1. Előfizetői szolgáltatások |
Olyan nyilvánosan elérhető, hálózati szolgáltatásnak nem minősülő elektronikus hírközlési szolgáltatás, ahol a hálózati szolgáltatás: hozzáférési szolgáltatás nyújtása más szolgáltató vagy vállalkozás számára, illetve az ezek nyújtásához szükséges kiegészítő
szolgáltatások. |
1.1. Számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatás |
Olyan előfizetői szolgáltatás, személyközi hírközlési szolgáltatás, amelynél a kapcsolat kiosztott számozási erőforrások, nemzeti vagy nemzetközi számozási tervben szereplő hívószám vagy hívószámok igénybevételével valósul meg, vagy amely kommunikációt tesz lehetővé nemzeti, illetve nemzetközi számozási tervben szereplő hívószámra vagy hívószámokra, ahol a személyközi hírközlési szolgáltatás: olyan, más részére általában díjazás ellenében elektronikus hírközlő hálózatokon nyújtott szolgáltatás, amely véges számú személy közötti közvetlen, interaktív információcserét tesz lehetővé, és amelyben a kommunikációt kezdeményező vagy az abban részt vevő személyek határozzák meg az információcserében résztvevő fogadót, illetve fogadókat. Nem minősülnek személyközi hírközlési szolgáltatásnak azok a szolgáltatások, amelyek a személyközi, interaktív kommunikációt egy másik szolgáltatáshoz szorosan kapcsolódó, csekély jelentőségű, csupán kiegészítő funkcióként teszik lehetővé. A kommunikációs funkció abban az esetben tekinthető csekély jelentőségűnek, ha csak igen korlátozott hasznossággal bír a végfelhasználó számára, és a
végfelhasználók valójában csak elvétve használják. |
1.1.1. Telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás |
Olyan számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatás, amely nemzeti vagy nemzetközi számozási tervben szereplő hívószám vagy hívószámok segítségével közvetlenül vagy közvetve lehetővé teszi
hívások kezdeményezését és fogadását. |
1.1.1.1. Helyhez kötött telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás |
Olyan telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás, ahol a szolgáltatás egy helyhez kötött előfizetői hozzáférési ponton keresztül vehető igénybe. |
1.1.1.2. Nomadikus telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás |
Olyan telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás, ahol a szolgáltatás nem csupán egy helyhez kötött előfizetői hozzáférési ponton, hanem több különböző földrajzi helyen (több különböző, de egyidejűleg csak egyetlen előfizetői hozzáférési ponton) is igénybe vehető. A szolgáltatás a nagy térben, mozgás közben történő folyamatos igénybevételt nem biztosítja. |
1.1.1.3. Mobil telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás |
Olyan, mobil rádiótelefon-hálózaton megvalósított telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás, ahol a szolgáltatás a szolgáltatási területen belül a nagy területen mozgó igénybe vevő számára lehetővé teszi a
kétirányú kommunikációt. |
1.1.1.4. Egyéb telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás |
Olyan telefonszolgáltatás vagy hangszolgáltatás, amely az 1.1.1.1.–
1.1.1.3. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. Ide tartozik például a műholdas számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatás, melynél az előfizetői készülékek földi bázisállomások helyett geostacionárius pályán (GEO) vagy földközeli pályán (LEO)
keringő műholdhoz kapcsolódnak. |
1.1.2. Számfüggő internetes hangátviteli szolgáltatás |
Olyan hangátvitelt lehetővé tevő számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatás, amely a szolgáltatáshoz nem rendel hívószámot, ugyanakkor lehetővé teszi nemzeti, illetve nemzetközi számozási tervben szereplő hívószámra vagy hívószámokra hívások
kezdeményezését. |
1.1.3. Egyéb számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatás |
Olyan számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatás, amely az 1.1.1.–
