Page 118 - Kóczián Sándor: Gyermekvédelem a médiajogban (elektronikus változat)
P. 118
118 Gyermekvédelem a médiajogban az Első Kiegészítés védelmét élvezik. A törvényt 2009-ben a kaliforniai szövetségi fellebbviteli bíróság az Első Kiegészítésbe ütközőnek találta. Az indokolás szerint nincs megdönthetetlen 482 bizonyíték arra, hogy az ilyen videojátékok valóban károsak lennének. A Legfelsőbb Bíróság 7:2 arányban ugyancsak alkotmányellenesnek találta a törvényt. A többségi véleményt megfo- galmazó Scalia bíró szerint az államnak ugyan jogában áll megvédenie a kiskorúakat a video- játékok nemkívánatos hatásaitól, ám ez nem jelenti azt, hogy az állam parttalan hatalommal bírna, és meg tudná mondani, mi veszélyezteti a kiskorúakat. A videojátékok a szabad kifejezés egy formáját jelentik éppúgy, mint a f lmek vagy a televíziós műsorok. Ezért a videojátékokat is ugyanolyan védelem illeti meg, mint a f lmeket vagy a könyveket, és nem lehet őket tartal- muk alapján cenzúrázni. A forgalomba kerülő játékokat pedig korhatár-besorolással is ellátják, amely megfelelő tájékoztatást nyújt a szülőknek. 483 Az Egyesült Államokban a számítógépes és videojátékok tartalmi minősítését és korhatár- besorolását az Entertainment Software Rating Board (ESRB, szórakoztató szoftverek beso- 484 rolását végző bizottság) látja el. Az ESRB az Entertainment Software Association (ESA) által 1994-ben létrehozott nonprof t szervezet, amely a játékokkal kapcsolatban megfelelő 485 információval látja el a kiskereskedőket és a fogyasztókat. Az ESRB által alkalmazott mi- nősítési rendszer célja pusztán a játékok tartalmáról való objektív tájékoztatás, a besorolás önmagában nem tiltja meg a játék forgalmazását. A rendszer használata ugyan nem kötelező, nem kényszeríthető ki a forgalmazókkal szemben, mégis széles körben elterjedt annak alkal- mazása. A játék minősítésének feltüntetésére a játék dobozának elején vagy hátoldalán kerül sor piktogram formájában. A játékról a legfőbb információt a korhatár-besorolás adja meg, a tartalmi alapú besorolás csak kiegészítő információkat tartalmaz. Az ESRB rendszerben az életkor alapján a következő korhatár-kategóriák léteznek: – EC (Early Childhood): a tartalom 3 éves vagy annál idősebb korosztály számára alkal- mas. Nem tartalmaz olyan anyagot, amit a szülők nem megfelelőnek találnának; – E (Everyone): Mindenkinek, 6 éves és annál idősebb korosztály számára alkalmas. A kategóriában előfordulhat minimális karikatúra, virtuális vagy enyhe erőszak, és/vagy ritkán enyhe nyelvezet; 482 Video Software Dealers Association v. Schwarzenegger, 556 F. 3d 950 (9th Cir. 2009). http://www.ca9.uscourts.gov/datastore/opinions/2009/02/20/0716620.pdf 483 David G. Post: Sex, Lies, and Videogames: Brown v. Entertainment Merchants Association. Cato Supreme Court Review, 2011. 27–56. http://www.cato.org/sites/cato.org/files/serials/files/supreme-court-review/2011/9/browndavidpost_0.pdf; Deana Pollard Sacks – Brad J. Bushman – Craig A. Anderson: Do Violent Video Games Harm Children? Companing the Scientif c Amicus Curiae „Experts” in Brown v. Entertainment Merchants Association. Northwestern University Law Review, Vol. 106., 2011. 1–12. https://www.law.northwestern.edu/journals/lawreview/Colloquy/2011/15/LRColl2011n15PollardSacks.pdf; Margaret E. Jennings: Blood, Brains, and Bludgeoning, But NOT Breasts: An Analysis and Critique of Brown v. Entertainment Merchants Association. Loyola of Los Angeles Entertainment Law Review, Vol. 32., 2012. 87–121. http://digitalcommons.lmu.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1567&context=elr; Garrett Mathew – James Mott: Game Over for Regulating Violent Video Games? Th e Eff ect of Brown v. Entertainment Merchants Ass’n on First Amendment Jurisprudence. Loyola of Los Angeles Law Review, Vol. 45., 2012. 633–655. http://digitalcommons.lmu.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=2791&context=llr 484 http://www.esrb.org/index-js.jsp 485 Ratings Education and Enforcement Code http://www.esrb.org/retailers/downloads/erc_code.pdf