Megsértette az emberi méltósághoz való jogot a TV2 hajléktalanokkal foglalkozó riportja

Közzétéve: 2017. február 10.

null

Összesen 5,5 millió forint bírságot szabott ki, valamint a jogsértésről szóló közlemény közzétételére kötelezte a TV2 médiaszolgáltatóját a Tények hajléktalanokról szóló, emberi méltóságot megsértő és kirekesztő riportja miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a legutóbbi ülésén. A testület döntött a magyar nézők hozzáférését elősegítő, ún. kiemelten nagy jelentőségű események listájának frissítéséről is, amelyet még az Európai Bizottsággal jóvá kell hagyatnia. Közösségi rádiók és televíziók összesen 123 millió forint működési és üzemeltetési támogatáshoz jutottak a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának pályázatán.

Bírság megfizetésére és az emberi méltóság megsértését beismerő közlemény közzétételére kötelezi a Médiatanács a TV2-t

Három bejelentés – a Párbeszéd Magyarországért Párt, az Utcajogász Egyesület és egy magánszemély beadványa – alapján indított eljárást a Médiatanács a TV2 tavaly novemberi, hajléktalanokkal foglalkozó riportja ügyében, és megállapította, hogy a televízió figyelmen kívül hagyta az emberi méltósághoz való jogot azzal, hogy a riport a hajléktalanokat deviáns, elszigetelt kisebbségként egyoldalúan, sematikusan ábrázolta. A szerkesztő olyan megalázó kifejezéseket használt, amelyekkel megbélyegezte a hajléktalanokat. Mindez alkalmas volt arra, hogy a riport elősegítse, felerősítse a velük kapcsolatos torz vélekedéseket, előítéleteket, sztereotípiákat a közvéleményben, és olyan képet festett, mintha ezek a társadalom többsége számára elfogadottak lennének.

Az emberi méltósághoz való jogot védő és a közösségek kirekesztését tiltó törvényi szabályok megsértése miatt a Médiatanács a csatorna médiaszolgáltatóját összesen 5,5 millió forint bírsággal sújtotta. A Médiatanács a jogsértésekről szóló közlemény közzétételére is kötelezte a televíziót ezzel a szöveggel: „A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megállapította, hogy a TV2 csatornát üzemeltető TV2 Média Csoport Zrt. médiaszolgáltató a 2016. november 7-én sugárzott Tények című műsorszám „Bűz és mocsok az aluljárókban” riportjában megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró, valamint a közösségek kirekesztését tilalmazó törvényi rendelkezéseket. A riport – lealacsonyító kifejezéseket használva – megbélyegzésre alkalmas képet vázolt a hajléktalanokról; olyan emberekként ábrázolta őket, akik elítélendően viselkednek, a többségi társadalmat puszta létezésük is zavarja.” A közleményt három napon belül a Tények című műsor elején, az átlagos néző számára a közlemény elolvasására elegendő időtartamban kell közzétenni – és egyidejűleg fel is olvasni –, valamint a www.tv2.hu és a www.tenyek.hu honlapok nyitóoldalain elhelyezni úgy, hogy a honlap megnyitásakor a teljes információ olvasható legyen egy héten át folyamatosan.

A Médiatanács az emberi méltóság megsértése kapcsán nem a műsorszámban szereplő személyek személyiségi jogainak védelmében, az egyéni jogsérelmek megléte ügyében járhat el, hanem annak megállapítására jogosult, hogy a médiaszolgáltató tiszteletben tartja-e műsoraiban az emberi méltóságot az egyes társadalmi közösségekre vonatkozóan. Az emberi méltóság értéke azáltal sérül, ha a nézők olyan véleményeket hallhatnak, amelyek szerint ez az érték nem egyenlő, általánosan érvényesíthető vagy korlátozható. A testület ezért akkor léphet fel az emberi méltóság alapvető értékének védelmében, ha a sérelem veszélyezteti a közérdekű igényérvényesítést, a demokratikus nyilvánosságot. A Médiatanács hangsúlyozza, hogy nem a feldolgozott témát önmagában, hanem annak módját, tartalmát és a közönségre gyakorolt lehetséges káros hatását vizsgálta. A Médiatanács tartózkodik a társadalmi problémák bemutatásának, kiváltképp azok választott hangnemének tabusításától, de leszögezi, hogy a médiaszolgáltatók a médiaműfajtól, a témák feldolgozási módjától függetlenül kötelesek tiszteletben tartani az emberi méltóságot.

