzemeltető hozzáadás: A gombbal a kijelölt tulajdonos, vagy szolgáltató, vagy üzemeltető hozzárendelhető az objektumhoz.

Eltávolítás gomb

Kijelölt tulajdonos/szolgáltató/üzemeltető törlés: A gombbal törölhető egy kijelölt tulajdonos, vagy szolgáltató, vagy üzemeltető az objektumról.

Törlés gomb

Lista frissítése: kikényszeríti a palettán megtalálható legördülő listák értékkészletének frissítését.

Egy objektumnak több tulajdonosa is lehet. Ezen esetben az űrlapon a % mezőbe kattintva adható meg a százalékos tulajdoni hányad értéke. A Tulajdonosi százalékok összege a 100 százalékot kell, hogy kitegye, amennyiben a kitöltés nem megfelelő - vagyis az összesített érték nem 100 százalék - a program figyelmeztetést küld a hibáról. A tervezői program két tizedesjegy alapján kerekíti a százalékos értékeket.

A legördülő listákban található tulajdonos, szolgáltató és üzemeltető értékkészlet űrlapon keresztül bővíthető. 

Alépítmény

Kijelölt nyomvonal elem esetén az Alépítmény fülön megtekinthetők az azon keresztül haladó csövek. A megjelenő listában látható a cső vagy csövek kódja, valamint az átmérő értéke(i) milliméterben megadva.

Saját adatok

A Saját adat fülön találhatóak a felhasználó által korábban megadott saját adattípusok, amelyekből annyi sor jelenik meg, ahány adat típus van definiálva. Adattípusból objektumonként maximum 10 darab lehet.

Az első oszlopban a tervező által megadott adattípus nevek jelennek meg. A mellette megjelenő adat oszlopba adható meg az érték. Ez tetszőlegesen, maximum 100 karakter hosszú lehet. Amennyiben a paletta módosítás módban van, és már ki van töltve saját adat, akkor az módosítható.

Saját adat megadása

Saját adat megadása

Saját adatok és saját adat típusok megadása a Saját adatok és Saját adat típusok űrlapok segítségével lehetséges. Az űrlapok eléréséhez a felhasználónak az AutoCAD Map 3D 2024 programon belül megtalálható Szakági modell eszközök lap Gyors elérés panel Szakági modell intéző utasítására kell kattintania. A Szakági modell intézőn belül az Alapadatok csoportban találhatók meg az űrlapok, amelyek szerkesztéséhez a felhasználónak az adott űrlapra kell jobb egérgombbal kattintania, majd kiválasztania az Űrlap megjelenítése lehetőséget.

A Saját adat típusok űrlappal felülírhatók a Saját adat fülön megjelenő típusnevek (Név oszlopban megjelenő elemek), illetve ugyanott akár egész sorok is törölhetők.

A fülön elérhető funkciók:

Frissítés gomb

Frissítés: A saját adatok tábla frissítése.

Megjegyzés: A Saját adatok lokálisan tárolódnak. Mivel nem EHO adatok, a Hír-Közmű 1.0 rendszer számára előállított XML fájlba nem kerülnek bele.

A felhasználó ezek után bármikor az AutoCAD Map 3D 2024 meglévő riportolási eszközével tetszőleges riportokat készíthet, ahol az ESZTER-ben rögzített minden adat szerepelhet, e saját adatokkal együtt.

A Saját adatok módosításához minden esetben szükséges a paletta tetején megtalálható Adatok mentése gombra kattintani. Első lehelyezéskor az objektum létrehozásakor automatikusan az objektumhoz hozzárendelődnek a Saját adatok mező(k)be beírt adatok.

Nyomvonal funkciók

Az értékek beállítását követően a felhasználónak a Nyomvonal létrehozása funkciócsoportban az alábbi lehetőségei vannak:

Nyomvonal geometria létrehozása ikon

Nyomvonal geometria létrehozása: Az ikonra klikkelés után tetszőleges pontra bökve amennyiben a keresési távolságon (azaz a megadott érték alapján húzott sugarú körön) belül található nyomvonal csomóponti objektum, akkor ahhoz igazodva indul a nyomvonal vonallánc geometriájának megrajzolása. Amennyiben nem található nyomvonal csomóponti objektum, úgy a program hibaüzenetet ad.

Nyomvonal geometria meglévő vonalláncból ikon

Nyomvonal geometria meglévő vonalláncból: Az ikonra kattintva a rajzon tetszőleges fólián lévő vonalakat, vonalláncokat jelölhet ki a felhasználó. Amennyiben az adott vonal, vagy vonallánc szakasz adott szakaszán található nyomvonal csomópont, amelyekkel az adott vonal vagy vonallánc szakasz megfelel a szabályrendszernek, akkor azon szakaszokra létrehozza a nyomvonal szakaszokat. Ha nem található ilyen, akkor ezt a program jelzi, ha több objektum kijelölése esetén nem mindegyik felelt meg, akkor figyelmeztet, hogy nem minden szakaszra hozható létre nyomvonal.

Ha az adott vonallánc nem rendelkezik keresési távolságon belül föld feletti, vagy föld alatti infrastruktúra objektummal, akkor a program automatikusan létrehoz egy nyomvonal vég objektumot a vonallánc végén, a nyomvonal és az alépítmény cső adatai alapján. Ha a vonallánc végén a keresési távolságon belül megtalálható infrastruktúra objektum, a program a nyomvonal végét automatikusan az föld feletti, vagy föld alatti infrastruktúra objektumhoz igazítja. 

