A televíziós bemutatásnak köszönhetően átlagosan 14-szeresére nőtt a mozifilmek befogadói tábora a filmszínházakban elért közönségszámhoz képest. Ezen a téren a filmcsatornák voltak a legsikeresebbek, amelyek átlagosan 25-szeresére emelték az egész estés filmek nézőtáborát. A közszolgálati televíziókat 14-szeres, míg az egyéb, nem filmprofilú kereskedelmi csatornákat hétszeres hatékonyság jellemzett.

Minél régebben mutattak be egy mozifilmet, annál többen váltottak rá jegyet, így az 1949-1979 között gyártott alkotásoknál a televíziós bemutatás „hozzáadott értéke” elhanyagolható. Ezzel szemben a ’80-as évek játékfilmjeinél a tévé átlagosan hétszeresére, az 1990-2009 közötti műveknél 22-szeresére emelte a mozikban elért nézőszámot. A legmarkánsabb eltérés a 2010-2019 között készült produkcióknál rajzolódik ki, ahol 42-szeresére bővült a közönség száma – köszönhetően a televíziós bemutatásnak. A tévé vonzó hatása elsősorban a kaland- és akciófilmek, valamint a krimik és thrillerek esetében érvényesült 45-szörös, illetve húszszoros közönséggyarapodással. Meglepetésre adhat okot, hogy a szatírák és irodalmi klasszikusok filmes adaptációinál a képernyős bemutatás egyáltalán nem volt ilyen hatékony. A televíziók – érthetően – szívesebben vetítettek mozis sikerfilmeket, amiket átlagosan háromszor gyakrabban mutattak be, mint filmszínházakban alacsony nézettséget produkáló alkotásokat. A mozilátogatók által nem különösebben preferált művek nézettségét a televíziós vetítések radikálisan (átlagosan 42-szeresen) megemelték. A filmszínházakban gyengén teljesítő művek többsége drámai alkotás volt, míg a legnézettebb művek a vígjátékok és akciófilmek közül kerültek ki.

A mozi hanyatlásáról, a televízió mindent elsöprő uralmáról szóló jövendölések látványos tévedésnek bizonyultak, azonban a moziipar az elmúlt évtizedekben sokat változott. Napjainkban csak fenntartásokkal állítható, hogy a mozizás – szemben örök vetélytársával, a televízióval – bárki számára problémamentesen elérhető szórakozási forma. Ennek legfőbb okát nem a gyors ütemben emelkedő jegyárakban, hanem sokkal inkább a mozi infrastruktúrájában, a főváros és nagyváros orientáltságában kell keresni. Ez a koncentráció bizonyos mértékig hátráltatja, hogy a magyar mozifilmek valóban széles közönséget tudjanak elérni. Adódik a kérdés: ebben a helyzetben mit tudnak tenni a televíziócsatornák a magyar mozifilmek népszerűsítéséért? Elemzésünkben arra kerestük a választ, hogy a televíziós bemutatások mennyiben járulnak hozzá a magyar filmkultúra propagálásához.

A 2012-2023 közötti időszakban 34 televízió által közzétett 587 magyar mozifilm összesen 10.579 alkalommal történt bemutatásával elért nézőszámát hasonlítottuk össze ugyanezen filmek filmszínházakban elért teljesítményével. Az így kapott arányszám arról tájékoztat, hogy a televíziós bemutatások mennyivel haladták meg vagy éppen múlták alul a mozilátogatók számát, másképpen fogalmazva, a televízió mennyivel járult hozzá a magyar egész estés filmek népszerűsítéséhez. (A továbbiakban a televíziók nézőszám-emelő hatására televíziós támogatáskéntfogunkhivatkozni.)

A televíziókat három csoportba – közszolgálati, film- és sorozatorientált kereskedelmi és egyéb (általános műsorrendet követő vagy nem film/sorozat jellegű – az RTL és a TV2 mellett a Hír TV és a Zenebutik tartozik ide) kereskedelmi csatorna – soroltuk. A filmszínházak látogatóinak számát a Filmforgalmazók Egyesületének adatbázisa, valamint A magyar játékfilmek nézőszáma és forgalmazási adatai 1948-1987 c. könyv (A magyar játékfilmek nézőszáma és forgalmazási adatai 1948-1987, Bp 1987, Szerk. dr Gombár József) információinak felhasználásával gyűjtöttük össze. Az elemzés során használt műfaji besorolás szintén az idézett műből származik.

