Megkezdődött a VIII. Nemzetközi Médiakonferencia NMHH-s előadók részvételével

Közzétéve: 2015. szeptember 29.

null

A mai gyerekeknek jó kérdésekre és iránymutató válaszokra van szükségük a médiával kapcsolatban – jelentette ki Aranyosné dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója a szeptember 29. – október 1. között az NMHH támogatásával megrendezett VIII. Nemzetközi Médiakonferencia megnyitóján Balatonalmádiban. A rendezvényen nyolc előadóval képviselteti magát a hatóság.

VIII. Nemzetközi Médiakonferencia (ill.)

Aranyosné dr. Börcs Janka hangsúlyozta, hogy a mai gyerekeknek elgondolkodtató, jó kérdésekre van szükségük a médiatartalmakra vonatkozóan ahhoz, hogy kritikai szemléletre bátorítsuk őket, és megtanulják, hogy nem kell mindent azonnal elhinniük, amivel a médiában találkoznak. Aztán pedig jó válaszokra is szükségük van, amelyekkel a szülők, a tanárok, a szakemberek felkészítik őket a közösségi média tudatos – a világ és önmaguk megismerését hatékonyan segítő –, biztonságos, azaz a kockázatokat minimalizáló használatára. A főigazgató hozzátette: az állami és civil szervezetek közös feladata és felelőssége arra törekedni, hogy a tudatosság és a kritikai szemléletmód felé tudják terelni a gyerekeket. Aranyosné dr. Börcs Janka elmondta, az NMHH-nak fontos a párbeszéd a kutatók, a médiaszakértők, a tartalomszolgáltatók és a döntéshozók között, hiszen a hatóság munkája válik könnyebbé, ha figyelembe veszi a konferencián elhangzó szakmai véleményeket és a legújabb kutatási eredményeket.

Az NMHH évek óta kiemelt területként tekint a gyermekvédelem ügyére. Ennek a hozzáállásnak az eredménye a társadalmi felelősségvállalás program, amelynek keretében az SOS gyermekfalvakban élő gyerekek médiatudatosságát fejlesztik – közölte a főigazgató. A konferencia idei témái között több olyan terület is szerepel, amelyekkel a hatóság hatékonyan tesz a gyermekvédelemért és a fogyasztói tudatosságért, így szó lesz az Internet Hotline szolgáltatásról, a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központról, az újonnan kiadott médiaoktató-csomagokról, valamint az ingyenes szűrőszotfverekről is.

A konferencia programjában közel kétszáz, a médiában és a gyermekvédelem területén dolgozó szakember előadása szerepel. Az NMHH nyolc előadóval képviselteti magát: Koltay András Médiatanács-tag a médiajogi gyermekvédelem jövőjéről, Vass Ágnes Médiatanács-tag a valóságshow médiajogi vonatkozásairól ad elő, Kastory Edina média- és hírközlési biztos a médiaerőszak jellemzőiről és az ellene való védekezési módokról, Takách-Batta Zsuzsanna kommunikációs igazgató a média által formált énképről fog beszélni. Baranyai Eszter műsorelemző a tinik tévénézési szokásairól, Bakonyi Eszter piackutató a gyerekek netezési attitűdjeiről, Puhl Gábor műsorelemző a tévénézés szülői felügyeletének elterjedtségéről, Sipos Edina pedagógiai konzulens az NMHH által létrehozott Bűvösvölgy elmúlt másfél évének eredményeiről nyújt körképet. A témákat a plenáris ülések mellett három szekcióban is feldolgozzák, ezek a médiatartalmak, az oktatás, a fejlesztés és a játék területét, a felhasználókat, illetve az intézményeket állítják középpontba.

Az idei, szeptember 29. és október 1. között, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által az NMHH támogatásával megrendezett konferencia a közösségi média gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatását vizsgálja. A több tudományágon átívelő balatonalmádi rendezvény lehetőséget biztosít a szakembereknek, hogy megvitassák, hogyan befolyásolják a gyermekek digitális identitásának kialakulását a modern technikai eszközök és az internet.