1.1.2. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. Ide tartozik például a kép-, illetve szövegátviteli szolgáltatás, amely olyan mozgókép, állókép, illetve szöveg átvitelét biztosító számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatás, amely szolgáltatás igénybevételére a szolgáltatóval más elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevétele
nélkül is előfizetői szerződést lehet kötni. |
1.2. Internet-hozzáférési szolgáltatás |
Olyan előfizetői szolgáltatás, amely internetcsatlakozást és ezáltal az internet lényegében valamennyi végpontjával összekapcsolási lehetőséget biztosít, tekintet nélkül az alkalmazott hálózati technológiára
és a használt végberendezésre. |
1.2.1. Helyhez kötött internet- hozzáférési szolgáltatás |
Olyan internet-hozzáférési szolgáltatás, ahol a szolgáltatás egy helyhez kötött előfizetői hozzáférési ponton keresztül vehető igénybe. |
1.2.2. Nomadikus internet-hozzáférési szolgáltatás |
Olyan internet-hozzáférési szolgáltatás, ahol a szolgáltatás nem csupán egy helyhez kötött előfizetői hozzáférési ponton, hanem több különböző földrajzi helyen (több különböző, de egyidejűleg csak egyetlen előfizetői hozzáférési ponton) is igénybe vehető. A szolgáltatás a nagy területen, mozgás közben történő folyamatos igénybevételt nem biztosítja. |
1.2.3. Mobil internet-hozzáférési szolgáltatás |
Olyan, mobil rádiótelefon-hálózaton megvalósított internet-hozzáférési
szolgáltatás, ahol a szolgáltatás a nagy térben, mozgás közben történő folyamatos igénybevételt biztosítja a szolgáltatási területen belül. |
1.2.4. Műholdas internet-hozzáférési szolgáltatás |
Olyan internet-hozzáférési szolgáltatás, amelynél az előfizetői készülékek földi bázisállomások helyett geostacionárius pályán (GEO)
vagy földközeli pályán (LEO) keringő műholdhoz kapcsolódnak. |
1.2.5. Egyéb internet-hozzáférési szolgáltatás |
Olyan internet-hozzáférési szolgáltatás, amely az 1.2.1.-1.2.4. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
1.3. Adatátviteli előfizetői szolgáltatás |
Adatok hálózati végpontok közötti átvitelére, illetve az ehhez szükséges kapcsolat biztosítására irányuló előfizetői szolgáltatás. |
1.3.1. Bérelt vonali előfizetői szolgáltatás |
Olyan adatátviteli előfizetői szolgáltatás, amely helyhez kötött hálózati végpontok között fizikailag vagy logikailag dedikált (kizárólag az adott összeköttetés adatforgalma számára fenntartott) és jellemzően szimmetrikus (az egyes hálózati végpontok között mindkét irányban azonos) adatátviteli kapacitást biztosít. Ide tartoznak a fenti jellemzőknek megfelelő VPN (virtuális magánhálózat) alapú adatátviteli
szolgáltatások is. |
1.3.2. VPN alapú szolgáltatás – nem bérelt vonali |
Olyan virtuális magánhálózaton nyújtott adatátviteli előfizetői szolgáltatás, amely nem tartozik a bérelt vonalielőfizetői szolgáltatás körébe, és amely több hálózati végpont között a nyilvános elektronikus hírközlő hálózat felhasználásával külső hozzáféréstől védett
kommunikációt biztosít. |
1.3.3. Gépek közötti (M2M) szolgáltatás nyújtására használt átviteli szolgáltatás |
Olyan adatátviteli előfizetői szolgáltatás, ahol a gépek közötti szolgáltatás az adatok és információk automatikus továbbítását foglalja magában eszközök vagy szoftveralapú alkalmazások között, korlátozott
emberi beavatkozással vagy anélkül. |
1.3.4. Egyéb adatátviteli előfizetői szolgáltatás |
Olyan adatátviteli előfizetői szolgáltatás, amely az 1.3.1.-1.3.3. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
1.4. Műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan előfizetői szolgáltatás, amelynek során a médiaszolgáltató által előállított analóg vagy digitális műsorszolgáltatási jeleket a médiaszolgáltatótól az előfizető vagy felhasználó vevőkészülékéhez továbbítják, függetlenül az alkalmazott átviteli rendszertől és technológiától. Műsorterjesztésnek minősül különösen a műsorszórás, a műholddal végzett műsorterjesztés, a hibrid üvegszálas-koaxiális átviteli rendszeren végzett műsorterjesztés, emellett a médiaszolgáltatás Internet Protokoll segítségével történő továbbítása valamely átviteli rendszeren, ha a szolgáltatás jellege, illetve feltételei megegyeznek a műsorterjesztéssel, illetve ez helyettesíti a más módon megvalósított műsorterjesztést. Műsorterjesztésnek minősül az olyan műsorterjesztés is, amelyhez az előfizető külön díj ellenében, vagy más elektronikus hírközlési szolgáltatás díjával csomagban értékesített díj ellenében férhet hozzá. A tíznél kevesebb vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas átviteli rendszer segítségével történő
