A Médiatanács tagjai szakmai konzultációt tartottak a helyi televíziók egyesülete számára

Közzétéve: 2013. május 24.

Június 6-án lesz a Digi2013 pályázat következő beadási határnapja – tájékoztatták a Médiatanács képviselői a Helyi Televíziók Országos Egyesületének (HTOE) Egerbe összehívott éves közgyűlésén résztvevőket pénteken.

A Médiatanács tagjai, Auer János, Kollarik Tamás és Vass Ágnes ismertették a digitális átállást segítő Digi2013 pályázat részleteit, amelyre helyi televíziók és rádiók jelentkezhetnek, hogy korszerűsítsék műsorszóró berendezéseiket. A 312 millió forint keretösszegű forrásból pályázónként legfeljebb nyolcmillió forint nyerhető el. A május 9-tól október 10-ig élő pályázatra havonta lehet jelentkezni, minden hónap első csütörtökén. A pályázatok benyújtásának legközelebbi időpontja június 6-án lesz.

HTOE fórum 1

(balról) Auer János (NMHH), Kollarik Tamás (NMHH), Vass Ágnes (NMHH), Néder Sarolta (MTVA)

A közgyűlésen Andrássy György, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főosztályvezetője, valamint Néder Sarolta, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási területének vezérigazgató-helyettese válaszolt a résztvevők kérdéseire a helyi televíziókat érintő médiaszabályozási és pályázati témákban.

A HTOE elnöke, Széles Tamás bejelentette, hogy a csütörtökön és pénteken megtartott kétnapos közgyűlésén határoztak arról is, hogy a szervezet posztumusz életműdíját Szalai Annamária, a Médiatanács idén április 12-én elhunyt elnöke kapja meg. A díjat a HTOE vezetése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, illetve a Médiatanács vezető tisztségviselői jelenlétében adja majd át családjának Zalaegerszegen. A pontos időpontról később határoznak.

HTOE fórum 2