A nyári hónapok közmondásosan uborkaszezonnak számítanak a médiában, csakhogy az idei év aligha mondható átlagosnak, ráadásul a technika fejlődésével egyre gyorsabban jutnak el hozzánk olyan események hírei, amelyekre ráhatásunk sincs, mégis negatívan érintenek bennünket. Habár igaz, hogy a médiafogyasztó maga döntheti el, hogy melyik szalagcímre kattint, illetve melyik adásra kapcsol, senki nem reménykedhet abban, hogy valamelyik médiaszolgáltatónál olyan szűrt „valóságra” talál, amelyből teljességgel hiányoznak a felkavaró tartalmak. Ez nem is lehet cél, hiszen a média nem teremti a valóságot, hanem tükrözi azt.

Mivel a szerkesztői felelősség körébe tartozik annak eldöntése, hogy az adott médium miről és hogyan tudósít, egyéltalán nem mindegy, hogy a média mit és hogyan tálal, hogyan viszonyul például a balesetekhez.

Mert az idei nyár sajnos tragédiák sorozatával indult idehaza, ráadásul olyan tragédiákkal, melyek áldozatai nagyobbrészt gyerekek és fiatalok voltak. Egymást érték az olykor elkerülhetőnek tűnő halálesetek a tanítás utolsó hetétől kezdve, melyek közül a legmegrázóbb talán az iskolabuszban felejtett kislány története volt.

Elvileg mindent szabad, amit nem tilt a jog: amíg egy tudósítás nem jogsértő – például nem gázol a magatehetetlen, kiszolgáltatott személy emberi méltóságába vagy nem sérti meg a kegyeleti jogokat –, hírt adni tragikus eseményekről is szabad. Csakhogy ennek mikéntje nagyon keskeny mezsgye. A jog mellett léteznek ugyanis méltányos érdekek is, amelyek körvonalazása ugyan nehezebb, de nem lehetetlen. Méltányos érdeknek tekinthetjük például azt, hogy a tudósítás ne bolygassa fel az áldozatok hozzátartozóinak lelki nyugalmát. A konkrét körülmények naturális ábrázolása, a hozzátartozók műsorba idézése is méltányos érdeket sértő lehet.

A méltányos érdekek sérelme körében érdemes megemlíteni azt az egyre jobban terjedő gyakorlatot, hogy online portálok olvasók által beküldött, többnyire baleseteket okostelefonnal rögzítő videókat emelnek be a szerkesztett tartalmak közé. Akad közöttük olyan, amelyről a későbbi hírekből kiderül: az a baleset valakinek, valakiknek az életébe került – ennek ellenére a halál pillanatát rögzítő felvételek futótűzként terjednek az interneten, és ehhez a média asszisztál.

Mindazoknak tehát, akiknek az a lehetőség adatott, hogy nagy nyilvánossághoz juttathatnak el üzeneteket, felelősségük van az iránt, hogy a méltányos érdekekre is tekintettel végezzék a munkájukat.

Ezeket a méltányos érdekeket egyébként a szakmai etikai kódexek is körvonalazzák. Hogy csak néhány példát említsünk: a médiaetika zsinórmértékének számító, a hazai önszabályozó szakmai testületek etikai normáiba is átültetett BBC etikai kódexe például azt írja elő, hogy „a kiegyensúlyozott hírközlés érdekében önszabályozásra kell törekedni”, „a magánélet szentsége csak abban az esetben sérülhet, ha az közérdeket szolgál”.

A Főszerkesztők Fóruma által megfogalmazott etikai irányelvek pedig azt rögzítik a lelkiismeretes tájékoztatás szabályai között, hogy az újságírónak „méltányosan, azaz az egyes szereplők magánszféráját, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartva” kell végeznie a munkáját.

„Az újságíró súlyt fektet arra, hogy a munkája során bármilyen minőségben szereplő személyek alkotmányos, állampolgári és személyiségi jogai ne sérüljenek. Gondoskodik arról, hogy személyes adataik, magánéletük részletei indokolatlanul – tehát közérdekkel vagy méltányolható magánérdekkel nem indokolható módon és akaratuk ellenére – ne kerüljenek sem a tartalomban, sem más módon a nyilvánosság elé, amennyiben ez bármilyen módon hátrányosan érintheti őket és nem közszereplői minőségükkel áll összefüggésben az információ. Különös figyelmet kell fordítani a balesetek, katasztrófák és bűncselekmények áldozatainak személyiségi és kegyeleti jogainak érvényesítésére.” A kódex külön kiemeli, hogy „Védelem illeti a bűncselekmények, balesetek áldozatait. Különös körültekintéssel kell eljárni, ha az áldozat kis- és fiatalkorú.”

