Magyar Média Mecenatúra: 10 millió forint forgatókönyvírásra
A magyar animációs alkotások rendkívül népszerűek a hazai közönség körében, és a magyar rajzfilmek évtizedek óta sikeresek külföldön is. Mindez az alkotók kreativitásának, egyediségének is köszönhető, emellett fontos a műfaj és az alkotók munkájának kiszámítható állami finanszírozása is.
A Magyar Média Mecenatúra programban a rövidfilmes műfajok között 2011 óta külön keretösszeg áll rendelkezésre a rajzfilmek gyártására. A legutóbbi médiatanácsi döntés értelmében pedig a rajzfilmes szakma alkotóinak lehetőségei tovább bővültek a forgatókönyves pályázaton való részvétel lehetőségével. Az eredetileg a kizárólag a tévéfilm-forgatókönyvek megírását támogató Egri Lajos pályázatban mostantól már rajzfim-ötlettel is lehet indulni. Az új pályázat kiírásakor a döntéshozók figyelembe vették a Magyar Média Mecenatúra program animációs bírálóbizottságának, valamint a rajzfilmszakmának a javaslatát.
A Médiatanács a hazai rövidfilmes alkotások megvalósulását az ötlettől a gyártásig támogatja, és célja, hogy az elkészült filmek - elsősorban a közszolgálati csatornákon - valóban eljussanak a közönséghez. Az alkotóknak a mostani kiírás szerint 2013. december végig kell vállalniuk, hogy az ötletük alapján elkészül az írásban rögzített alapanyag, és a befejezett forgatókönyvvel kötelező elindulniuk a soron következő gyártást támogató pályázatokon is. A televíziós és animációs filmalkotások forgatókönyveire és filmterveire idén 10 milliós pályázati keretösszeg áll rendelkezésre.
Az Egri Lajos pályázaton az elmúlt két évben 27 tévéfilmes forgatókönyv és filmterv készült el a Médiatanács támogatásával.
A pályázati kiírás további részleteiről mától a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.