Magyar Média Mecenatúra: nagyobb keretösszeg és újdonságok 2013-ban a rezsipályázatokon

Közzétéve: 2013. január 23.

A Médiatanács 2013. évi rezsipályázatának első fordulójában 19 rádió és televízió kapott közel 110 milliós támogatást, az egész évre szánt 400 millió forintos, megemelt keretösszegből. A rezsipályázat a korábbi évekhez hasonlóan a közösségi rádiók és televíziók fenntartási és üzemeltetési költségeinek finanszírozását szolgálja.

Az idei évben a rezsipályázat kiírásával a Médiatanács célja, hogy hozzájáruljon a közösségi médiaszolgáltatók fenntartási és üzemeltetési költségeihez, mert a támogatás elengedhetetlen a televíziók és rádiók biztonságos működéséhez, és a színvonalas műsorok gyártásához.

Tavaly a rezsipályázat hét fordulójában hetvennyolc nyertes kapott támogatást. Népszerűsége miatt a Médiatanács az idei rezsipályázatot a tavaly 50 millió forinttal megemelt keretösszeggel hirdette meg ismét, így 2013-ban összesen 400 millió forintra pályázhatnak a médiaszolgáltatók.

A Médiatanács a 2013-as rezsipályázat első fordulójának nyertesiről is döntött: négy helyi és körzeti közösségi rádió kapott közel 22 millió és tizenöt helyi és körzeti televízió csaknem 88 millió forintos támogatást.

A Médiatanács kiemelten fontosnak tartja, hogy a pályázatok megújítása és fejlesztése érdekében folyamatosan egyeztessen a szakmai szervezetekkel. A Helyi Televíziósok Országos Egyesületével (HTOE), valamint a Helyi Rádiósok Országos Egyesületével (HEROE) folytatott szakmai párbeszédek során a Médiatanács számos, a médiaszolgáltatóknak kedvezőbb változást vezetett be az idei pályázatokon.

Az idei évtől újdonság a rezsi pályázatban, hogy a maximálisan kérhető havi támogatási összegek a vételkörzet, vagyis az elérhető közönség nagyságához igazodnak. A preferenciák között megjelent emellett, hogy előnyben részesül az, aki közszolgálati célú műsorszám készítésére kiírt pályázaton is részt vesz, támogatva ezzel is, hogy minél több helyi közszolgálati tartalom jelenjen meg a pályázó médiaszolgáltatók műsorában. Újdonság továbbá, hogy a módosítások elektronikusan benyújthatóak, ezzel időt és költséget takarítanak meg a pályázók.

A rezsiköltségek támogatására meghirdetett pályázati eljárások részleteiről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási területének honlapján olvashatnak az érdeklődők.