Page 105 - Kóczián Sándor: Gyermekvédelem a médiajogban (elektronikus változat)

II. A kiskorúak védelme az Egyesült Államokban 105 lyek megítélése szerint gyermekének nem ártanak, de a törvény hatálya alá esnek. A beszéd tartalomalapú korlátozása olyan széles, hogy különösen súlyos érvekkel kellene alátámaszta- ni, hogy a kormányzat célja kevésbé szigorúbb rendelkezéssel nem érhető el hatékonyan. A kormányzat azonban elmulasztotta ezt bizonyítani. Bár a kormányzat azzal érvelt, hogy a törvény mellett a kommunikáció széles „alternatív csatornái” maradnak nyitva, a Bíróság szerint „senki sem korlátozható abban, hogy bizonyos helyen gyakorolja véleménynyilvánítási szabadságát azon az alapon, hogy e szabadság más helyen is gyakorolható”. A kormányzat azzal is érvelt, hogy a törvényszöveg eléggé szűken 422 szabályoz azzal, hogy csak úgy követhető el a büntetendő cselekmény, ha az illetőnek „tudo- mása” van arról, hogy egy „meghatározott kiskorú személy” számára is elérhető az informá- ció. A Bíróság azonban leszögezte, hogy a „meghatározott kiskorú személy” a cenzúra teljes lehetőségét nyújtaná az illetlen beszédet ellenző számára: elég lenne annyit kijelentenie egy társalgóban, hogy a beszélgetésnek például 17 éves gyermeke, „egy meghatározott 18 éven aluli személy” is részese, ami máris büntetendővé tenné az illetlen kifejezések használatát. A Bíróság szerint a korlátozás emellett kivitelezhetetlen is, mivel az illetlen tartalmat közlő- nek meg kellett volna bizonyosodnia arról, hogy ahhoz kiskorú személy nem férhet hozzá. Ám akkoriban még nem létezett olyan technikai lehetőség, melynek segítségével a beszélő hatékonyan elzárhatta volna az interneten küldött üzeneteit a kiskorúak elől úgy, hogy azzal ne korlátozta volna a felnőttek hozzáférését is. A törvény hatálya alá pornográf át nem tartalmazó, komoly oktatási, vagy más értékkel bíró anyag is besorolható. Márpedig még az obszcén tartalmakra vonatkozó Miller-teszt is megköveteli a komoly irodalmi, művészi, politikai vagy tudományos érték hiányát. A „kor- társ közösségi normák” internetre való alkalmazása pedig azt jelentené, hogy bármely köz- lést, amely az egész ország közönsége számára elérhető, azon közösség normái szerint kellene megítélni, amelyet a leginkább sértene. Így például a Pacif ca-ügy „hét mocskos szavának” használata is bűncselekményt valósított volna meg. A tiltás emellett a felnőtteket is megfosztotta volna az illetlen tartalmaktól, ugyanazt a mércét alkalmazva rájuk, mint a kiskorúakra. A törvény „a gyakorlatban sok olyan megnyilvánulást korlátoz, amelyet egymáshoz intézni és fogadni a fel- nőttek alkotmányos joga. A felnőttek közlésére rótt teher elfogadhatatlan, ha kevésbé korlátozó alternatívák legalább ugyanolyan hatékonyan segítenék annak a legitim célnak (azaz a kiskorúak ártalmas anyagokhoz való hozzáférésének megakadályozását) az elérését, amelynek érdekében a tör- 423 vényt megalkották.” A törvény tehát nem a legkevésbé korlátozó eszközt választotta (nem kellően szűkre szabott) olyan tartalmak tiltására, amelyekhez a felnőtteknek egyébként alkotmányos joguk van. A kormányzat nem korlátozhatja a felnőtteket pusztán arra, ami gyermekek számára megfelelő. A Legfelsőbb Bíróság szerint a Pacif ca-ügy határozata és a CDA között is lényeges különbségek voltak. Egyrészt az ügy tárgya az FCC által kibocsátott határozat volt, amely annak megszabását célozta, hogy mikor sugározható egy illetlen tartalmú műsorszám a rádióban és a televízióban. A korlátozás csak időbeli, a nap bizonyos időszakára vonatkozik, amikor a közönség soraiban 422 Schneider v. State (Town of Irvington), 308 U.S. 147, 163 (1939). 423 521 U.S. 844, 874 (1997).