A KSH adatai szerint a mozilátogatók száma a csökkenés-oldalazás ciklusait mutatja (1. ábra). A hatvanas évek markáns zuhanása után, a hetvenes évek végéig a jegyeladások száma (kb. 74 millió néző) stabilizálódott. Ezt követően, 1978-1980 között ismét kevesebb mozijegy (kb. 67,1 millió) kelt el, majd 1985-ig újabb oldalazás következett (67,3 millió néző). A mozik a legnehezebb időszakukat 1986-1992 között élték át, amikor a látogatók száma a negyedére esett vissza. Ezt követően 2002-ig ismét a konszolidáció (14,9 millió néző), majd 2003-2014 között újfent a visszaesés időszaka következett be (11,9 millió néző). A csökkenés-oldalazás ciklusait a 2014 és 2019 közötti periódus törte meg. Ekkor ugyanis a látogatók száma meredeken, ötven százalékkal nőtt (15,1 millió néző). A felívelésnek a koronavírus-járvány vetett véget, a bezárások miatt a jegyeladások történelmi mélypontra zuhantak (4,3 millió néző). A jelek szerint a mozi talpra állt, mivel a korlátozások elmúltával, 2022-ben a látogatók száma nagyjából kétharmadával nőtt (6,1 millió néző vs. 10,2 millió néző), mi több – a Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján –, úgy becsülhető, hogy 2023-ban kilenc százalékos bővülést könyvelhet el.

A mozijegyeladások számának csökkenését egyértelműen a mozihálózat leépülése váltotta ki. Látványos példát szolgáltat erre az 1990-es évek eleje, amikor két év alatt a filmszínházak száma a harmadára esett vissza, ami értelemszerűen magával hozta a jegyeladások említett hatvan százalékos zuhanását. A filmszínház-látogatás iránti érdeklődést a jegyárak erőteljes emelkedése sem rombolta le, az átlagos jegyárbevétel 2017-hez képest több mint negyedével nőtt. A hírek szerint 2024-ben is jelentős áremelkedéssel kell szembenézniük a mozilátogatóknak (Infostart.hu: Drasztikusan emelkedik a mozijegy ára a legnagyobb hazai hálózatnál), így például az ország legnagyobb multiplex hálózatánál vásárolt alapjegy többe kerül majd, mint a Netflix vagy az HBO Max havi alapcsomagja.

A televízió és a mozi más és más előnyöket ígér közönsége számára. Az előbbi a költséghatékonyságot és a kanapé ölelését, utóbbi a magasabb szintű látványt, hanghatást, közösségi élményt. Bár a mozizás lényegesen költségesebb és egyúttal kevésbé komfortos szórakozási forma, legfőbb gyengesége mégis a könnyű elérés nehézségeiben rejlik. A mozihálózat infrastruktúrája ugyanis még napjainkban is – csakúgy, mint két évtizeddel korábban – jelentős egyenlőtlenségeket mutat, erőteljesen a fővárosra koncentrálódik. Ezek az egyenlőtlenségek visszatükröződnek a jegyeladásokban is, ugyanis a mozijegyek felét évek óta a fővárosban adják el (2. ábra).

A televízióval viszont nincs ilyen „probléma”. A magyar háztartások 96 százalékának van tévéje, sőt minden második egynél több készüléket használ. Való igaz, hogy évről évre csökken a tévénézők száma, de a mérséklődés lényegesen kisebb volumenű, mint a mozik esetében, az elmúlt 23 év alatt 18 százalékos volt. Mindennek fényében válik érdekessé annak vizsgálata, hogy a televíziócsatornák milyen szerepet töltenek be a magyar mozifilmek közkinccsé tételében.

A hazai gyártású mozifilmek másodlagos piacának a közszolgálati televíziók számítanak. Adataink szerint a mozifilmek közel felét az államilag finanszírozott (45%), harmadát a film- és sorozatorientált (36%), ötödét pedig az egyéb adókon (19%) tűzték műsorra.

Más szempont alapján is jelentős különbségek mutatkoznak az államilag finanszírozott illetve a profitorientált (ezúttal a két kereskedelmi típust összevontuk) televíziók között. A közszolgálatiak elsősorban „idősebb” művekre, a kereskedelmiek ellenben újabb alkotásokra alapoztak. A köz szolgálatában álló televíziók leggyakrabban az 1940-1989 között bemutatott alkotások közül választottak, az általuk sugárzott egész estés művek négyötöde ebből az időszakból származott. A másik végpontot a kereskedelmi adók képviselték, ahol leggyakrabban 2000 és 2019 között forgalomba hozott alkotásokkal (62%) találkozhattak a nézők.

