Kiadvány
Médiajog
2017. december 20. 12:50

A tudomány szabadsága

A tudományszabadság évszázadok óta ismert alapjog, még ha nem is mindig illették pontosan ezen a néven. A jog tartalmának, határainak számos lehetséges értelmezése van, mióta emberek másokat tanítanak, tudományos eszközökkel keresnek válaszokat fontos kérdésekre, mindig kérdéses volt, hogy hol húzható meg az a határ, amely kijelöli a tanító vagy a kutató szabadságának határait. A tudományszabadság a közmegegyezés szerint a szólásszabadság részét, sajátos leágazását képezi, de „anyajogától” való eltérésének mibenléte mindig kicsit bizonytalan volt. Eric Barendt immár magyar nyelven is hozzáférhető monográfiája ennek meghatározására tesz kísérletet, részletesen és behatóan vizsgálva a kérdés valamennyi lényeges aspektusát.

De vajon mit is értünk pontosan a tudomány szabadsága alatt? Ahogyan arra a Szerző is rámutat, nehéz e tárgyban a gyakorlat számára kellően egyszerű, de egyúttal  minden fontos elemet átfogó definíciót alkotni, hiszen nehéz meghatározni, hogy milyen esetekben érvényesíthető, hívható fel az egyén mozgásterének védelmében ezen alapjog, egyáltalán kinek áll jogában azt gyakorolni. Különleges alanyai vannak a szabadságjognak, hiszen általában a tanárokat, egyetemi oktatókat, kutatókat szoktuk jogosultjainak tekinteni, azonban védelme kiterjedhet a tudományos segédmunkatársakra, a könyvtárosokra, egy kutatási vagy oktatási intézmény adminisztratív vezetőire és diákjaira, hallgatóira is.

Nem csak a szabadság alanyainak köre, hanem annak védendő tartalmának meghatározása is fejtörést okoz, hiszen az oktatás szabadságától kezdve a kutatás szabadságán át az intézményen kívüli megszólalásokig a vélemények igen széles spektrumát vonhatja védelme alá. Barendt professzor, miközben az olvasóval együtt keresi a választ a fenti kérdésekre, átfogó és részletes képet ad a témáról, mely egyedi és hiánypótló jellegűvé teszi e kötetet.

Az akadémiai szférának, és a számukra biztosított, általuk gyakorolt szabadságjogoknak jelentős hatása van, amely összességében a társadalom egészét érinti. Mindannyiunk közös ügye, amellyel időről-időre foglalkoznunk kell. Jelen kötet az első Magyarországon, amely átfogóan, ugyanakkor közérthetően szól e kérdésekről. A felmerülő kérdések ellentmondásai és összetettsége szükségessé teszik, hogy az érdeklődő – akár laikus, akár hozzáértő – Olvasót olyan szerző vezesse keresztül a témán, aki minden aspektusát és lényegi kérdését ismeri az akadémiai szabadságnak, és ezt fogyasztható formában tudja számára bemutatni is. A szólásszabadság nemzetközi hírű kutatója, újabb kutató-generációk mentora, Eric Barendt professzor pedig tökéletes „kísérő”, könyve ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak.

A kötet megvásárolható a kiadó honlapján.

Link másolva!

Kapcsolódó anyagaink