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) a hatályos törvényi szabályozással összhangban megalkotott Társszabályozási Magatartási Kódexe egyebek mellett a következőket irányozza elő tagjai számára: „5. § (4) A médiatartalom-szolgáltató tartózkodik az erőszak, brutalitás, vagy szenvedés kizárólag öncélú bemutatásától. Az erőszak, brutalitás vagy szenvedés ábrázolása különösen akkor tekinthető öncélúnak, ha halott, haldokló, vagy szenvedő emberekről a demokratikus tájékoztatáshoz fűződő jogos érdeket meghaladó részletességgel, az emberi méltóságot sértő, a személyek azonosítására alkalmas módon tudósítanak.”

Ugyanezt az elvet rögzíti a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) Társszabályozási Magatartási Kódexe is.

Látható, hogy a tételes jog mellett a soft-law is próbálja körvonalazni a méltányolható érdek fogalmát.

A problematikus jelenségek mellett ugyanakkor érdemes megemlíteni a jó gyakorlatokat is, hiszen tragédiákról hírt lehet adni úgy is, hogy a tudósítás egyben a megelőzést is szolgálja. Ilyen lehet, amikor egy sajtóorgánum a fekete hír mellett közzéteszi, hogy mit tehetünk a hasonló tragédiák elkerülése érdekében: bemutat például egy viszonylag új találmányt, a gyerekülésbe integrált riasztót, ami segíthet megelőzni a gyermek autóban felejtését, vagy éppen egy cikkhez toldott, keretes írás hangsúlyozza: ne hagyjunk magára autóban gyereket vagy állatot egyetlen percre se, hiszen egy tűző napon hagyott autó pár perc alatt izzó katlanná válik.

A tragikus hírek közül is kiemelkednek a vízbefulladásról szólók, mivel a kattintásverseny élén állnak. Ebben a körben is feltűntek szép számmal olyanok, amelyek azt foglalták össze, hogy miként ismerhető fel, ha valaki a közelünkben fuldoklik – hiszen a vízbe fulladás a közvélekedéssel szemben veszélyesen csendes. Nagyon népszerűek voltak a médiában azok a tartalmak is, amelyek a száraz fulladás veszélyeire hívták fel a figyelmet, és szintén a megelőzés lehetőségeit hangsúlyozták.

Indokolt a jó gyakorlatok között egy konkrét példát is említeni: néhány éve történt az a tragikus eset, amikor egy fiatal fiú vízibicikliről vízbe ugrott és holtan került elő. Mivel a család úgy vélte, hogy egy mentőmellény megmenthette volna gyermekük életét, a szülők mozgalmat indítottak azért, hogy a vízibiciklik kötelező tartozéka legyen a védőfelszerelés. A vízimentők támogatták a civil kezdeményezést, majd egy online és print kiadással is rendelkező magazin is az ügy mellé állt: részben cikkeztek az ügyről, részben podcastot készítettek az édesanyával – nem a szükségtelen részletek taglalása és a sebek feltépése, hanem a kezdeményezés mibenlétének ismertetése céljából. Mivel a tartalmakat időről időre újraosztják, ezek a hírek a mai napig az elérési lista élén állnak. Az ilyen jellegű a tudósításokban inkább tetten érhető a társadalmi haszon, a megelőzés lehetőségének kidolgozása, mint a szenzációhajhász megközelítés.

A Média- és hírközlési biztos és a médiaszakmai önszabályozó szervezetek között korábban lezajlott már egy egyeztetés a fekete hírekkel kapcsolatban, ennek tanulságait érdemes a nyári balesetekkel kapcsolatban is feleleveníteni. Az MLE több tagja például elkötelezte magát amellett, hogy a téma érzékenysége miatt eleve nem jelentet meg hirdetést a halálesetekről szóló tudósítások mellett, és külön felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen tartalmat csak nagykorúak tekintsék meg.

A Biztos továbbra is az Indamedia Csoport gyakorlatának figyelembevételét ajánlja a szakma számára az egységes, jó gyakorlat kialakításához. E szerint a fekete hírek környezetében nem szerepelnek hirdetések, az ilyen tartalmak mellett megjelenítésre kerül az alábbi nyilatkozat:

„Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.”

Ezen túlmenően a médiabiztos ajánlására néhány évvel ezelőtt kidolgozott gyakorlat szerint ma már minden, öngyilkossággal kapcsolatos híradás után ott szerepel egy keretes szerkezetben elhelyezett felhívás (A média- és hírközlési biztos módosított ajánlása az öngyilkosságokról szóló tudosításokhoz), amely közzéteszi a lelki elsősegély telefonszolgálatok, egészségügyi szakemberek, közösségi források és más segítő helyek elérhetőségét, azzal a figyelmeztetéssel, hogy figyeljünk önmagunkra és a környezetünkben élőkre!

Érdemes megemlíteni azt is, hogy – habár semmi nem írja elő a média számára kötelezettségként a tartalmi kiegyensúlyozottságot abban az értelemben, hogy a rossz hírek mellett jókat is közöljön – lehet létjogosultsága annak a felvetésnek, hogy a média különösképpen figyeljen arra, hogy adjon hírt felemelő történésekről, pozitív megküzdési módokról is, hiszen a mindennapok továbbgördítéséhez, a jövő építéséhez szükségünk van arra, hogy a reményt tápláljuk magunkban.