A televíziók egész estés mozifilmkínálata műfaji szempontból is jelentős eltéréseket mutat. A közszolgálati csatornák elsősorban a dráma – A kifejezést az alapvető műnemek egyikére történő utalásként, nem feltétlenül tragédia, szomorújáték értelemben használjuk – műfajába sorolható alkotásokat és a vígjátékokat preferálták, de mellettük figyelmet szenteltek a klasszikus irodalmi művek filmes adaptációinak (11%) és a társadalmi vonatkozású szatíráknak (5%), valamint a történelmi filmeknek (2%) is. A kereskedelmi tévék ellenben a vígjátékokat (55%), krimiket, thrillereket (8%), kaland- és akciófilmeket (6%) részesítették előnyben (3. ábra).

A 2012-2023 között levetített 587 mozifilm többszöri ismétlésével a nézők száma átlagosan 14-szeresére növekedett a televíziós bemutatásoknak köszönhetően. Ezen a téren leghatékonyabbnak a kereskedelmi filmcsatornák bizonyultak, amelyek átlagosan 25-szeresére emelték az egészestés filmek nézettségét. A közszolgálati televíziók 14-szer, míg az egyéb, nem filmorientált kereskedelmi csatornák hétszer több nézőt értek el összesítve, mint a filmszínházak. Ennek egyik oka, hogy bár egy-egy filmcsatornát lényegesen kevesebben követnek figyelemmel, mint egy általános műsorrendű vetélytársat vagy akár egy közszolgálati adót, viszont egyre több ilyen csatorna működik, így ezek összességében nagy létszámú nézőközönséget érnek el. Emellett a televíziók ismétlési gyakorlata is jelentőséggel bír. Legtöbbször ugyanis a filmcsatornák (átlagosan 6,7-szer) vetítenek egy mozifilmet, ezzel szemben az egyéb (nem filmorientált) kereskedelmiek (4,7 vetítés) vagy a közszolgálatiak (3,7 vetítés) ritkábban tűzik műsorukra ugyanazokat az alkotásokat. A filmcsatornák a többszöri sugárzással természetesen több nézőt érnek el, annak ellenére is, hogy vetélytársaik egyedi nézőtábora sokkal robusztusabb. Abban az esetben, ha az egyes bemutatások egyedi nézőszámát (tehát nem a többszöri vetítések összesített nézőszámát) viszonyítjuk a filmszínházak összes jegyeladásához, olyan paraméterhez jutunk, amely figyelembe veszi az ismétlések nézőszám-erodáló hatását. Tehát azt, hogy az évek múltával egy-egy mozifilm egyre kevesebb tévénéző érdeklődését kelti fel. A televíziók által egy-egy alkalommal elért közönség létszáma még ebben az esetben is átlagosan háromszor haladja meg a mozilátogatók számát.

Elemzésünk közel nyolcvan év magyar filmtermését öleli fel, ezért tekintélyes különbségek mutatkoznak az alkotások nézőszámában is. Természetesen minél régebben készült el egy film, annál több mozirajongó volt rá kíváncsi, vagy volt lehetősége megtekinteni azt. Nem feltétlenül azért, mert a régebbi művek jobban sikerültek volna. Ennek inkább az az oka, hogy a hatvanas-hetvenes években még bevett gyakorlat volt, hogy egy-egy filmet akár hónapokig játszottak a filmszínházakban. Akkoriban a televízió lényegesen ritkább jószág volt mint napjainkban, ezért a tévénézés nem jelentett komoly konkurenciát a mozi számára (az MTV-nek 1960-ban 104.000, 1970-ben 1.769.000 előfizetője volt – Magyar Elektronikus Könyvtár – Országos Széchényi Könyvtár: A Magyar Televízió története ). Ennek megfelelően az 1949 és 1970 között gyártott hazai mozifilmek nézettségéhez semmit sem tudott hozzátenni a televíziós bemutatás, mi több, ezeket a filmeket a mozikban többen látták. Még a hetvenes évek alkotásainál is erőtlenül fejti ki támogató hatását a televízió, viszont a nyolcvanas évek mozifilmjeinél a tévés nézőszám átlagosan a hétszeresére, az 1990-2009 közötti műveknél pedig a 22-szeresére nő. A legnagyobb „segítséget” a 2010-2019 közötti produkciók „zsebelték be”, esetükben 42-szeresére nőtt a nézőszám (4. ábra).

