Page 117 - Kóczián Sándor: Gyermekvédelem a médiajogban (elektronikus változat)
P. 117
II. A kiskorúak védelme az Egyesült Államokban 117 egészségét, önmagában nem elegendő az Első Kiegészítésben foglalt jog korlátozására, és nem tette alkotmányossá a rendeletet sem. 476 Az utóbbi években is több szövetségi állam hozott hasonló törvényeket, amelyek meg- tiltották volna az erőszakos videojátékok eladását kiskorúaknak, ám a bíróságok rendre al- 477 kotmányellenesnek találták és megsemmisítették azokat. Az ítéletek többek között arra hivatkoztak, hogy a kormányzat törvényben foglalt érdekeinek előmozdítására, céljainak megvalósítására más, kevésbé korlátozó eszközök is rendelkezésre állnak, mint például az ESRB minősítési rendszerének használata, vagy a szülők döntése arról, hogy gyermekeik 478 használhatják-e a vitatott játékokat. Arra pedig nincs egyértelmű bizonyíték, hogy az erő- szakos videojátékokkal való játék agressziót, vagy erőszakos magatartást váltana ki kiskorú- akban. 479 2006-ban Michigan állam hozott törvényt az erőszakos és szexuális tartalmú videojátékok szabályozásáról. A törvény az erőszakos tartalmat úgy írta le, mint „valós vagy szimulált vizuális ábrázolása a testi sérüléseknek vagy az ellenfelek elleni f zikai erő- szaknak, akik valós emberi lénynek tűnnek, beleértve a halált okozó cselekményeket, kegyetlenség okozását, feldarabolást, lefejezést, csonkítást, eltorzítást, vagy más testrészek megcsonkítását, gyil- kosságot, szexuális bűncselekményeket vagy kínzást”. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az erőszak fogalma túlságosan bizonytalan, és a forgalmazók nem tudják, hogy mely tartalmak minősülnek tiltottnak, ezért a törvényt alkotmányellenes- nek minősítette. 480 481 A Brown v. Entertainment Merchants Association ügy előzményeként 2005-ben Kalifor- nia állam – Arnold Schwarzenegger akkori kormányzó kezdeményezésére – törvényben tiltot- ta meg az erőszakosnak minősülő játékok kiskorúak számára történő értékesítését. A törvény 1000 dolláros büntetéssel sújtotta azokat az üzleteket, amelyek erőszakos játékot árultak, adtak el vagy kölcsönöztek 18 év alattiak számára, továbbá kötelezővé tette a játékok dobozán a kor- határos jelzések feltüntetését. A szabályozás az erőszakos tartalmú videojátékokat gyakorlatilag egy kategóriába sorolta a pornográf tartalmakkal, és illegálisnak minősítette az ilyen játékok kiskorúak számára történő értékesítését. A törvény meghatározása szerint erőszakos videojá- téknak minősül az, amely „gyilkosságot, megcsonkítást, feldarabolást vagy szexuális támadást deviáns, morbid módon hajt végre embereken, és egészében véve nem rendelkezik komoly irodalmi, művészi, politikai vagy tudományos értékkel”. A törvényt a játékipart képviselő két legnagyobb szervezet, az Entertainment Merchants Association és az Entertainment Software Association támadta meg arra hivatkozva, hogy a videojátékok művészeti alkotások, amelyek 476 Interactive Digital Software Association v. St. Louis County, 329 F. 3d 954 (8th Cir. 2003). 477 Video Software Dealers Association v. Maleng, 325 F. Supp. 2d 1180 (W.D. Wash. 2004); Entertaiment Merchants Association v. Henry, No. Civ-06-675-C, 2007 WL 2743097 (W.D. Okla. 2007); Entertainment Software Association v. Swanson, 519 F. 3d 768 (8th Cir. 2008). 478 Entertainment Software Association v. Foti, 451 F. Supp. 2d 823 (M.D. La. 2006). 479 Entertainment Software Association v. Blagojevich, 404 F. Supp. 2d 1051 (N.D. Ill. 2005), affi rmed, 469 F. 3d 641 (7th Cir. 2006). 480 Entertainment Software Association v. Granholm, 426 F. Supp. 2d 646 (E.D. Mich. 2006); Janicke i. m. (74. lj.) 12. 481 Brown v. Entertainment Merchants Association, 564 U.S. _ (2011); No. 08-1448., 2011. június 27. http://www.supremecourt.gov/opinions/10pdf/08-1448.pdf