Internet Hungary: az NMHH megkezdte az 5G-s frekvenciaértékesítés előkészítését

Közzétéve: 2018. szeptember 25.

Jövő év harmadik negyedévre tervezi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a hazai 5G-szolgáltatások elindításához szükséges frekvenciák értékesítését – jelentette be Karas Monika, a hatóság elnöke kedden, Siófokon az idei Internet Hungary konferencián. Az elnök azt is elmondta, hogy az NMHH mindent megtesz annak érdekében, hogy az ehhez szükséges jogszabályok tervezetei még ez év végén rendelkezésre álljanak.

Karas Monika, az NMHH elnöke megnyitó beszédet tart Siófokon, az Internet Hungary konferencián 2018. szeptember 25-én

Karas Monika (felső képünkön) nyitóbeszédében kiemelte, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság stratégiájának fontos eleme, hogy mielőbb megteremtse az ötödik generációs internetes szolgáltatásokhoz szükséges feltételrendszert a nemzetközi egyeztetéseknek megfelelően.

Ennek részeként az NMHH elnöke kedden az Internet Hungary konferencián bejelentette, hogy a hatóság megkezdte a 2019 harmadik negyedévére tervezett újabb frekvenciaértékesítés előkészítését, ahol a 700 MHz-es és a 3400-3800 MHz-es – illetve adódó igény esetén egyéb, jelenleg rendelkezésre álló – frekvenciasávokat kínálja majd fel a szolgáltatóknak.

Solymár Károly Balázs, az ITM helyettes államtitkára, Karas Monika, a NMHH elnöke, Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója

A Vodafone Magyarország az országban először közvetített valós idejű online videós tartalmat HD minőségben, 5G tesztkapcsolaton keresztül

Az 5G-célú frekvenciaértékesítés azonban új szabályozási kihívásokat is jelent, mellyel összefüggésben az NMHH még ez év végére összeállítja a jogi feltételeket tartalmazó tervezeteket annak érdekében, hogy jövő márciustól megkezdődhessen a dokumentáció részleteinek egyeztetése, a piaci és társadalmi konzultáció, illetve nyár elején elindulhasson az értékesítési eljárás is.

A végső cél, hogy a piacon a felhasználóknak az 5G-ben is jó minőségű, sokszínű és innovatív szolgáltatások álljanak rendelkezésre megfizethető áron, ahol a szolgáltatók biztos, kiszámítható szabályozási környezettel számolhatnak – hangsúlyozta Karas Monika.

Alapvető fontosságú, hogy valamennyien – a szolgáltatók, a felhasználók és a frekvenciasávok tulajdonosa, az állam – is megtalálják a számításaikat.

Solymár Károly Balázs, az ITM helyettes államtitkára, Karas Monika, a NMHH elnöke, Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese, Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója

Wu Biqiang, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója, Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, Karas Monika, az NMHH elnöke, Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese és Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója

Az elnök elmondta: az 5G korántsem csak a nagyobb sebesség miatt lesz fontos, nem csupán még több kényelmet hoz majd a felhasználók életébe, de számos, eddig csak tudományos-fantasztikus irodalomban vázolt lehetőséget nyit meg. Például az okoseszközök terjedésével, azok hálózatba szervezésével, az önvezető autók tökéletesedésével az 5G olyan változásokat is elindíthat, amelyekre talán most még nem is gondolunk.

Az NMHH elnöke kitért arra is, hogy mindez a technológiai fejlődés azonban végső soron az emberért van, ezért a felelősségteljes együttgondolkodás fontosságára is felhívta a résztvevők figyelmét.