Tehetséggondozás: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke hírközlési és médiajogi OTDK-dolgozatokat díjazott

Közzétéve: 2015. február 19.

null

Tíz hallgató számára egyenként száztízezer forintos pénzjutalmat ítélt oda a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézete által második alkalommal meghirdetett pályázaton, amelyre hírközlési vagy médiajoggal foglalkozó hallgatók jelentkezését várták. A díjazottak konzulenseinek többsége is elismerésben részesült, valamint további két pályázó könyvjutalmat kapott.

tehetséggondozás 1

[Fotók: Sebestyén Gábor]

Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke (képünkön) ünnepélyes keretek között a kihirdetést követően átadta csütörtökön az NMHH Médiatudományi Intézete (MTMI) által tavaly nyáron kiírt pályázat díjait az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) állam- és jogtudományi szekciójához kötődő hallgatói dolgozatokra. Az elnök hangsúlyozta, az elismerés nemcsak a fiatal, értékteremtő generációnak szól, de fontos a jövő hírközlési és médiapiacának is. Kiemelte, hogy a tehetséggondozásban az NMHH évek óta élen jár, a szervezet ezért hozott létre már az ország öt egyetemén Új Médiakultúra Kreatív Műhelyeket.

Az NMHH felhívása a kétévente megrendezésre kerülő, rangos országos versenyen, az OTDK-n külön Telekommunikáció és Médiajogi Tagozatán a hírközlési jog és a médiajog témakörében érkező pályaművek támogatását célozza annak érdekében, hogy ösztönözze a média vagy hírközlési joggal foglalkozó hallgatók kutatásait, lehetővé tegye számukra, hogy innovatív eredményeik a szakmai köztudatba beépüljenek, és támogassa az ifjú tehetségek bekerülését a média és a hírközlési szakterületekre.

A pályázatra több mint egymillió forintos keretösszeg állt rendelkezésre, amelyet a tíz legértékesebb munka szerzőjének ítélt oda a szakmai zsűri, egyenként 110 ezer forintos díjazással. A pályamunkák sokféle témát öleltek fel: körbejárták az internetes keresők felelősségét a mások által közzétett tartalmakért, a magánszféra védelmét az elektronikus információkezelésben, a halál utáni online adatok sorsát, foglalkoztak az online szerencsejáték magyar szabályozásával, a hazai médiapiac sokszínűségének veszélyeztetettségével a piaci koncentráció során létrejött óriásvállalatok miatt. Feltérképezték, ki lehet a felelős az internetes kommentekért, hogyan működik a társszabályozás a gyakorlatban itthon és külföldön, történeti kitekintést adtak az első világháború idején fennállt sajtószabadság-szabályozásra. Vizsgálták a katonai frekvenciagazdálkodás NATO-aspektusait, a Google vagy a Facebook által sugallt információs buborék egyenvélemény-formáló következményeit, az internet szerepét a véleménynyilvánításban és a Pulitzer-díjas újságcikkek társadalomalakító hatását is.

tehetséggondozás 2

A tíz díjazott: a Széchenyi István Egyetemről Ancsin János, Csudai Tünde, Hegedűs Laura, Kelemen Roland, a Szegedi Tudományegyetemről Dobrodinszky Diána, a Pécsi Tudományegyetemről Környei Mátyás, a Károli Gáspár Református Egyetemről Németh Szabolcs, a Pécsi Tudományegyetemről Tatay Eszter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről Török Soma és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről Végvári Enikő. Könyvcsomag-jutalomban részesült a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről Beláz Annamária és Szegedi Péter. Konzulensi díjat kapott a díjazottak egyetemein tanító Blazovichné Gellén Klára, Budai Balázs, Kálmán János, Mezei Péter, Pogácsás Anett, Smuk Péter, Sulyok Márton, Szőke Gergely László és Tóth András.

A bírálóbizottság tagjai az NMHH munkatársai közül kerültek ki: Bartóky-Gönczy Balázs hírközlési jogi munkatárs, Koltay András Médiatanács-tag, Nyakas Levente, az MTMI vezetője (képünkön) és Szikora Tamás médiajogi munkatárs.

Az NMHH pályázatára a hallgatók 2014. december 1-jéig nyújthatták be pályamunkáikat a Médiatudományi Intézethez. A jelentkezésnek nem volt feltétele, hogy az OTDK-ra írt munka bejusson az országos megmérettetésre, elég volt, ha a dolgozat igazoltan alkalmas a nevezésre.  A 40-40 ezer forinttal díjazott konzulensek kiválasztásában a legfőbb szerepet az játszotta, hogy kinek a hallgatója jutott be az OTDK országos döntőjébe. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézete 2012-ben írt ki első ízben hasonló pályázatot. A díjazott pályaművek az OTDK lezárulta után, március végétől az NMHH Médiatudományi Intézetének honlapján (mtmi.hu) teljes terjedelmükben olvashatók lesznek.

tehetséggondozás 3

A díjazott hallgatók:

Név

Intézmény

Konzulens

Elismerés

Ancsin János SZTE-AJK Dr. Mezei Péter, egyetemi docens
Dr. Sulyok Márton, egyetemi tanársegéd
pénzjutalom
Csudai Tünde SZE-ÁJK Dr. habil. Smuk Péter PhD. pénzjutalom
Dobrodinszky Diána SZTE-AJK Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára, egyetemi docens
Dr. Mezei Péter, egyetemi docens
pénzjutalom
Hegedűs Laura SZE-ÁJK Dr. Lapsánszky András PhD, tanszékvezető egyetemi docens
dr. Kálmán János, egyetemi tanársegéd
pénzjutalom
Kelemen Roland SZE-ÁJK Dr. Révész T. Mihály CSc. egyetemi docens pénzjutalom
Környei Mátyás PTE-ÁJK Dr. Szőke Gergely László pénzjutalom
Németh Szabolcs KRE-ÁJK Dr. Tóth András, tanszékvezető, KRE-ÁJK Infokommunikációs Jogi Tanszék pénzjutalom
Tatay Eszter PTE ÁJK Dr. Szőke Gergely László PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék pénzjutalom
Török Soma PPKE-JÁK Dr. Pogácsás Anett pénzjutalom
Végvári Enikő NKE-KTK Dr. Frank Tibor pénzjutalom
Beláz Annamária NKE-KTK Dr. Budai Balázs Benjámin Ph.D., egyetemi docens könyvcsomag
Szegedi Péter htj NKE-HHK Balogh János ezredes (NMHH főosztályvezető) könyvcsomag


Díjazott konzulensek:

Dr. Tóth András tanszékvezető, KRE-ÁJK
Dr. Budai Balázs Benjámin PhD egyetemi docens, NKE-KTK
Dr. Szőke Gergely László, PTE ÁJK
dr. Kálmán János egyetemi tanársegéd, SZE-ÁJK
Dr. habil. Smuk Péter PhD, SZE-ÁJK
Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára egyetemi docens, SZTE-ÁJK
Dr. Mezei Péter egyetemi docens, SZTE-ÁJK
Dr. Sulyok Márton egyetemi tanársegéd, SZTE-ÁJK
dr. Pogácsás Anett egyetemi adjunktus, PPKE-JÁK