Az önálló szabályozó szerv és a végrehajtó hatalom − Beszámoló egy konferenciáról
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara A végrehajtó hatalom és az önálló szabályozó szervek címmel 2013. október 17-én közösen szervezett tudományos konferenciát.

A Budapesten, a PPKE JÁK Szentkirályi utcai épületében a Magyar Tudomány Napja köré szerveződő Tudomány Hete rendezvénysorozat keretében megrendezett konferenciára meghívást kapott valamennyi hazai jogi kar Közigazgatási Jogi Tanszéke, illetve az önálló szabályozó szerveknél dolgozó gyakorlati szakemberek is, a Médiatudományi Intézet munkatársai az utóbbi tábort erősítették. (Az előadók névsora és konferencia programja itt olvasható.)
Az előadók az önálló szabályozó szervet próbálták elhelyezni történeti konextusban, a magyar és a külföldi jogrendszerekben, vizsgálva a végrehajtó hatalomhoz való viszonyát, jogszabály-alkotási hatáskörét és feladatait.

A médiaszabályozó hatóságok mint önálló szabályozó szervek függetlenségének kritériumairól beszélt Mayer Annamária nemzetközi összehasonlításban. A gazdasági, pénzügyi és politikai függetlenség lehetőségére, szükségességére vonatkozó kérdéseket vetett fel, és megvalósíthatóságára hozott európai mintákat.
Nyakas Levente felkért hozzászólóként az elhangzott előadások tükrében arra mutatott rá, hogy nehéz megtalálni a szabályozóhatóságok pontos helyét az alkotmányos rendszerben, illetve azt biztosítani, hogy különböző, egymással konfliktusban álló feladatai között megfelelő egyensúlyt tudjon teremteni.

A téma aktualitását és érdekességét mutatja, hogy nem csak a felkért előadók és hozzászólók mondták el véleményüket, hanem a hallgatóság részvételével aktív szakmai vita alakult ki.