Kiválasztás ikon

Nyomvonal objektum kiválasztása: Az ikonra klikkelés után a felhasználónak lehetősége van nyomvonal objektumot, objektumokat kijelölni (minden más objektumot a program figyelmen kívül hagy). Érdemes ehhez metsző kijelölést használni. A kijelölés után a kiválasztott objektum adatai töltődnek be, lehetősége van azok módosítására. A kijelölt objektum szaggatott vonallal jelenik meg.

Metsző kijelölés esetén az ESZTER csak a palettának megfelelő objektumokat veszi figyelembe, míg az AutoCAD beépített metsző kijelölő eszköze minden objektumot kijelöl.

Kijelölés megszüntetése ikon

Kiválasztás megszüntetése: Megszünteti a kiválasztást.

Súgó ikon Súgó: Megnyitja az ESZTER offline súgóját.

Megjegyzés: ESZTER tervezői program esetén nem javasolt a beépített visszavonás művelet használata. (CTRL+Z). A visszaállítás nem lesz teljeskörű, ami EHO-nak nem megfelelő objektumokat és így hibás tervfájlt eredményez. Ha a tervező véletlenül törölt egy objektumot, azt a palettán keresztül kell újra létrehoznia, megadva a szükséges adatokat.

Föld alatti nyomvonal esetén tetszőleges számú töréspont adható meg. Amennyiben Nyomvonal véghez ért a felhasználó, Enter billentyűvel zárhatja a nyomvonalat. Amennyiben nem található Nyomvonal_Csomóponti objektum, úgy a program hibaüzenetet ad, és az első ponttól kezdheti a felhasználó a nyomvonal megrajzolását. Amennyiben található Nyomvonal_Csomóponti objektum, akkor az utolsó pontot ahhoz igazítja, és onnan indul egy új nyomvonal rajzolásának lehetősége.

Megjegyzés: Nyomvonal objektum esetén töréspont csak föld alatti és falon vezetett nyomvonalaknál engedélyezett.  Ha a tervező a lerakást követően mégis töréspontot helyez el a nyomvonalra, akkor az ellenőrzésre kerül és a tervezői program nem engedélyezi majd az XML kiírását a hibás nyomvonal objektum miatt.   
Ha a Megjelenítéskezelőben a H_NYOMVONAL hibafólia aktív, akkor a keretprogram piros színnel kiemeli azokat a föld feletti és mikrohullámú nyomvonal töréspontokat, amelyek hibás XML kiírást okoznának. 

Ha nem akar a felhasználó további nyomvonalat létrehozni, akkor az Esc billentyűvel szakíthatja meg a rajzolást. Föld feletti nyomvonal esetén kizárólag két pontból álló vonallánc adható meg (egyenes vonal). Így ebben az esetben a második pont megadásakor a program azt automatikusan végpontnak tekinti és lefut a Nyomvonal_Csomóponthoz történő ellenőrzés, igazítás. Ugyanúgy folytatható a következő szakasz megrajzolása, vagy Esc billentyűvel kiléphet a tervező.

Föld feletti nyomvonal kizárólag föld feletti infrastruktúra (FF_Infrastruktúra) típusú Nyomvonal_Csomóponti objektumhoz kapcsolódhat. Föld alatti nyomvonal esetén a szabálytalan, hibásan megrajzolt nyomvonalakat a program nem veszi figyelembe.

A program az egyes nyomvonal szakaszok utolsó pontjának megadásakor hozza létre a Nyomvonal objektumot és tölti fel adatokkal. Addig a szerkesztés megkönnyítése érdekében a szerkesztő AutoCAD fólián egy vonalláncként jelenik meg az objektum, az AutoCAD-ben a vonalláncok létrehozásával megszokott módon (a Tárgy raszter, Tárgy raszter módok, orto mód, az AutoCAD-ban megszokottan használható).

 

A nyomvonal palettáról indítható műveletek:

Amennyiben a nyomvonalat megtervezi a felhasználó, elkezdhető a technológia függő hálózattervezés. A hálózat tervezése közben bármikor visszatérhet a nyomvonalhoz, újabb nyomvonal létrehozása vagy meglévő módosítása céljából. ESZTER lehetőséget nyújt egy terven belül több technológia alkalmazására.

A technológiától függetlenül a nyomvonal tervezéssel akár párhuzamosan történhet az alépítmény hálózat és az előfizetői ellátások megtervezése. Ebben az esetben az alábbi kritériumoknak kell teljesülni:

  • Alépítményhez már meglévő nyomvonalnak kell lennie, vagy az első alépítmény cső automatikusan létrehozza a nyomvonalat.

  • Előfizetői ellátás csak nyomvonal csomópontból indítható. A hatékony tervezéshez célszerű a kész nyomvonal után megtervezni az összes előfizetői ellátást és csak ezt követően elkezdeni a hálózat tervezését (a nyomvonal csomóponti elemeknél már tudható, hogy hány előfizetőt kell ellátni, melyet ESZTER az adott palettán megjelenít, ezzel segítve a szükséges berendezés kiválasztását.

Nyomvonal a palettán kívül a Szakági modell intézőt használva űrlapon keresztül is elhelyezhető. A programba épített automatizmusok azonban csak palettáknál érhetők el, nyomvonal esetén a tervező munkáját segítő automatizált működések (például elhelyezési pont vizsgálata, tulajdonos, szolgáltató és üzemeltető automatikus hozzárendelése) nem érhetők el. 

Videóbemutató

Az alábbi videóban bemutatásra kerül a nyomvonalak elhelyezése, módosítása.

 

Utolsó tartalmi frissítés időpontja: 2024.03.21