A hírközlési ügyek pozitív tapasztalatairól egyeztetett a hírközlési biztos és a Budapesti Békéltető Testület

Közzétéve: 2022. június 9.

A Budapesti Békéltető Testület beszámolója szerint tavaly egyszer sem kellett értesíteni a fogyasztóvédelmi hatóságot, ugyanis a telekommunikációs cégek egyre gyakrabban hajlandóak egyezséget kötni. Ez is segített abban, hogy az ügyfelek javára záruljon több, mint fele a tavalyi 300 elektronikus hírközlési tárgyú ügynek. Ezen tapasztalatokról egyeztetett a hírközlési biztossal a békéltető testület.

Tavaly összesen 300 elektronikus hírközlési tárgyú ügy került a Budapesti Békéltető Testület elé, és az ezek során szerzett főbb tapasztalatairól és következtetéseiről egyeztetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Biztossal Az ügyek több, mint fele a fogyasztók javára dőlt el, és megszüntetésekre azért került sor, mert az ügyfelek és a vállalkozások már a meghallgatás előtt meg tudtak állapodni. A telekommunikációs cégek gyakran hajlandóak egyezséget kötni, és az ágazati vállalkozások együttműködőek voltak, így nem kellett értesíteni a fogyasztóvédelmi hatóságot.

A legtöbb panasz a készülékkel kapcsolatos jótállási igényekre vonatkozott, illetve az előfizetéssel kapcsolatos kérdésekre, leggyakrabban mobilszolgáltatásoknál. Az ügyfelek eltérő tájékoztatást kaptak a telefonos és személyes ügyfélszolgálatnál, nem megfelelő számlát kaptak vagy a számhordozás nem zajlott le rendesen – például már azelőtt lebonyolították, hogy erre szükség lett volna. A késedelmes hibaelhárítás, a modem- és set top boksz cserék és az elérhetetlen ügyfélszolgálat voltak a leggyakoribb problémák.

A Budapesti Békéltető Testület javaslatokat is megfogalmazott a szolgáltatóknak azért, hogy hatékonyabban működhessenek. A gondos, egységes panaszkezelés mellett kiemelten fontos, hogy értesítsék ügyfeleiket arról, mit intézhetnek az applikációkon keresztül. Hasonlóan előnyt jelentene, ha a számhordozás esetén pontos és alapos felvilágosítást nyújtanának a kötbér feltételeiről. Ezeken túl célszerű, ha széles körben elérhetetlenné tennék a jogsértő honlapokat, illetve a készülékekkel kapcsolatos jótállási ügyekben figyelembe vennék a szerviz véleményét.

Összességében elmondható, hogy a Budapesti Békéltető Testület munkája a legtöbbször hatékonyan, az ügyfeleknek kedvező módon zárja le a kérdéses ügyeket, amiben szerepe van annak is, hogy egyre nyitottabbak a megegyezésre maguk a szolgáltatók is. Ezen tapasztalatok pedig segíthetik a biztos munkáját is a hozzá beérkező ügyek hatékony kezelésében is.