Újabb nemzetközi tapasztalatcsere az Internet Hotline-nál – az ír hotline elemzőjét fogadtuk
Az Internet Hotline (IH) munkatársai június elején kétnapos szakmai program keretében fogadták az ír hotline (Hotline.ie) egyik elemző kollégáját. A tanulmányi látogatás célja az volt, hogy a különböző országok elemzői kölcsönösen megismerjék egymás működését, jógyakorlatait, és inspirációt gyűjtsenek saját munkájukhoz. A program során mindkét hotline részletesen bemutatta saját működését, szabályozási hátterét, valamint azokat a szakmai és mentálhigiénés gyakorlatokat, amelyek az elemzők lelki egészségének megőrzését szolgálják.
A mostani alkalom nem előzmény nélküli: 2024 őszén az IH már fogadott vendégeket a szerb és a moldáv hotline-tól, illetve az IH munkatársai is lehetőséget kaptak arra, hogy egy tanulmányút keretében látogatást tegyenek a világ egyik vezető hotline-jánál, a brit Internet Watch Foundation-nél.
Külön megtiszteltetés volt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Fősztályának két nyomozója is csatlakozott a szakmai eseményhez. A napi szintű közös munkára épülő partnerség keretében a nyomozók betekintést nyújtottak a közös munka tapasztalataiba, így az ír elemző kolléga megismerhette az IH és a magyar bűnüldöző csúcsszerv közötti együttműködést.
A találkozó középpontjában a nyílt kommunikáció, a tudásmegosztás és a kölcsönös inspiráció állt. Az esemény jól példázza, hogy a nemzetközi együttműködés, a közös tanulás és a jó gyakorlatok átvétele hatékony eszköz lehet a gyermekek online védelme érdekében. Az ilyen szakmai alkalmak nemcsak a napi munkát támogatják, hanem hosszú távon is hozzájárulnak egy biztonságosabb digitális környezet kialakításához – együtt, a gyermekekért.