A televíziós bemutatás kedvezményezettjei elsősorban a kaland- és akciófilmek, illetve a krimik, thrillerek voltak, esetükben 45-szörös, illetve húszszoros nagyságú bővülő közönséggel lehet számolni. Az ifjúsági filmek, animációk, vígjátékok esetében átlag körüli, a zenés darabok, történelmi filmek viszonylatában azonban messze átlag alatti a televízió támogató hatása. A társadalmi vonatkozású szatírák és az irodalmi klasszikusok filmes adaptációi esetében a tévés bemutatás egyáltalán nem tűnik hatásosnak (5. ábra).

A sikeresnek nevezhető mozifilmek a televíziókban is jól teljesítettek, míg a filmszínházakban mérsékelt érdeklődést kiváltó produkciók a televíziókban sem értek el kiugró nézettséget (6. ábra). (Az összehasonlításhoz a 2000 után készült mozifilmek adatait használtuk fel, mivel a mozifilmek nézőszáma – mint azt fentebb jeleztük – az évek múlásával radikálisan csökkent.) A legsikeresebb egész estés filmek televíziós nézőszáma hétszeresen múlta felül a kevésbé népszerű művekét. Az sem meglepő, hogy a televíziók szívesebben választották a hagyományos sikerfilmeket, ezeket átlagosan háromszor is gyakrabban vetítették, mint az alacsony nézettségű alkotásokat. Ebből következik, hogy a televíziók támogató hatása elsősorban a mozirajongók által nem kedvelt műveknél ölt testet. Ezen filmek nézőszáma a televíziós vetítések után átlagosan a 42-szeresére nőtt, míg a valamivel sikeresebb vagy kifejezetten sikeres műveknél „csupán” kilenc-, tízszeres bővüléssel számolhatunk.

Műfajukat tekintve is elkülönülnek egymástól a mozirajongók által preferált, illetve kevésbé kedvelt művek csoportja. A filmszínházakban visszafogott teljesítményt produkáló alkotások többsége a drámai darabok közé sorolható. Az átlag körül teljesítő filmek legnagyobb része vígjáték, illetve krimi, thriller volt. A legnépszerűbb művek között ismét csak vígjátékokat és akciófilmeket találunk (7. ábra).

A magyar filmalkotások elsődleges felületeinek a közszolgálati tévék számítottak – az MTVA négy csatornája csaknem annyi produkciót vetített, mint harminc kereskedelmi vetélytársa együttesen. A mennyiségi jellemzőkön túl, más szempontból is elkülönült a közfinanszírozású és a profitorientált televíziók filmes választéka. Az állami fenntartású csatornák által műsorra tűzött mozifilmek kevésbé voltak populárisak, elsősorban drámai alkotások szerepeltek a kínálatukban, de említésre méltó gyakorisággal jelentek meg klasszikus irodalmi művek adaptációi vagy társadalmi szatírák is, egyszóval sokkal inkább a magas kulturális értéket képviselő produkciókat preferálták. Ezzel szemben a profitorientált csatornák a szórakoztató műfajokra, vígjátékokra, krimikre és akciófilmekre helyezték a hangsúlyt.

A filmkínálat műfaji eltérése mellett más különbség is kirajzolódott. Az általunk vizsgált művek több mint hét évtized kínálatát fedték le. A hetvenes évek filmjeinek kivételével minden más évtizedre igaz az az állítás, miszerint a kereskedelmi adók által sugárzott műveknek a mozikban igen kedvező volt a fogadtatása, több néző váltott rájuk jegyet, mint a közszolgálati csatornákon elérhetővé tett alkotásokra. Itt nem arról van szó, hogy a közszolgálati médiában kizárólag „magas művészi produktumok” jelentek meg, sokkal inkább arról, hogy a csatornák gyakrabban tűztek műsorukra kevésbé ismert alkotásokat. A szélesebb merítés különösen az ezredfordulót követő évek filmjeinél vált szembetűnővé. A közelmúlt kevésbé ismert hazai mozifilmjeivel – a magyar kultúraközvetítés missziójával egybevágóan – legnagyobb eséllyel tehát a közszolgálati csatornákon találkozhattak a nézők.