A társadalom számára kiemelten nagy jelentőségű eseményekről szóló lista elfogadása

Az európai audiovizuális médiaszolgáltatókról szóló irányelv alapján és a magyar médiatörvény előírásai szerint a Médiatanács állítja össze azoknak a kiemelt eseményeknek a listáját, amelyeket előfizetési díj megfizetése nélkül is hozzáférhető médiaszolgáltatáson keresztül nézhet a magyar lakosság legalább nyolcvan százaléka, és ennek érdekében érvényesíti a kizárólagos közvetítési jogok korlátozását. Kiemelten nagy jelentőségű eseménynek az minősülhet, amelyek kifejezetten sok nézőt vonz, vagy kulturális jelentőségük kivételes, különösen a kulturális önazonosság erősítésében jelentős. Ide tartoznak még a magyar sportolók részvételével zajló nemzetközi versenyek, és hagyományosan előfizetési díj fizetése nélkül hozzáférhető, nagy nézettségű sportesemények is.

Ha egy olyan médiaszolgáltató szerzi meg a listán szereplő kiemelt esemény kizárólagos közvetítési jogát, amelynek a szolgáltatásához a hazai közönség több mint 20 százaléka nem fér hozzá, köteles az esemény közvetítésére méltányos és észszerű szerződést kötni a hozzá forduló – a magyar lakosság legalább 80 százaléka számára előfizetési díj nélkül is elérhető – médiaszolgáltatóval. A lista hatályba lépése előtt jogszerűen szerzett kizárólagos jogokra ezek a korlátozások nem vonatkoznak.

A testület már korábban, társadalmi véleményezés után 14 elemű tervezetet állított össze. Az Európai Bizottság Jogi Szolgálata azonban az egyeztetések ennek során szűkítését kérte, mert álláspontjuk szerint az öt százalékos nézettséget el nem érő események nem kerülhetnek fel erre a listára. Az AGB Nielsen elmúlt tíz évi televíziós nézettségi adatainak áttekintése után a testületi ülésen elfogadott lista jelenleg nyolc eseménytípust határoz meg. A bennmaradó események közé tartoznak a nyári és téli olimpiai játékok magyar részvétellel zajló közvetítései, a Formula-1 Magyar Nagydíj teljes élő közvetítése, a futballesemények közül a férfi labdarúgó-világbajnokság és Európa-bajnokság nyitómérkőzései, negyeddöntői, elődöntői és döntői, a férfi nemzeti tizenegy összecsapásai, az UEFA-bajnokok ligája döntője, valamint az UEFA-bajnokok ligája és az Európa-liga magyarországi klubcsapat részvételével zajló mérkőzései. Ide tartoznak még a magyar részvételű meccsek, magyarországi klubcsapat részvételével zajló rangadók a férfi és női kézilabda világ- és Európa-bajnokságában, az EHF-bajnokok ligájában, valamint a férfi vízilabda világ- és Európa-bajnokságában. A korábbi tervezetekben ugyan szerepeltek, azonban az uniós egyeztetés után a 14-es listából kikerültek a kosárlabda-, jégkorong-, kajak-kenu és úszóesemények, valamint a vízilabda-klubmeccsek. A Médiatanács most elfogadott listája akkor lép hatályba, ha azt jóváhagyja az Európai Bizottság – és a tagállamok képviselőit tömörítő Kapcsolattartó Bizottság –, majd kihirdetik azt az EU hivatalos lapjában.

Közösségi rádiók és televíziók rezsitámogatása

Huszonkét rádió és televízió kapott összesen 123,3 millió forint támogatást a Médiatanács közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek finanszírozására kiírt idei pályázati eljárásának első fordulójában, a Magyar Média Mecenatúra program keretében. A Médiatanács a médiaszolgáltatók sokszínűségének elkötelezett támogatója, pályázataival évek óta támogatja a közösségi médiumokat.

A közösségi televíziók közül ezúttal a Kiskőrös Televízió, a Soltvadkerti Televízió, a Csurgói Városi Televízió, a Nagykállói Televízió, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Irány TV, a Füzesabonyi Városi Televízió, a Baranya Televízió, továbbá a fővárosi Hegyvidék Televízió és a Rákosmente TV, a Tótvázsony TV, valamint a Szegeden és környékén műsort sugárzó TiszapArt Televízió pályázott sikerrel. A rádiók között támogatáshoz jutott a Berettyó Rádió, a fővárosi 90.9 Jazzy Rádió, a debreceni, a miskolci, a szegedi és a nyíregyházi Európa Rádió, a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium Táska Rádiója, a Győr Plusz Rádió, a Rádió Szarvas, a gyöngyösi MaxiRádió, valamint a Debrecen és környékén fogható Fm 90 Campus Rádió.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A Médiatanács pályázati nyilvántartásba vette az Eger 101,3 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatára beérkezett mindkét ajánlat benyújtóit – az FW Befektetési Kft.-t és a Mátra Centrum Kft.-t –, a Győr 103,1 MHz frekvencia pályázatán pedig a Lajta Rádió Kft.-t.