jeltovábbítás nem minősül műsorterjesztésnek. |
1.4.1. Helyhez kötött műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztési szolgáltatás, ahol a szolgáltatás az átviteli
rendszer egy helyhez kötött előfizetői hozzáférési pontján vehető igénybe. |
1.4.1.1. Helyhez kötött televízió
műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás, amely audiovizuális
médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
1.4.1.2. Helyhez kötött rádió műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás, amely rádiós médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
1.4.2. Műsorszórás előfizetői szolgáltatás |
Olyan – előfizetéshez vagy más formában megjelenő előzetes engedélyhez kötött – műsorterjesztési szolgáltatás, amelynek során analóg vagy digitális rádiós, illetve audiovizuális médiaszolgáltatásokat a földfelszínen telepített műsorszórásra rendelt, rádiófrekvenciát
használó műsorszóró átviteli rendszerrel továbbítják az előfizetőhöz. |
1.4.2.1. Televízió műsorszórás előfizetői szolgáltatás |
Olyan műsorszórás előfizetői szolgáltatás, amely audiovizuális médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
1.4.2.2. Rádió műsorszórás előfizetői
szolgáltatás |
Olyan műsorszórás előfizetői szolgáltatás, amely rádiós
médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
1.4.3. Műholdas műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan – előfizetéshez vagy más formában megjelenő előzetes engedélyhez kötött – műsorterjesztési szolgáltatás, amelynek során analóg vagy digitális rádiós, illetve audiovizuális médiaszolgáltatásokat
műholdas átviteli rendszerrel továbbítják az előfizetőhöz. |
1.4.3.1. Műholdas televízió műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan műholdas műsorterjesztési szolgáltatás, amely audiovizuális médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
1.4.3.2. Műholdas rádió
műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan műholdas műsorterjesztési szolgáltatás, amely rádiós
médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
1.4.4. Mobil műsorterjesztés előfizetői szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztési szolgáltatás, ahol a szolgáltatás mobil- rádiótelefon hálózaton keresztül vehető igénybe, ahol a mobil rádiótelefon-hálózat olyan földfelszíni elektronikus hírközlő hálózat, amely a nagy területen mozgó igénybe vevők számára biztosítja a
szolgáltatás folyamatos igénybevételét. |
1.4.5. Egyéb műsorterjesztés előfizetői
szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztési szolgáltatás, amely az 1.4.1.-1.4.4. pontokban
található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
1.5. Egyéb előfizetői szolgáltatás |
Olyan előfizetői szolgáltatás, amely az 1.1.-1.4. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
2. Hálózati szolgáltatások |
Hálózati szolgáltatás: hozzáférési szolgáltatás nyújtása más szolgáltató vagy vállalkozás számára. |
2.1. Hívásforgalmi szolgáltatás |
Olyan hálózati szolgáltatás, amely hívások átvitelére, illetve az ehhez
szükséges kapcsolat biztosítására irányul. |
2.1.1. Hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás |
Olyan hívásforgalmi szolgáltatás, amely hívás továbbítása az összekapcsolási pontról a hívott előfizető hozzáférési pontjára, ahol hívás: nyilvánosan elérhető személyközi hírközlési szolgáltatás igénybevételével megvalósított, kétirányú hangalapú kommunikációt
lehetővé tevő kapcsolat. |
2.1.1.1. Helyhez kötött
