Nyilvános az NMHH 2013. évi hírközlési és postai felügyeleti terve

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közzétette az elektronikus hírközlésre és a postai ágazatra vonatkozó 2013. évi felügyeleti tervét. A felügyeleti terv azokat a témaköröket tartalmazza, amelyeket a hatóság az eddigi tapasztalatok, a piaci folyamatok elemzése és az előfizetők, illetve a szolgáltatásokat igénybe vevő nagyközönség bejelentései, panaszai nyomán kiemelten kíván vizsgálni a következő évben.

A piaci verseny erősítése érdekében a hatóság célzottan vizsgálja majd az egyes jelentős piaci erejű szolgáltatókra (JPE) kirótt kötelezettségek teljesülését. Ennek célja, hogy könnyebben jelenhessenek meg új, versenyképes árú szolgáltatások a piacon, növelve az előfizetők választási lehetőségeit. Egy másik fontos terület az előfizetők jogait védő szabályok érvényesülésének ellenőrzése.

2012-ben az elektronikus hírközlés területén több olyan jogszabály-módosítás történt, amelynek célja az előfizetők és a szolgáltatásokat igénybe vevők védelme. Ezek jelentősége azért nagy, mivel a vezetékes és mobiltelefonos, a kábeles vagy műholdas televíziós és az internet-szolgáltatások ma már mindannyiunk életében jelen vannak.

Ezek az előírások azonban csak akkor érhetik el a jogalkotó által kívánt hatást, ha az érintettek is tudomást szereznek róluk, valamint ha a szolgáltatók tevékenységük során be is tartják őket. Ezért a hatóság jövőre átfogóan ellenőrzi a többi között a szolgáltatásokkal kapcsolatban bejelentett hibák szolgáltatók általi kezelését, a számhordozásra és a hangposta-szolgáltatásra vonatkozó szabályok betartását.

Az előfizetők érdekeit védő fontos szabály az is, hogy ha a szolgáltató alapvető kötelezettségeinek nem vagy nem határidőben tesz eleget, akkor az előfizetőnek kötbért kell fizetnie. Jövőre a hatóság átfogóan ellenőrzi majd, hogy ennek a kötelezettségüknek a szolgáltatók valóban eleget tesznek-e.

A postai szolgáltatások területén a legfontosabb feladat az elfogadott új postatörvény előírásainak ellenőrzése, amelyek már a piac hamarosan esedékes megnyitását készítik elő. A felügyeleti terv kitér az átfutási idő ellenőrzésére, mely a postai szolgáltatások minőségére vonatkozó egyik alapvető mutató.

A felügyeleti terv letölthető a jobb oldali, „Kapcsolódó dokumentumok” dobozból, a http://nmhh.hu/piacfelugyeleti_terv_2013 internetes cím begépelésével, illetve elolvasható az ügyfélkapcsolati pontokon is (lásd a „Kapcsolódó linkek” dobozt).


kapcsolódó témapostai szolgáltatásokkapcsolódó témaéves piacfelügyeleti terv