Réz törzsadatok bővítése, módosítása

Az ESZTER tervezői programon belül a törzs űrlapokon keresztül van lehetőség a törzsadatok rögzítésére, módosítására. Léteznek olyan törzsadatok, melyek zároltak, a felhasználó által nem bővíthetők, szerkeszthetők. Ezen űrlapok esetén csak az adatok megtekintésére, exportálására van lehetősége a felhasználónak.

Ha az űrlapnál nem engedélyezett a módosítás, az űrlapon a "Tábla zárolt. NMHH által központilag karbantartott." üzenet jelenik meg. 

Legördülő menük esetén nem érdemes 24 karakternél hosszabb szöveget megadni, mivel a keretprogram a 24 karakteren felüli karaktereket nem tudja majd megjeleníteni.

Az űrlapoknál

  • a kötelezően kitöltendő mezők piros színnel
  • az opcionálisan kitöltendő mezők sárga színnel
  • a nem kitölthető mezők pedig szürke színnel jelennek meg.

Megjegyzés: Az űrlapok esetén nincsenek definiálva a palettáknál elérhető automatizmusok, így az ott végzett módosítások során a tervezőnek körültekintően kell eljárnia. Például egy FF és FA infrastruktúra elem lerakásán a paletta esetén a program megvizsgálja, hogy az adott pontra lehelyezhető-e, űrlap esetén a felhasználó bárhova leteheti azt. Ugyanígy a tulajdonos, szolgáltató és üzemeltető sincs automatikusan űrlapon az objektumokhoz, azt a felhasználónak manuálisan kell az objektumokhoz hozzáadnia. Az ismertetett okok miatt az objektumok létrehozására és módosítására a palettát javasolt elsődlegesen alkalmazni, nem az űrlapot.

Az űrlapok címei az űrlapok típusától függően eltérő színnel jelennek meg. Az űrlapoknál alkalmazott stílusok az alábbi táblázatban láthatók.

Típus

Szín

Objektum

gesztenyebarna (maroon)

Fajta

sötétkék

Típus

kék

Típushoz tartozó gyermek táblák

világos kék (dőlt)

XML import táblák

fukszia

Működést befolyásoló zárolt tábla

halvány vörös

EHO központi törzs értékkészlet

gesztenyebarna (dőlt)

Elvi

lila

Egyéb

fekete

Saját szűrő

türkiz

Az űrlapok eléréséhez a felhasználónak az AutoCAD Map 3D  2024 programon belül megtalálható Szakági modell eszközök lap Gyors elérés panel Szakági modell intéző utasítására kell kattintania. A TOPOBASE parancs beírásával, majd az Enter gomb lenyomásával is betölthető a Szakági modell intéző.

A Tech Réz jellemzőosztály a Szakági Intézőben
A Tech Réz jellemzőosztály a Szakági Intézőben

A szakági modell intézőben a Réz jellemzőcsoporton belül az Adatmodell\Tech Réz jellemzőosztályon belül találhatók meg a réz technológiához tartozó jellemzők és  jellemzőosztályok.

Réz kábel jellemzők

A szakági modell intézőben a Réz jellemzőcsoporton belül az Adatmodell\Tech Réz jellemzőosztályon belül található meg a Réz kábel és a Réz kábel típus jellemzőosztály. Egy adott jellemző szerkesztéséhez a felhasználónak az adott jellemzőre kell jobb egérgombbal kattintania, majd kiválasztania az Űrlap megjelenítése lehetőséget.

Réz kábel

A Réz kábel űrlappal réz kábel elemek rögzítésére, módosítására van lehetőség. ESZTER szakági modelljében a Tech Réz témából a Réz kábel jellemzőosztályként érhető el.

Rézkábel űrlap
Réz kábel űrlap

Az Import melletti gombra kattintva a Réz kábel import tábla nyílik meg.

Az űrlapról elérhető más űrlapok:

  • Tervezési státusz
  • Hálózati sík
  • Réz kábel típus
  • Objektumok tulajdonosai
  • Objektumok szolgáltatói
  • Objektumok üzemeltetői
  • Tételes anyagjegyzék
  • Tételes munkajegyzék
  • Réz csomópont (a csomópont eleje, vagy csomópont vége mezőre kattintva)
  • Objektum státusz
  • Eközmű adatszolgáltatási szint
  • Eközmű adatelőállítás módja
  • Engedélyes

Réz kábel típus

Réz kábel típus rögzítésére, módosítására szolgáló űrlap. ESZTER szakági modelljében a Tech Réz jellemzőosztályon belül érhető el.

Rézkábel fajjta törzsadat űrlap
Réz kábel típus űrlap

Tipp: Az űrlap bármely más űrlapról, ahol réz kábel típust kell kiválasztani, dupla klikkel a kiválasztó mezőbe klikkelve is elérhető.

Az űrlapról elérhető további űrlapok:

  • Kábel érátmérő
  • Réz kábel típus - anyag
  • Réz kábel típus - munka

Réz kábel érátmérő 

Réz kábel berendezés alapértelmezett érátmérő értékeinek definiálására szolgáló űrlap.

Rézkábel érátmérő űrlap
Réz kábel érátmérő űrlap

Réz kábel típus - anyag

Réz kábel alapértelmezett anyagai definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális Réz kábel típus űrlapról indítható. Az itt egy típushoz rendelt anyagokat ESZTER automatikusan rögzíti az anyagjegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

Rézkábel típus - anyag űrlap
Réz kábel típus - anyag űrlap

Tipp: Egy típushoz tetszőleges számú anyag rendelhető. Lehetőség van akár a szükséges segédanyagokat is hozzárendelni egy típushoz.