hívásvégződtetés |
Olyan hívásvégződtetés, ahol a hívott előfizető hozzáférési pontja
helyhez kötött hálózatban található. |
2.1.1.2. Mobil hívásvégződtetés |
Olyan hívásvégződtetés, ahol a hívott előfizető hozzáférési pontja mobil rádiótelefon-hálózatban található. |
2.1.1.3. Egyéb hívásvégződtetés |
Olyan hívásvégződtetés, amely a 2.1.1.1.-2.1.1.2. pontokban található
kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
2.1.2. Tranzit szolgáltatás |
Olyan hívásforgalmi szolgáltatás, amely a hívást összekapcsolási pontok között továbbítja. |
2.1.3. Összekapcsoláshoz és forgalmi szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb
szolgáltatás |
A hálózatok összekapcsolásához és a hívásforgalmi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan nyújtott, a 2.1.1.-2.1.2. pontokban nem felsorolt
szolgáltatások. |
2.2. Adatátviteli hálózati szolgáltatás |
Olyan hálózati szolgáltatás, amely adatok átvitelére, illetve az ehhez szükséges kapcsolat biztosítására irányul. |
2.2.1. Bérelt vonali hálózati szolgáltatás |
Olyan adatátviteli szolgáltatás, amelynek keretében a hozzáférést nyújtó szolgáltató helyhez kötött végpontok között fizikailag vagy logikailag dedikált (kizárólag az adott összeköttetés adatforgalma számára fenntartott) és jellemzően szimmetrikus (végpontok között mindkét irányban azonos) adatátviteli kapacitást biztosító hálózati összeköttetést (bérelt vonali összeköttetést) létesít és azt más
elektronikus hírközlési szolgáltató rendelkezésére bocsátja. |
2.2.2. Bitfolyam hozzáférés |
Olyan adatátviteli, kétirányú, nagy sebességű digitális hálózati szolgáltatás, amelynek során a hozzáférést nyújtó szolgáltató aktív hálózati eszközeinek átviteli kapacitását engedi át, illetve osztja meg más elektronikus hírközlési szolgáltatóval, és amely nem tartozik a
bérelt vonali hálózati szolgáltatás körébe. |
2.2.3. SMS végződtetés |
Olyan adatátviteli szolgáltatás, amely rövid szöveges üzenet eljuttatása
az összekapcsolási pontról a hívott előfizető hozzáférési pontjára, ahol az előfizetői hozzáférési pont mobil rádiótelefon-hálózathoz tartozik. |
2.2.4. Adatkicserélő szolgáltatás |
Olyan adatátviteli szolgáltatás, amelyet természetes vagy jogi személy adatkicserélő szolgáltató adatkicserélő központ útján nyújt, és amely természetes személy, jogi személy vagy egyéb szervezet által kezdeményezett, illetve fogadott IP-alapú adatforgalom továbbítását
teszi lehetővé. |
2.2.5. Egyéb adatátviteli hálózati szolgáltatás |
Olyan adatátviteli szolgáltatás, amely a 2.2.1.-2.2.4. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
2.3. Műsorterjesztés hálózati szolgáltatás |
Olyan hálózati szolgáltatás, amelynek során a műsorterjesztéshez
kapcsolódó hozzáférési szolgáltatásokat biztosítanak más elektronikus hírközlési szolgáltató vagy médiaszolgáltató számára. |
2.3.1. Szabad vételű műsorszórás hálózati szolgáltatás |
Olyan – előfizetéshez vagy más formában megjelenő előzetes engedélyhez nem kötött – műsorterjesztés, amelynek során analóg vagy digitális rádiós, illetve audiovizuális médiaszolgáltatásokat a földfelszínen telepített, műsorszórásra rendelt rádiófrekvenciát használó
átviteli rendszerrel továbbítják a felhasználóhoz. |
2.3.1.1. Földfelszíni televízió műsorszórás hálózati szolgáltatás |
Olyan szabad vételű műsorszórás, amely során a televízió műsorjeleket valamely digitális műsorszórási szabvány szerint multiplexekbe
rendezve továbbítják a felhasználóhoz. |
2.3.1.2. Földfelszíni rádió műsorszórás hálózati szolgáltatás |
Olyan szabad vételű műsorszórás, amely során a rádiós médiaszolgáltatásokat a földfelszínen telepített, műsorszórásra rendelt rádiófrekvenciát használó átviteli rendszerrel továbbítják a
felhasználóhoz. |
2.3.2. Műsorszétosztás hálózati szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztés, ahol a médiaszolgáltató által előállított jelek vezetékes (kábeles) hálózaton, továbbá földfelszíni vagy műholdas nem műsorszóró rádiótávközlő hálózaton változatlan tartalommal egyidejűleg jutnak el rádió és televízió műsorszóró adókhoz, illetve más
