NMHH-kutatás: jelentősen változott a nyomtatott lapok olvasóközönsége

Közzétéve: 2024. január 12.

A nyomtatott lapok jelentősége a tájékozódás piacán évről évre csökken – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. A jelentés szerint a printhetilapok vesztették el legnagyobb mértékben az olvasóikat, mivel ezen a területen a fogyasztás 25,2 százalékos visszaesését regisztrálták. A havonta vagy időszakosan megjelenő periodikák keresettségében 23,5 százalékos, míg a napilapoknál 5,7 százalékos visszaesés volt tapasztalható.

A legkeresettebb nyomtatott napilapok között élen jár a Blikk, amelyet 2022-ben 48 192 példányban nyomtattak, és a Kisalföld, amelyet 31 090 példányban jelentettek meg. Ami a nyomtatott lappéldány olvasottságát illeti, a napilapok vonatkozásában a listát toronymagasan a Blikk, a Bors és a Nemzeti Sport vezeti, mi több, a Blikknél a recent olvasók száma (ez az érték a legutóbbi számra jutó olvasókat mutatja) a félmillió főt is meghaladja. Mindhárom lapot legalább 200 ezer fő veszi kézbe naponta.

Az NMHH kutatása szerint míg egy átlagos hetilapot 2021-ben még közel 52 700 példányban jelentettek meg, addig 2022-ben már csak 39 400 példányban nyomtattak. A korábbi években publikált legolvasottabb hetilap, a Nők Lapja vonatkozásában ugyan ezúttal nem közölt auditált adatokat a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szervezetet (MATESZ), de a Kiskegyed (121 663 példány) és a Színes RTV (111 031 példány) 2022-ben is meghaladta a százezres példányszámot.

nyomtatottnapilapokolvasottsaga0112.png

Nyomtatott napilapok olvasottsága (forrás: NOK)
NapilapRecent olvasottságBroadest olvasottság
24 Óra  30827 55726
Békés Megyei Hírlap  37955 76249
Blikk  511609 1048000
Bors  252208 646000
Délmagyarország  78137 140489
Észak Magyarország  83714 152518
Fejér Megyei Hírlap* 86554 125426
Hajdú-Bihari Napló  82512 134422
Heves Megyei Hírlap  37586 81994
Kelet Magyarország  98718 140727
Kisalföld  98744 144719
Napló  54514 92376
Nemzeti Sport  208227 459000
Petőfi Népe  29602 64039
Somogyi Hírlap  40804 60860
Tolnai Népújság  26536 52250
Új Dunántúli Napló  38639 59953
Új Néplap  40067 62528
Vas Népe  68660 94851
Zalai Hírlap  79658 112052
A Fejér Megyei Hírlap értékei a Dunaújvárosi Hírlapéval összevonva került közlésre.

A hetilapok közül a Szuperinfó bizonyult a legolvasottabbnak, megjelenésenként 1,35 millióan vették a kezükbe 2022-ben, míg a havonta vagy ritkábban megjelenő nyomtatott sajtótermékek közül az ingyenes Patika Magazin volt a legnépszerűbb.

A print- és online felülettel is rendelkező napilapok közül a Blikk oldalának a legmagasabb a látogatottsága: 961 ezer embert ért el napi szinten 2022-ben. A bors.hu (Bors) látogatottsága is nőtt (294 ezerről 461 ezer főre egy év alatt), míg a harmadik leglátogatottabb weboldal, a nemzetisport.hu (Nemzeti Sport) átlagos napi felhasználóinak száma valamelyest csökkent (247 ezerről 211 ezer főre).

A 2021-es forgalmi adatokhoz képest az átlagos heti felhasználószám közel százezerrel nőtt a Nők Lapja, kétszázezerrel a 168 Óra, a Mandiner és a Ripost, illetve háromszázezerrel a Story weboldala esetében 2022-ben. A Ripost.hu (Ripost7) és a Hvg.hu (HVG) kiemelkedik a vizsgált oldalak közül, hiszen előbbit 1,73, utóbbit pedig több mint 1,37 millió ember kereste fel hetente, bár a két listavezető internetes lap helyet cserélt 2021-hez viszonyítva.

napilapokterjesztettpeldanyszama0112.png

Napilapok terjesztett példányszáma (forrás: matesz.hu)
A kiadvány címeNapilapok terjesztett példányszáma (lapszámonkénti átlag)
24 Óra 4764
Békés Megyei Hírlap 8285
Blikk (digitális) 1950
Blikk (nyomtatott) 48192
Bors 25256
Délmagyarország 16153
Dunaújvárosi Hírlap 1996
Észak-Magyarország 16327
Fejér Megyei Hírlap 13421
Hajdú-Bihari Napló 16190
Heves Megyei Hírlap 4621
Kelet-Magyarország 18909
Kisalföld 31090
Napló 15186
Nemzeti Sport 19217
Népszava 14057
Petőfi Népe 8240
Somogyi Hírlap 8283
Tolnai Népújság 6120
Új Dunántúli Napló 11080
Új Néplap 7511
Vas Népe 23123
Zalai Hírlap 22352

A kutatásban azok a nyomtatott sajtótermékek szerepelnek, amelyek vagy a MATESZ vagy a Nemzeti Olvasottság Kutatás (NOK) vagy az Egységes Digitális Mérésért Egyesület (EDME) adatbázisában megtalálhatók.