A lenti menüsoron az  Új adat gombra kattintva egy réz kábel típushoz új anyagtétel rendelhető, ahol a főcsoport és az alcsoport kiválasztását követően az Anyag törzs űrlapon lévő elemek rendelhetők a felhasználó által megadott mennyiségben az adott típushoz. 

Réz kábel típus - munka

Réz kábel berendezés alapértelmezett munkadíj tételeinek definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális réz kábel típus űrlapjáról indítható (lásd fentebb).

Az egy típushoz rendelt munkatételeket ESZTER automatikusan rögzíti a munkajegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

Rézkábel típus - munka űrlap
Réz kábel típus - munka űrlap

A lenti menüsoron az  Új adat gombra kattintva egy réz kábel típushoz új munkatétel rendelhető, ahol a főcsoport és az alcsoport kiválasztását követően a Munkadíjtétel törzs űrlapon lévő elemek rendelhetők a felhasználó által megadott mennyiségben az adott típushoz. 

Réz csomópont jellemzők

A szakági modell intézőben a Réz jellemzőcsoporton belül az Adatmodell\Tech Réz jellemzőosztályon belül található meg a Réz csomópont és a Réz csomópont típus jellemzőosztály. Egy adott jellemző szerkesztéséhez a felhasználónak az adott jellemzőre kell jobb egérgombbal kattintania, majd kiválasztania az Űrlap megjelenítése lehetőséget.

Réz csomópont

A Réz csomópont űrlappal réz csomópont elemek rögzítésére, módosítására van lehetőség. ESZTER szakági modelljében a Tech réz témából a Réz csomópont jellemzőosztályként érhető el.

Réz csomópont űrlap
Réz csomópont űrlap

Az űrlapról elérhető további űrlapok:

  • Tervezési státusz
  • Réz csomópont fajta
  • Réz csomópont típus
  • Objektumok tulajdonosai
  • Objektumok szolgáltatói
  • Objektumok üzemeltetői
  • Tételes anyagjegyzék
  • Tételes munkajegyzék
  • Hálózati sík
  • Objektum státusz
  • Engedélyes

Réz csomópont fajta

Réz csomópont típusok csoportosítására szolgáló tábla. A Réz csomópont típusok űrlap fajta mezőjébe duplán klikkelve nyitható meg.

Réz kötés fajta űrlap
Réz kötés fajta űrlap

Réz csomópont típus 

Réz csomópont típus rögzítésére, módosítására szolgáló űrlap. ESZTER szakági modelljében a Tech Réz témából a Réz csomópont típus jellemzőosztályként érhető el, vagy a Réz csomópont űrlapon keresztül a Típus mezőbe duplán kattintva.

Réz csomópont típus űrlap
Réz csomópont típus űrlap

Tipp:  Az űrlap bármely más űrlapról, ahol Réz csomópont típust kell kiválasztani, dupla klikkel a kiválasztó mezőbe klikkelve is elérhető.

Az űrlapon belül:

  • Az Anyag gombra kattintva adhatók meg az adott réz csomópont típushoz tartozó alapértelmezett anyagok.
  • A Munka gombra kattintva adhatók meg az adott réz csomópont típushoz tartozó alapértelmezett munkadíjtételek.

Réz csomópont típus - anyag

Réz csomópontok alapértelmezett anyagai definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális Réz csomópont típus űrlapról indítható. Az itt egy típushoz rendelt anyagokat ESZTER automatikusan rögzíti az anyagjegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

Réz csomópont típus - anyag űrlap
Réz csomópont típus - anyag űrlap

Tipp: Egy típushoz tetszőleges számú anyag rendelhető. Lehetőség van akár a szükséges segédanyagokat is hozzárendelni egy típushoz.

A lenti menüsoron az  Új adat gombra kattintva egy réz csomópont típushoz új anyagtétel rendelhető, ahol a főcsoport és az alcsoport kiválasztását követően az Anyag törzs űrlapon lévő elemek rendelhetők a felhasználó által megadott mennyiségben az adott típushoz. 

Réz csomópont típus - munka

Réz csomópont berendezés alapértelmezett munkadíj tételeinek definiálására szolgáló űrlap. Az aktuális réz csomópont típus űrlapjáról indítható (lásd fentebb).

Az egy típushoz rendelt munkatételeket ESZTER automatikusan rögzíti a munkajegyzékben az adott típusú berendezés elhelyezésekor.

Réz csomópont típus - munka űrlap
Réz csomópont típus - munka űrlap

A lenti menüsoron az  Új adat gombra kattintva egy réz csomópont típushoz új munkatétel rendelhető, ahol a főcsoport és az alcsoport kiválasztását követően az Munkadíjtétel törzs űrlapon lévő elemek rendelhetők a felhasználó által megadott mennyiségben az adott típushoz. 

Réz tápterület

Réz tápterület létrehozására, módosítására szolgáló űrlap. A szakági modell intézőben a Tech Réz témában a Réz tápterület jellemzőként érhető el.

Réz tápterület űrlap
Réz tápterület űrlap

 

Utolsó tartalmi frissítés időpontja: 2023.09.25