átviteli rendszerekhez. |
2.3.3. Multiplex szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztés, amely rádió- és televízió-műsorokból, illetve más adatjelekből egyetlen szabványos digitális jelfolyamot állít elő és továbbít, ahol a multiplex: a digitális műsorterjesztés céljára szolgáló, televíziós és rádiós műsorszolgáltatásokat, kiegészítő digitális szolgáltatásokat, elektronikus hírközlési szolgáltatásokat, valamint ehhez kapcsolódó más azonosító jeleket és adatokat tartalmazó
szabványosított jelfolyam. |
2.3.4. Alkalmazási program interfész (API) hozzáférés szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztés, amely műsorszórók vagy szolgáltatók által elérhetővé tett alkalmazások, valamint a fejlett digitális televíziós berendezésekben digitális televíziós és rádiós szolgáltatáshoz rendelkezésre álló erőforrások közötti szoftver interfészekhez való hozzáférést biztosít, ahol az alkalmazásprogramozási interfész (API): a műsorterjesztők vagy szolgáltatók által rendelkezésre bocsátott alkalmazások, valamint a továbbfejlesztett digitális vevődekóderekben digitális televíziós és rádiós szolgáltatáshoz rendelkezésre álló
erőforrások közötti szoftver interfész. |
2.3.5. Elektronikus műsortájékoztató (EPG) hozzáférés szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztés, amely műsorszórók vagy szolgáltatók által elérhetővé tett alkalmazáshoz való hozzáférést biztosít, amely lehetővé
teszi különösen a műsorok közötti tematikus választást. |
2.3.6. Szabad vételű műholdas műsorterjesztés hálózati szolgáltatás |
Olyan – előfizetéshez vagy más formában megjelenő előzetes engedélyhez nem kötött – műsorterjesztés, amelynek során analóg vagy digitális rádiós, illetve audiovizuális médiaszolgáltatásokat műholdas
átviteli rendszerrel továbbítják a felhasználóhoz. |
2.3.6.1. Műholdas televíziós műsorterjesztés hálózati szolgáltatás |
Olyan szabad vételű műholdas műsorterjesztés, amely audiovizuális médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
2.3.6.2. Műholdas rádiós műsorterjesztés hálózati szolgáltatás |
Olyan szabad vételű műholdas műsorterjesztés, amely rádiós médiaszolgáltatás átvitelét valósítja meg. |
2.3.7. Egyéb műsorterjesztés hálózati szolgáltatás |
Olyan műsorterjesztés, amely a 2.3.1.-2.3.6. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
2.4. Hálózatmegosztás virtuális szolgáltató számára |
Olyan hálózati szolgáltatás, amely elektronikus hírközlő hálózathoz való hozzáférést biztosít saját hálózattal nem rendelkező elektronikus hírközlési szolgáltató (virtuális szolgáltató) számára előfizetői szolgáltatás nyújtása céljából. Ide tartozik különösen a virtuális mobil
szolgáltatók (MVNO-k) számára nyújtott szolgáltatás. |
2.5. Barangolás mobil rádiótelefon- hálózaton |
Belföldi és nemzetközi barangolást lehetővé tevő hálózati hozzáférés biztosítása, ahol barangolás mobil rádiótelefon-hálózaton: mobil rádiótelefon-hálózat üzemeltetőjének előfizetője által más mobil rádiótelefon-szolgáltató vagy -üzemeltető hálózatának igénybevétele oly módon, hogy az előfizető a részére előfizetői hozzáférést nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató hálózatában használt szolgáltatásokat és hívási módokat részben vagy egészben az igénybe vett hálózaton is használni tudja, anélkül, hogy ezen szolgáltató
előfizetőjévé válna. |
2.6. Hálózatüzemeltetés |
Olyan hálózati szolgáltatás, amely elektronikus hírközlő hálózat vagy hálózatrész üzemeltetése más szolgáltató számára, amely nem
sorolható a 2.1.-2.5. pontokban található kategóriák egyikébe sem. |
2.7. Egyéb hálózati szolgáltatás |
Olyan hálózati szolgáltatás, amely a 2.1.-2.6. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |
3. Egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatások |
Olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amely az 1. és 2. pontokban található kategóriák egyikébe sem sorolható be. |